Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 16. szám · / · Figyelő

Szekula Gyula: Halász Imréről
- Levél Ignotushoz. -

Kedves Barátom, lelki gyönyörűséggel olvastam a Nyugat utolsó füzetében Schöpflin Aladárnak Halász Imréről írt magvas értekezését. Ma egy éve én is meg akartam emlékezni régi barátomról és buda-hegyvidéki szomszédomról. Abból az alkalomból történt, hogy egyik német napilapunkban remek tárca jelent meg Eötvös Józsefről, aláírva: Emerich von Halász. Véletlenül ugyanaz nap találkozom vele a budai Széna-téren. "Mióta nem írtál németül, Imre bátyám?" kérdem "vagy tizenhét esztendeje - feleli Halász Imre - és ezt is 3-4 óra alatt kellett megírnom, mert a főszerkesztő csak az nap, Eötvös születése napjának századik fordulóján, szólított fel a cikk megírására." Ez lett volna az alkalom, hogy Halász Imrét mint egyik öreg kor- és írótársa, abban a német újságban méltassam. A cikk meg is íródott, ki is szedődött, de - közbejövén a háború - meg nem jelent. Bemutattam Neked, kedves Ignotus öcsém, a kefelenyomatot és Halász Imrének annak margójára tett kiegészítő s helyesbítő megjegyzéseit, előzetesen kinyert szíves engedelmeddel itt közlök e cikkből néhány részletet, melyek a Schöpflin Aladár kimerítő tanulmánya után is némi érdekkel bírhatnak talán a Nyugat olvasóközönsége előtt.

Schöpflin találóan jellemzi Halász Imrében a sokoldalú publicistát, ki nemcsak elsőrangú politikus, de egyúttal egyik legrégibb közgazdasági, pénzügyi és közlekedésügyi írónk. Egyik találkozásunknál szóba került, hogy több mint negyven év óta ismerjük egymást, 1874-ben a Dohány- és Sip-utca sarkán levő akkor épült új bérház első emeletén laktunk egymás szomszédságában. Engem akkor neveztek ki mérnökgyakornoknak a tiszavidéki vasúthoz, melyet néhány évvel később a "szolgabíró" miniszter, jó Péchy Tamás épp oly brillansan és diszkréten, mint ügyesen és olcsón szerzett meg az állam részére, ezzel megvetvén az államvasúti hálózat további kiterjedési lehetőségének alapjait. Erről beszélgettünk Halász Imrével, szóba került, hogy Péchy, Szabó Jenő és Tolnay Lajos tanácsára Weninger Vince közvetítésével rövid két heti tárgyalás után közvetlenül a bécsi főrészvényes-bankcsoporttól tisztességes áron megvette a vasút részvényeinek nagy többségét, a maradékot pedig ugyanazon az áron, tehát minden tőzsdespekuláció kizárásával, a bank tartozott beszerezni... Ennek ellenében a különben jó intencióktól vezetett, de makacs elbizakodottságában sem Szabó Jenőre, sem Tolnay Lajosra nem hallgató Barosst egy későbbi hasonló alkalommal irgalmatlanul becsapta Taussig Tivadar a híres bécsi bankigazgató. Midőn a képviselőházban ez úgy miatt megtámadták a kormányt, Baross hallgatott, de a vételben részes akkori pénzügyminiszter azzal felelt, hogy (a néhány évvel később elhalt) bécsi főrészvényes-nagybankár olyan úr, kinek "üzleti" tevékenységét kénytelenek voltunk igénybe venni, kivel azonban "társadalmilag" közlekedni nem lehet... Ugyanez a miniszter volt elnöke annak az akkor alakult országos társaskörnek, mely "társadalmi" úton bojkottálta a meg- és meg nem keresztelt zsidókat és többek között egy nagynevű publicistának katolikus anyától született, két eleven minisztertől ajánlott egyik fiát sokáig vonakodott tagjai sorába fölvenni...

Halász Imre a hetvenes évek derekán Sennyey Pál báróval és Kállay Bénivel az előkelő "Kelet népét" alapította és egy ideig szerkesztette. (Itt találom kefelenyomatom margóján Halász megjegyzését, hogy előzőleg 1871 és 1872-ben a sajtóosztályt vezette az Andrássy-minisztériumban.) A Kelet népe megszűnése után több évig a Pester Lloydnak volt vezércikkírója. A nyolcvanas évek elején, mint utána sok más munkatárs: Nordau, Silberstein, Sturm, Radó-Rothfeld - Halász Imre is összekülönbözött az autokrata hajlamú Falk Miksával. Ennek az érdekes politikai háttérrel bíró összekülönbözésnek történetét elmondta nekem Halász Imre, megírni azonban talán ő maga fogja az író-kortársairól kiadandó visszaemlékezéseiben, melyekkel, a Letűnt Nemzedék kiegészítése gyanánt, még tartozik nekünk.

Falk Miksától átment Halász Bródy Zsigmondhoz. Ez a nagy tehetségű, de sokszor kicsinyes újságkirály gyermektelenül halván el, grandiózus jótéteményei és milliós kórházalapítványai által expiálta az életében író- és munkatársai irányában elkövetett kíméletlenségeket. Az egyedüli Halász Imre tudott Bródynak imponálni - igaz, hogy fiatalkori barátok voltak (Bródy is rövid ideig a sajtóosztályban dolgozott, de, - mint Halász megjegyzi - nem a miniszterelnökségben, hanem a belügyminisztériumban), e fiatalkori barátság mellett azonban Halász Imre nagy tudása, erős egyénisége, tiszta jelleme és teljes anyagi függetlensége tartotta sakkban a nagyobbrészt szegény tinta-kuliktól körülvett Bródy zsarnoki hajlamait. Halász és Bródy így vagy másfél évtizedig igen jól megfértek egymással, míg egy másik feledhetetlen barátom., az akkori idők szintén nagystílű publicistája, Ignotus nagynevű atyja, Veigelsberg Leó, ki Falktól - fényes anyagi feltételek ellenében - szintén átment Bródyhoz, csak néhány évig tudott ott megmaradni, ekkor újból visszatért Falk Miksához, ki viszont Veigelsberggel tartott fenn élete végéig szoros barátságot.

A Bródy lapjától azért ment el Halász, hogy engedve Neményi Ambrus hívásának, ki az akkor lehanyatló Pesti Naplót felélesztette, vagy negyedszázados német újságíráskodás után újból magyarul ragyogtathassa gyönyörű tollát és visszatérjen a Pesti Naplóhoz, hol, mint fiatal kezdő, 1865. aug. 30-án, ötven év előtt, megírta a Nyugatban közölt első vezércikkét. A Naplónál maradt Halász több éven át, midőn Neményi átvette a kilencvenes évek derekán megalakult Gyáriparosok országos szövetségének igazgatói állását, Halász is ott hagyta a Naplót és az aktív újságírói pályáról visszavonult a várhegy lejtőjén fekvő csöndes budai házának kerti lakába. A száz évnél öregebb, de jól fenntartott vastagfalú és nagykiterjedésű házat magát bérbe adta a kultuszkormánynak, mely ott helyezte el az első kerületben alapított főgimnáziumot, addig, míg ez Logody utcai saját otthonába költözködött át. Nagyobb, most, sajnos, orosz fogságban levő György fiam ebbe a gimnáziumba járt a kilencvenes évek elején és ennek révén találkoztam, sok év után újból, Halász Imrével. Azóta sokat voltunk együtt, el-elbeszélgettünk a régi időkről.

A Nyugat szerkesztőinek érdeme, hogy nagy írónk, több évi hallgatás után, újból megszólalt. A Nyugatban jelentek meg a kiegyezés előtti és utáni időkre vonatkozó korszakos tanulmányai. Amiket Halász e tanulmányaiban a tizenkilencedik század második felének történetéből elmond, amint itt Deákot, Andrássyt, Lónyait, Eötvöst, Kállayt, Szilágyit, Tiszát, (az apát) és munkatársaikat remek részletrajzokban ábrázolja, ez épp olyan csodálatraméltó, mint az az egészen új nézőpont, amelyről a Bismarck és Andrássy, Andrássy és Beust, Taaffe és Herbst közötti viszonylatokat tárgyalja.

Halász előemlített gazdag közgazdasági tudását ragyogtatja tanulmányainak azon részében, melyekben Magyarországnak a kiegyezés utáni első szakában, Lónyay, Ghiczy, Szapáry, Kerkápoly és Tisza idejében átszenvedett pénzügyi válságait rajzolja. Baross Gáborról ugyanazon véleményen van, melynek én "A zónadíjszabás reformja" és "A díjszabások és a tarifapolitika elemei" című korábbi munkáimban részletesen adtam kifejezést.

Végül hadd emlékezzem meg Halász Imre barátunk egy kisebb dolgozatáról, mely néhány év előtt ugyancsak a Nyugat hasábjain jelent meg. Polemia volt veled, kedves Ignotus, ki egyik cikkedben, nem emlékszem melyik aktuális alkalomból, talán az Akadémiát szapultad, az irodalom öregei és fiataljai közötti viszonyokról szólva, erősen védted az előretörő ifjúság jogait. Erre azután Halász az ő bámulatos emlékezetével, csak úgy szórta a nagy öregekről szóló történeti példákat. Bismarckon és Moltkén kezdte, kik a velük hasonló korú első Vilmossal aggastyán éveikben megalkották 1866-tól 1871-ig a német egységet, folytatta Kossuth Lajos, Gladstone, Disraeli és Crispi példájával, akik szintén késő öregségükben érték el legnagyobb államférfiúi sikereiket, majd visszamenve Michel Angeloig, az ó- és újkor történetéből számtalan példákban dicsőítette a nagy öreg embereket. Ma talán kiegészítené a névsort Hindenburggal és a jelen háború többi, szintén hetven év körüli, nagy vezérével...

A magam részéről hadd fejezzem be az örökifjú öregek ez internacionális névsorát néhány magyar névvel, a közelmúltból az Arany János és Gyulay Pál, a jelenből Rákosi Jenő, Dóczy Lajos és a mi saját külön Halász Imrénk ragyogó neveivel!

Budapest-Rózsadomb, 1915. augusztus.