Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 13. szám

Lengyel Menyhért: Egyszerű gondolatok

Grey úr felteszi a fekete pápaszemét, és meggyöngült egészségére való hivatkozásával visszavonul a privát életbe. Grey visszavonul, a dolgok nem egészen úgy történnek, ahogy ő elképzelte - közte és minisztertársai közt némi véleménykülönbség is mutatkozik és különben sem bírják az idegei... gyengül a szeme - visszavonul.

Nem tudom, hogy vagyok vele, de a hír hallatára határtalan düh fogott el -, a detektívnek lehet ilyen érzése, mikor észreveszi, hogy a tolvaj a hátsó ajtón elugrott. Hát lehet ez? Hát ez csak így megy! Hogy a világháború kitört, annak ezer oka van, - nemcsak emberek és vezetők tehettek róla, - hibás benne a társadalom egész berendezkedése és az emberiség pszichéje, - a háború egy óriási betegsége a világ szervezetének - de ez a Grey, aki ott állt, ahol gyógyítani lehetett volna: mérgezett, ahol simítani lehetett volna, tépett, ahol oltani lehetett volna, gyújtogatott, ez kavarta, szélesítette, terjesztette, rothasztotta az egész folyamatot, ez lökte meg az ingadozó világot, hogy zuhanjon és mindezt nem a temperamentumos ember lázával és az elfogult ember korlátoltságával csinálta, hanem a számító, hideg, meggondolt ember gyilkos cinizmusával, mondhatni józan meggondolással határozta el a világ keresztrefeszítését. Ha van igazság a földön, Grey felelős azért, ami a világban történik.

Igazságnak pedig lenni kell és az igazságban hinni kell, mert az igazság nem kitalálás és nem egy szó, muszáj arra törekedni, hogy az igazság kormányozza a világot, mert csak így képzelhető el, hogy az emberek társadalomban éljenek. Az igazság érzet az emberiség létfenntartási ösztöne - nem érte el, hogy beteljesüljön, - az erőszaknak és a vadságnak borzasztó visszaütései vannak - de a törekvés és a vágy az igazság után szent és kiolthatatlan. És ha igazság az, hogy az ember felelős a rábízott dolgokért és életekért, - az írnok az aktáért, amin dolgozik, a váltóőr a vonatok helyes járásáért, a kereskedő a portékája jóságáért, a suszter a cipőért, amit csinál, - ha az ügyvéd, az orvos, a bíró, a napszámos, a miniszter, mindenki felelős azért, ami csinál, akkor Grey úron irtózatos felelősség van, amit senki le nem vehet a válláról, mert ő nemcsak az angol katonának és az angol polgárnak felelős, hanem a német tartalékos családapának, aki Franciaországban meghalt, és az orosz katonának, aki a Kárpátokban elfagyott és a Lusitánia utasának, aki a vízbe fulladt, és azoknak, akiknek a szemét kilőtték és akiknek a lábát levágták, és akik alatt aknák robbantak fel és akiket szurony ölt meg és akiket ágyú tépett szét és akik tífuszban haltak meg a foglyok szomorú életéért felelős és az anyák és a gyermekek könnyéért és azért, hogy az emberekben megroppant valami és dermedt csodálkozással eszméltek a világ szerencsétlenségére. Mit kellene Greyyel csinálni, ha kiderül, hogy tévedett, vagy rosszhiszemű volt? Lehet az, hogy ilyeneket mondhatott: "nekem most más a véleményem" - vagy: "kérem, ha nem bíznak bennem", - vagy: "meglehet, hogy tévedtem." Lehet evvel elereszteni, vissza a privát életbe és az utókor hűvös ítéletére bízni a vele való elszámolást. Az ember igazságérzete, melyet szuronyokkal döfködnek és gránátokkal tépnek - dühöngve tiltakozik a cinkos megugrása ellen, - vad fantáziáink vannak arról, hogy ez az ember testében szenvedjen, a gyöngült szemeit tépjék ki, és az ideges két karját szakítsák le és tíz évig kínozzák a pokol minden gyötrésével és akkor még mindig kegyelmesek és emberségesek lennénk hozzá és az ideges két karját szakítsák le és tíz évig kínozzák a pokol minden gyötrésével és akkor még mindig kegyelmesek és emberségesek lennénk hozzá és a milliomodrészét nem kapná vissza a borzalom és szenvedésnek, ami hogy a világra idéződött, abban ő is biztosan vétkes.

*

Mert a világ beteg volt, az kétségtelen, egész testében gennyedt és mérgezett, lázat csináltak neki és gyomrában feküdtek az ágyuk, fegyverek, szuronyok, draednaugthok, de az is kétségtelen, hogy akiben a lelkiismeret egy szikrája lappangott, annak a borzasztó vérengzés megakadályozásán volt kötelessége dolgozni. A halálos betegnek is éther injekciókat adnak - hátha csoda történik? A világra is ráfért volna ilyen injekció - hátha a szervezete mégis magához tér s békés fejlődés útján is képes lesz elérni azt, amit csak fegyveresen tudnak elintézni. Azonban a beteg Európa doktorai tudatlanok voltak. Mert a világháború nem tört volna ki, ha Anglia nem számít arra, hogy a roppant orosz katonai nyomás hamarosan végez Németországgal és Ausztria-Magyarországgal, ha Németország előre tudta volna, hogy Franciaországgal mégsem lehet olyan könnyen végezni, ha Japán Olaszország, Amerika szerepe tisztán állt volna a diplomaták előtt, ha a franciák tudatában lettek volna Németország óriási felkészültségének, ha az oroszok ismerték volna saját hadseregük képességeit és hibáit, ha az angolok nem vették volna biztosra az entente feltétlen győzelmét, ha Belgium hajlandó lett volna átengedni a német csapatokat, ha Szerbia tudta volna, hogy az orosz hadüzenet dacára milyen rettenetesen fog vérezni, általában, ha lehetségesnek gondolták volna, hogy a háború egy évig is eltarthat, ha igazán gondolkoztak volna azon, hogy megéri-e a fegyveres elintézés a rettenetes áldozatokat, amibe kerül és így tovább, csupa feltevés, száz egy végből, amelyek közül ha tizet, ha ötöt előre láttak volna, a józan megfontolás valószínűleg elejét veszi a veszedelemnek, vagy legalább is lokalizálja. El lehet gondolkozni afölött, hogy van az, hogy akiknek ez a mesterségük, mindezt nem tudták. Ha egy kereskedésben egy segéd, egy bankban egy cégjegyző, egy gazdaságban az ispán egy olyan dolgot nem lát előre, amely következményeiben káros lesz a boltra, a hivatalra, a gazdaságra, azt mondják róla nem ért hozzá, tehetségtelen s könyörtelenül kidobják. Mit mondjunk Európa diplomatáira, akiknek eszén, előrelátásán s képességein milliók élete s halála fordult meg. Mit szóljunk ezekhez az urakhoz?

*

Emberi hang kiált felénk abból a szózatból, melyet Bryan az Egyesült Államok külügyi államtitkára intézett az amerikai néphez, lemondása alkalmából. "A régi rendszer felelős az összes háborúkért. Ezen rendszer borzalmas eszeveszettsége sohasem mutatkozott olyan világosan, mint most. A nemzetek be fogják látni, hogy a maradandó béke alapja nem lehet az állandó félelem". Persze, hogy be fogják látni -, be kell látniuk, ha élni akarnak, - már talán be is látták szegények, de nem tehetnek semmit, a régi rendszer vasgyűrűivel s acél kényszerével megfojtja őket. Az emberiség túlnőtt a régi rendszeren, de ezt nem vette észre s hirtelenjében már nem tudott segíteni magán. A régi rendszer, a régi állam, elszigeteltségen, elhatároltságon, fegyvereken, bizalmatlanságon épült, - az új ember kooperációra, nemzetközi forgalomra, barátságra, egyezkedésre, - nem a partiális elszigeteltségre, hanem a nemzetközi szolidaritásra s együttműködésre, a szellemi s anyagi javak széleskörű kicserélésére rendezkedett be - innen a tragikus konfliktus, melyben a szervezett régi rendszer letiporta az új nemzedékek új törekvéseit. Amelyből már rég kinőttünk, az ötezer éves forma tör bennünket kerékbe.

*

Egy elképzelt pamphletből.

Őszinte részvéttel olvastuk, hogy Afrikában egy német tisztet és négy közkatonát, akik mint hadifoglyok dahomei feketék őrizetére voltak bízva, egy szép napon egyszerűen és szószerint felfaltak a négerek. A dolog az első pillanatban megdöbbentő - a hadifoglyokat megenni, ezt már mégsem! Mondjuk a kultúr ember sajátságos büszkeségével, mely semmi körülmények közt nem hagy el bennünket. Sokat olvasunk mindenféle kegyetlenkedésekről, a különböző államok kis könyveket is szoktak kibocsátani azon tapintatlan eljárások halmazáról, melyeket az ellenség követ nemcsak elfogott katonákon, hanem a védtelen polgári lakosságon is. Különösen az oroszok tüntették ki magukat e téren Kelet-Poroszországban és a hadjárat kezdetén a szerbek. Így megtörtént, hogy embereket karóba húztak, megcsonkítottak, megtörtént, hogy egy katonának felvágták a hasát s egy kis macskát varrtak bele, mely ott kínjában fel és alá járkálván éles körmeivel kellemetlenül izgatta a szerencsétlen áldozat beleit. Asszonyok és lányok megbecstelenítése már szinte a hadijoghoz tartozik, tudunk továbbá megnyúzott emberekről s olyanokról, akiket kezeiknél fogva felkötöttek s tüzet raktak alájuk, - szóval majdnem megsütötték őket - de arra, hogy hadifoglyokat, vagy civileket, aggastyánokat, vagy gyerekeket Európában megettek volna, az egész nagy háború gazdag krónikájában nem találunk példát.

Éppen ezért a dahomei feketék sajátságos eljárását joggal rója meg a civilizált Európa közvéleménye s büszkén mutathat arra, hogy nálunk ilyesmi nem fordulhatna elő. Ami mégis a kultúra gőzelme, mert a háború alapjában véve nem más, mint nagyvonalú visszatérés az ősi állapothoz, mikor emberek és törzsek nézeteltéréseiket akként intézték el, hogy egyik agyonütötte a másikat. Nem egyezkedtek, nem vitatkoztak, nem hivatkoztak erkölcsre, vallásra és jogra, hanem az erősebb megölte a gyengébbet. Nincs benne kétség, hogy most is az történik, tehát addig a pontig, az ellenség leöléséig, most a civilizált európai együtt megy a vademberrel, - eddig a pontig visszatért a természetes állapothoz, - civilizáltsága, kultúrája csak ott jön ki, hogy nem megy a végletekig, mint a dahomei fekete, nem eszi meg leölt áldozatát.

E tény előtt bizonyos meghatottsággal kell megállni s azt kell mondani, nem hiába hatottak az európai fajokra tízezer éves kultúrák, - nem hiába éltek az apostolok, vallásalapítók, bölcsek és tudósok, - nem hiába munkálták meg az emberiség erkölcseit államfők és gondolkodók, a technika és tudomány eszközei nem hiába művelték át nemzedékek életét, - íme most ebben az egyetlen egy tényben demonstrálódik az óriási különbség, ami egy európai és egy vad ember felfogása közt megvan. Sőt nemcsak ez a különbség fejeződik ki, hanem az európai fajok önzetlensége is, határozott magasrendűsége, mely abban áll, hogy valami olyasmit utasít el magától, amiből haszna lehetne. Lemond. A dohemei gondolkodás és eljárás ez, ellenfelemet agyonütöttem - rajta már nem segíthetek, de azonfelül, hogy győztem, még valami hasznom lehet belőle, jóllakok vele, megeszem. Az európai fajok erről a haszonról nemcsak hogy lemondanak, hanem - biztos vagyok benne - utálattal utasítják el maguktól ennek még a gondolatát is.

Ez annál figyelemreméltóbb, mert a háborús szükség minden morált megszüntet és minden lehetetlen dologra jogcímet tud adni. Olaszország megmutatta, hogy mint lehet államszerződést és szövetségesi hűséget egyetlen egy kifejezéssel (szent egoizmus) semmivé tenni. Ehhez hasonlóan lehetne lefegyverezni európai kultúrlényünk egész tiltakozását az ellen, hogy az ellenséget táplálkozás céljaira felhasználjuk, avval az egy szóval, hogy "létfenntartás". De ezt az egy szót - váljék becsületére derék intézőinknek és vezetőinknek - nem mondják ki, még olyan időben sem, mikor dühöng az általános drágaság, nagyfokú hiány mutatkozik élelmiszerekben és előkelő családoknál is előfordul, hogy hetenként egyszer, sőt kétszer hústalan napot kénytelenek tartani.

De azért nem mondható, hogy bizonyos köröknél - persze csak elméletben - nem villan fel az eszme. Például Hoggs ezredes, skót hegyi dandár-parancsnok s kitűnő katonai író most megjelent "Néhány szó arról, hogy miként lehet a modern hadseregeket okszerűen élelmezni" című röpiratában félreismerhetetlenül kísért e gondolat s a röpirat merész okfejtéseiből szinte kicsillan a szerző étvágya, mely elfogja, ha a sáncárkok előtt frissen elhullott ellenséges katonák tetemeit szemléli. Azzal az elfogulatlansággal, mely az angol-szász faj íróinak sajátsága, meglehetős nyíltan tárgyalja a kérdést, noha a végső konzekvenciák levonása felől ő is kétségben hagy bennünket.

- Mi nagyobb bűn - kérdi Hoggs ezredes - megölni az embert, vagy megenni? Megölni, felel az író, aki mint puritán és vallásos egyén első érveit a bibliából veszi. És kimutatja, hogy a tízparancsolatban csak ez van, ne ölj. De az nincs benne, hogy ne edd meg felebarátodat. Ha tehát felebarátomat megölöm, a továbbiakra nézve az erkölcsi törvények szabad kezet engednek.

De - fűzi tovább gondolatait Hoggs ezredes - ha még benne volna is a bibliában az, hogy ne edd meg felebarátodat, - sőt ha még az érvényben levő angol, francia, német és egyéb polgári törvénykönyvekben is foglaltatnék erre vonatkozó tiltó rendelkezés - bizonyos, hogy erre csak úgy nem lehetünk tekintettel, mint a polgári életben szintén büntetendő, a háborúban azonban rendszerint büntetés nélkül gyakorolt cselekményekre, mint a szándékos emberölés, rablás, gyilkosság, gyújtogatás stb. A háborúban csak egy szempont lehetséges és ez a katonai, - az ezredes tehát, a harmadik fejezetben kizárólag katonai szempontból fejtegeti a kérdést következőképpen.

A háborúban fő katonai szempont az, hogy ki kell tartani a végsőkig. A háború tehát nagyon sokáig, az ezredes szerint legalább öt-hat esztendeig eltarthat, mert ember lesz elég, különösen ha egyrészt az iskolák alsóbb osztályaiból rekrutálódnak és kiegészítődnek a hadseregek, le a 12 éves életkorig, s másrészt felfelé a 100-ik évig felemelik a katonai szolgálat korhatárát. Ennyi ember, vagyis körülbelül Európa népessége háromnegyed részének kipusztításához évek kellenek, még a mai előrehaladott háborús technika mellett is. A munícióban is ki fognak tartani a nemzetek, mivel a tendencia az, hogy minden ipar beszűnjön s az összes gyárak muníció készítésre rendeztessenek be. Csupán élelmiszerekben, nevezetesen húsban fog hiány mutatkozni, mert az ezredes számítása szerint a háború negyedik évében a harcban álló nemzetek állatállománya teljesen felemésztődik. Állati hús egyszerűen nem lesz. A hadsereget pedig okvetlen hússal kell táplálni, mert különben az emberek nem bírják a téli és nyári hadviselések fáradalmait. Miután minden lehetséges állatot megesznek a hadseregek, rá fog kerülni a sor a train oszlopok és ágyúk lovaira, de mivel ezek katonai szempontból nem áldozhatók fel, az ezredes arra a következtetésre jut, hogy kikerülhetetlen lesz a gondolat, mely a hadseregek táplálását más módon oldja meg. A más mód alatt tudjuk, hogy mit ért.

Szerzőnknek van bátorsága végiggondolni a dolgot mely előttünk egyszerűen borzalmasnak tűnik fel. De ő biztosít arról, hogy egy negyvenkettes löveg hatása, mely egy menetelő csapattestre esik, mikor emberi kezek, lábak, fejek s mindenféle véres testrészek repülnek fel a levegőbe, vagy egy nagy hajó hirtelen elsüllyesztése, melynél üvöltő és vonagló emberek fuldokolnak - van legalább is olyan borzalmas, mint az ő javaslata. Ezredesünk azt ajánlja, hogy a borzalom szót kapcsoljuk ki a fogalmainkból - mert ha erre tekintettel lennénk, egyáltalán nem lehetne háborúkat sem indítani, ami szerinte az államnak teljes céltalanságát és csődjét jelentené.

A röpirat rövid és precíz érvei a következők:

1. Az elesettnek mindegy, hogy halála után mi történik vele.

2. Az élőnek hasznos a dolog, mert harcképességét fokozza.

3. Sőt az a tudat, hogy saját szuronyai által szerzett táplálékhoz juthat, rohamoknál és csatáknál növelni fogja a csapatok erejét és lendületét.

4. A dolog nem is egészen példa nélkül való, mert volt már rá eset, hogy hajótörést szenvedett emberek, akik holmi rozzant dereglyéken hetekig hánykolódtak a tengeren, feláldozták s megették a gyengéket, hogy a többi élhessen.

5. A világháború határozottan több tartalmat nyer, - mert különben az egész mérhetetlen öldöklés olybá tűnnék fel, hogy csak azért történik., hogy a férgeknek legyen mit enni. Az ember előbbvaló, - az ő táplálkozásáról kell elsősorban gondoskodni.

6. Nincs bebizonyítva, hogy az e fajta táplálék az emberi szervezetre kártékony volna.

7. Nem valószínű, hogy a csapatok vonakodnának a kellőképpen elkészített táplálékot végszükség esetén elfogadni, - mert tudvalevőleg már egyszerű gyakorlatozásoknál is képesek szomjúságukban a legbűzletesebb pocsolyák vizét és állati váladékokat meginni.

8. Ölni csak az ölés kedvéért - visszataszító, - öljünk, hogy ehessünk - ez már majdnem úgy hangzik, mint egy szociális jelszó.

Ez Hoggs ezredes gondolatmenete, mely megfelel a racionális angol felfogásnak s melyet mi jogosan találunk visszataszítónak, ha az emberiesség, civilizáció, erkölcs és más efféle - szerinte üres - jelszavakat szegezzük ellene. Szerzőnk védelmére azonban meg kell jegyeznünk, hogy ő sem tartja a dolgot tárgyalás nélkül elfogadhatónak. Szerinte az összes hadviselő államok közös megegyezése szükségeltetik ahhoz, hogy e célból az államok delegáltjainak konferenciáját javasolja. Félő azonban, hogy ha a követek majd egybegyűlnek, hirtelen fordulattal a békéről kezdenek tárgyalni. Ennélfogva Hoggs ezredes egész röpirata úgy tűnnék fel, mintha csak ürügy lenne arra, hogy a delegáltakat összehozza a béke tárgyalására. E feltevés ellen ezredesünk hevesen tiltakozik, jól tudván, hogy aki a békét óhajtja, az gyengeségét árulja el, amire Anglia sohasem lesz hajlandó. Tehát miheztartás végett azt indítványozza, hogy aki a konferencián a béke szót ki merné mondani, azt a diplomatát menten vágják le, mint egy kísérleti nyulat s egyék meg. Szerzőnk biztosít bennünket arról, hogy egy ilyen hízott diplomatából ő is szívesen enne egy falatot.