Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 8. szám · / · Lendvai István: Korrektúrák

Lendvai István: Korrektúrák
2.

A természet - mondottuk majdnem büszkén és fölényesen. A természetet alul hagytuk és sok tévelyedés után megállapodtunk abban, hogy a természet vak és rendezetlen, mi teremtünk belé látást, rendet, értelmet. Gépeink utolsó srófszöge és minden finoman desztillált szonett azt jelentette: föléje a természetnek. Valamikor félreértették a természetet, és fölfedezésének első részegségében azt mondották: vissza hozzá. Azt hittük, a megállapításaink kötelezőek ott is, ahol már a szó a miénk, ahol már az ember beszél és fejlődik. Ismeretlen múltunk fölfedezésével azt hittük, ez a jövőre is kötelez. Később Goethe megmondotta, hogy már a képzet is elmélet és lassan egy emberkultúra nagy fölényével, erejével, külön vágyaival láttuk meg a természetet és ekkor átvettünk valamit abból a keresztény filozófiából, amely a szellem fölényét és imperatívuszait hangsúlyozta. Ezért mondtuk aztán olyan megdöbbenve a háború első förgetegében: a természet... Ráismertünk, talán nem az ellenségre, de legalább az ellenfélre, az ellenerőre, az elhagyott földre, amelyben már csak gyökereinket tudtuk. A háborút azért tartjuk olyan rettenetesnek, mert visszadob, mert fölébreszt, mert a fejlődés eszközeivel azt a vak rendezetlenséget szolgálja, a fekete ürességet, a ránk ásító halált és Egyedülséget, amely elől menekülni próbáltunk virágok, nők, szobrok, dómok, könyvtárak és poharak fedezéke mögé. Nem a pusztítás lenne talán a borzasztó és nekem nem a rheimsi dóm alatt kiégetten, összetörten, és akkor hiába van ott minden műkincs: de ha a lelki traverzeit dobják szét, akkor megborzadok és nagyobb légnyomást érzek, mintha akármilyen gránát csapott volna le mellettem. És megborzadok, mikor Prohászkánál - most nem azért idézem őt, mintha lovagolni akarnék a könyvén, hanem mert a mondatai egy közkeletű nézetet fejeznek ki - olvasom a következőket:

- Harc, háború nélkül eddig nem volt a világ, geológiai harcok építettek új világokat, történelmi harcok rajzoltak új geográfiákat, a gleccserek jégekéi szántották kultúra alá a hegyeket, csoda-e, hogy a népfajok harcainak ekéje szánt szíveket?

A háború talán el lenne intézve azzal, hogy ennyi mentegetésre szorul és Isten püspöke is mint Istenverését állítja be. Azonban hallottuk éppen a püspöktől és szerényebb javadalmazású szolgáiktól, hogy a természet legyőzni való, a természet vak és rossz, meg kell verni. És most jó az a geológiai harc - amely aligha fájhatott a gyászra kemény anyagnak annyira, mint egy pusztai parasztasszonynak a fia halála - jó a szívetszántás jusztifikációjára. Most a gleccser óriási fagylaltszeletje kerül az asztalra, lehűteni a vér kánikuláját. Ez a fagyos borogatás majd lejjebb szítja a megriadt Penseur negyvenfokos lázát. Most a földrétegekhez és a gleccserekhez kell tartanom, nem szabad elszabadulnom tőlük és azt mondanom: az a harc az ő ügyük volt, a hasonlat nem kötelez, én futni akarok a vak és gonosz természet motívumai elől egy "világ-fölényes" emberi kultúrába. Utánoznom kell a természetet és ismételnem kell a történelem régi fejezeteit, mert így kényelmesebb az apologétának.

Nem, itt valahogy másképp kell okoskodnom. Tekintettel arra, hogy itt úgysem a mostani háborúról van szó, nem a mienkről - mert hiszen az áll és azzal vitázni nem lehet - hanem igenis a szívetszántás elméleti igazolásáról, azt kell mondanom: az ősembernek szíves kézszorítás, üdvözlet visszafelé, hálás kendőlobogtatás, de több semmi. Nem azért hagytam ott medveölő ősömet, hogy baltáját gépfegyverré tökéletesítsem, és nem azért szaladtam le a gleccser elől, hogy most magam zúdítsam rá piros emberi szívekre. Nem azért daloltuk a nagy lullabájt, hogy az ember megint fölriadjon és torzultan bámuljon a sors arcába. Ha egyszer úgysem énekelünk többé homéri énekeket, akkor nem alkuszunk ötven százalékra a vérontás dolgában, és az orosz gleccser ránkzúdulása közben nem igazoljuk a szívek eltiprását természettudományos hasonlatokkal. Nem ezért tanultuk a geológiát. Majd ha lekerülünk a földbe, nem fogjuk szégyellni, hogy a régi halottak nem ismernek meg és talán röstellnek is, bár azok okosabbak.