Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 7. szám · / · Tábori posta · / · Dr. B. E.: Emlékek

Dr. B. E.: Emlékek
III.

Erre az egész napra még nagyon jól emlékszem, noha semmi nevezetes nem történt akkor; csak erre-arra bukdácsoltam.

Az ezrediroda, ahol jelentkezni kellett, csinos, földbeásott szobácska volt, a pionirek építették; falait, padlóját fenyőgallyal rakták ki. A parancsnok azt mondta: "Rendben van! Feküdjek bele egyelőre egy üres fedezékbe pár lépéssel odább és pihenjem ki magam." "Majd ezután fogom tehát megtudni - gondoltam -, hogy miért hívtak!" A veremben elfértünk ketten az egyik orvosnövendékkel félfekvő helyzetben. Valami olyast igyekeztem gondolni, hogy legjobb most, ha semmire se gondolok; úgy is itt kell lenni, akár értem, akár nem a pillanatnyi szituációkat. Úgy, holtfáradtan hamar el is aludtunk; hét órakor reggel ébresztett fel a hideg. Ködös, télies idő; egy kis teát főztünk.

Akkor jött az üzenet, hogy át kell mennem a "Hilfsplatz-Personal"-ommal a III. Baonhoz, ahová beosztottak. Annak a kommandánsa majd megmondja a többit. Egy szomszédos magaslatra kellett tehát fölmennünk; ravasz utakon, "takarva", völgynek-hegynek, meredeken - jó másfél óráig. Odafenn csakugyan megláttuk a sorjában ásott árkokat - emberhossznyiak; elöl, oldalt földhányással - bennük egyesével, kettenként a katonák. Csakhogy idegen ezredbeliek!... Hogy a mieink arra feljebb vannak a hegy púpján, mert ők most a rezerva. - "Most már többet tudok, gyerünk hát még egy keveset!" - gondoltam. Csakugyan; egy órányira odább a mieink feküdtek végre. Jelentkeztem. A kommandáns azt mondta: menjek le vissza amazok mögé, ott néhány kunyhószerű fedezékre találok, az egyikben állítsam fel a segélyhelyet; de ütközetre aligha fog sor kerülni.

Visszabandukoltunk; megleltük ezt is jó dél felé. Az embereim kinézték azt a barlangot, amelyikben legkevesebb a talajvíz, abba bújtunk. Körülbelül három négyzetméternyi területen a föld másfél méternyire beásva s a gödör egyik oldala barlangszerűen feltárva, kimélyítve. A két Bandagenträger, a szolgám meg magam elfértünk az egyikben, a lovászok a másikban. Nekikészülődtünk. A teherló oldaláról leszedték a kötszeres meg az orvosságos két kosárkast és letették a barlangom elé. A kivágott, négyszögletű, füves földdarabokból (amiket, mint a téglákat összeállva emelt volt ki az ásó), nem röstellték kipádimentomozni a kunyhó alját, aztán fenyőgallyat hordtak rá. Most már nem jött fel a víz. - Kiborogatták a kosarakat, rendezgették - én is, mintha belejöttem volna, tanácsokat adtam a célszerűbb elhelyezésre. És belsőmben hirtelen elbámultam rajta, hogy ez... mindnyájuk előtt annyira természetesnek látszik. Alkonyodott. Egy kis szalámi meg kétszersült került elő; cigarettára gyújtottam. Hát eltelt egy nap!

Hallgattam a bakák beszélgetését és csodálatos volt nekem akkor, hogy csupa itteni - nem is "háborús", hanem kicsiny életviteli - dolgot tárgyalnak. Boldizsár, az "élelmes" Bandagenträger vitte a szót; Forgó, a "szelíd" hümmögött vagy helybenhagyta. "Bizony, az a másik doktor úr, aki elment, az mindig csak a maga holmijának keresett helyet a kosarakban!" - "De ez a mostani ezredorvos úr, ez nagyon fáin ember!" Megy: mikor erre meg amarra jártunk... milyen kvártélyok voltak?... "Bízza csak rám a doktor úr! Nem hagyjuk mink a doktor urat! Tudom én mán, hogy kell a jó kvártélyból az embereket kizargatni!" Meg száz ilyen apróságot. Én csak hallgattam: hogy benne vannak, milyen "jártasak" ezek is már! - Végre elcsendesedtek; a "szelíd" egykettőre horkolt; a másik is csakhamar; pedig egy perccel ezelőtt még hangosan szólta a társát, hogy nem elég "szemes", mindjárt elalszik, pedig ilyen helyt nagyon szemesnek kell ám lenni!...

Én ébren ülve töltöttem jóformán az egész éjszakát. Idegességemben inzultusnak éreztem mindent; még azt is, hogy a többi ember ennyire "bennfentes" már körülöttem. "Lám, itt vagyok - gondoltam -, egy galíciai domb oldalába fúródva - a jámbor parasztispánnal, az élelmes gyufagyári hivatalnokkal, az urasági asztali inassal -; milyen egyedül!" A cigarettám is kihamvadt; koromsötétség volt; meleg bakapárák és mély szuszogás... Hajnalban jött a hír: készüljünk, el fog vonulni az ezredünk; ezúttal nem lesz semmi!

Ködös, deres reggel; tíz lépésről is alig láthatóan - s alig hallhatóan - jöttek le a szürke alakok a hegyoldalon; a puha, nedves avaron; szakadatlan sorral. Félreállva sokáig, sokáig vártam az idegen ezredbeliek meg a mieink elvonulását, hogy a sor végére beállhassak én is; egy kis szürke árnyék, mint ők - piciny atomja ennek a ködös, hajnali, szürke tömkelegnek.