Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 1. szám · / · FIGYELŐ

Bálint Aladár: Gül baba sírja

A pesti ember szimata csalhatatlan. Halálos pontossággal megérzi, melyik ismeretlen külföldi muzsikus koncertjét, komponista operáját nem érdemes meghallgatni, mi az a látványosság amit nem érdemes megtekinteni. Különösen az utóbbi megérzésben ért el nagy tökéletességet. Hiába történelem, hiába poézis, reklám, ami el van temetve azt ő ki nem ássa.

Például a Gül baba sírját, amely a török fegyverbarátság révén hirtelen aktuálissá vált, úgy elkerüli, mint a leprabeteget. Van is rá oka.

Vándor, aki a rózsadomb felé tévedsz és ifjúkori olvasmányaid unszolgató emléke arra ösztökél, hogy meglátogasd a rózsák költőjének sírját, gyűrd le e kisértést, mert keserves csalódás jár a megvalósulás nyomában. Ha nagy kerülővel, üggyel bajjal feljutsz a nagy vörös téglareneszánsz épülettömb tövébe, csak hosszas csengetés után nyitja ki a kaput a siket házmester. Nagy csodálkozással fogad, mert öt év óta te vagy a harmadik vendége a sírnak. Keresztül vezet egy kerten és onnan egy másik épületcsoportba tuszkol be. Ebben a pillanatban megszakad benned egy véredény. Úgy érzed, mintha kripta ajtó csapódna rád. Nincs menekvés. Keresztül mentek egy alagúton, öt tornácon, egyik lépcsőn fel, a másikon le. Üres tánctermeken vezet keresztül az út. Újabb folyosók. Térded megroggyan, hideg verejték szivárog le a hátad közepén. Ismét folyosók. Néhány körmagyar és másfél órás bolyongás után egy fehérre meszelt szoba közepén megáll a házmester.

- Hol vagyunk? hörgöd.

- Ez Gül baba sírja, mondja a házmester.

Csodálkozol, itt nincs semmi más, mint csupasz fehér falak, egy piszkos törülköző, másfél pár papucs és a falon egy viharvert keretben valami elmosódott, penésszel tarkálló török írás, (rossz nyelvek szerint egy bosnyák szilvakereskedő árjegyzéke.)

Hol a sír? kérded, mert a sima padlón semmiféle emelkedés vagy jel nem látható. Erre a házmester a padlóra mutat. Mintegy félméter hosszú és félméter széles helyen ki van vágva a padló és ugyanolyan nagyságú deszkadarabbal lefedve. Felemeli a deszkafedőt. Ez a sír, mondja a házmester.

Oda nézel és nem látsz egyebet, mint egyenesre taposott sima fekete földet. A legjobb esetben egy lusta kaszás pók mászik a földön.

Ez Gül baba sírja.

Jellemző, hogy így van és csodálkoznánk rajta ha másképp lenne. Ez hozzátartozik Budapest történelmi érzékének természetrajzához.

Világháború kellett hozzá, hogy ez megváltozhassék. Az talán előbbre viszi szegény Gül baba ügyét.

Mecsetet épít a főváros. Ha az élelmes telektulajdonosok akarata érvényesül, akkor valószínűleg az Erzsébet körúton vagy a Rákóczy út közepén, esetleg a kispesti határban vagy a Szabadság tér mellett épül fel a mecset.

Ennek a mecsetnek Gül baba sírja felett kell épülnie. Le kell bontani azt a tégla monstrumot, mely most felette éktelenkedik.

Kelettel való barátságunk, keletet és nyugatot összekapcsoló hivatásunk szimbóluma lenne ez az épület. A rózsadomb háztömbjének körvonalai gyönyörű lendületben futnának össze a felszökkenő minaret karcsú törzsében. Természetesen hozzáértő finom érzésű művésznek kellene adni e pompás feladatot. Nehogy egy újabb Anker ház kerüljön Gül bab viszontagságos sírja fölé.