Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 23. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: A kritika szabadsága

A Neue Freie Presse egyik utolsó számában nagyon visszasírja valaki a békés időket (Krieg Kunst und Kritik), s szinte beteges érzékenységgel panaszolja fel a módfelett elszaporodott alkalmi művészek kontárkodását. Szidja e garázdálkodó dilettánsokat és e szidalom mögött a gúzsba kötött, lenémított kritika jajgat, vergődik. Az író a cikkében felsorolt jelenségeket végül is megnyugtató tanulságokkal igyekszik összefoglalni; fensőbbséges okfejtéssel, mindent megérteni akarással kovácsolja össze szentenciáit, de fáradtsága látható módon kárba vész, a hős merev lárvája mögött ott settenkedik a lefelé görbült szájú, sírásra torzult ábrázat.

Szóval Lajtán túl is!

Hát még Lajtán innen! Ha ők panaszkodnak, akkor mit tegyünk mi?

Írásos törvény nem áll útjában a művészi, irodalmi és tudományos kritikának, a kritikusnak olyan véleménye lehet minden produktumról, mint bármikor máskor, de a kritikai megnyilatkozásnak oly morális akadályok állják útját, melyek erősebbek száz kivételes törvénynél, kormányrendeletnél.

Ma minden ulánus hadnagy Flaubert-nek képzeli magát, megsemmisítő pretenzióval, irodalmi lendülettel írja le harci élményeit. Ismeretlen nagyságok bújnak ki Józsefváros legmélyéből. Harci rajzaik, karikatúráik a dilettantizmus legalsóbb határvonalait érintik, de azért ott díszelegnek valamennyi papírkereskedés, a legtöbb könyvesbolt kirakatában.

Öreg műcsarnoki emberek en gros gyártják a csataképeket. Műkereskedők kirakataiban munkásságuk gyümölcsei már láthatók. És az alkalmi színdarabok. Ezeket külön fejezet illeti a kritikátlanság történetében.

A közönség elfogad mindent, nem disztingvál, nem érzi a válogatás szükségét. Jól tudják ezt a gyorstalpalók és nincs erő, nincs kritika, mely megállítaná őket útjokban.

Élni kell! Senkit sem szabad keresetében háborgatni. Mindenkit megillet az élet joga. Ez a morál.

Azonban egyoldalú e morál. A termelő élni akar, de a fogyasztót éppen olyan mértékben sújtják a háborús világ gondjai, és őt sem szabad selejtes holmikkal megkárosítani.

A harci dal, a költő, alkalmi színműíró, csataképfestő hadd keresse kenyerét, de éppen e komoly időkben, amikor minden garas útját külön kellene szabályozni, milliók számára annyira fontos vándorlásának iránya, minden fázisa, arra kellene szorítani őket, hogy portékájuk jó legyen.

Ha valaha jogosult volt a kritika, most, amikor a patriotizmus védőpajzsa mögé búvik minden kontár és úgy él vissza embertársai hiszékenységével, egyenesen meg kell erősíteni a kritika fegyverét.

Azzal tisztában van mindenki, hogy ma sok mindent el kell hallgatnia a sajtónak, aminek megírása máskor szociális szükségesség. Ügyetlen híradással sokat használhatunk ellenségeinknek.

De a kontárok felhízlalását semmiféle érdek vagy szempont nem igazolja.