Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 16-17. szám · / · Laczkó Géza: A sarc
Előbbiek, Anna, Dinglingen egy percre.
Anna (belép jobbról, kezében egy kancsó borral.)
Dinglingen (bekukkant Anna után az ajtón; meglátva a kirakott drágaságokat, felkiált): Istenem! (Visszahúzódik.)
Anna: A bor. (Leteszi az asztalra.) Édesapám küldi.
Boromissza: Ejnye, tubicám, meine züsze taube, kleine taube, gyer ide.
Anna (Boromisszára mosolyog): Te magyar vagy?
Boromissza (föláll): Az, lelkem, szívecském, az. Miért?
Anna (szemlesütve): Csak.
Boromissza: Tán... nem láttál még magyart?
Anna: Nem.
Boromissza: Aztán... szerettél volna látni?
Anna: Azt hiszem, igen.
Boromissza (gyöngéden): Te, kis édes. Szép bogárszemed van. (Végigsimít a lány hátra és fölfésült haján.) Nézlek és felvidul és elcsendesül minden bennem. Te, vonzó, idegen, törékeny játékszer, talán benned lakik a mennyország. Belekábulok a szemedbe és érzem, úgy szeretlek, mint soha senkit, mert egy-két szempillantás és elmegyek és talán meg se csókolhattalak.
Boileau (mérgesen tépegeti háromszögleű kalapján a karimán körülfutó szőrdíszt.)
Anna (fölnéz Boromisszára): Szép magyar fiú!
Boromissza (derékon fogja Annát): Ha csak egy percre is. (Elereszti s hátrább lépve, nézi.)
Bevilaqua (bőrövén ránt egyet, föl akar ugrani.)
Boileau (visszatartja Bevilaquát, gőgösen): Gróf úr, messze megy a sarcban!
Boromissza (leemeli szemét a csípőben kiszélesedő kék szoknyáról s az elöl vékony, lefutó hegyben végződő ruhaderékról, a nyakat födetlenül hagyó igen mély, ovális kivágásról, Boileauhoz): Mit akarsz?
Boileau: Hogy ne bántsd azt a lányt, gróf úr...
Boromissza: Közöd van hozzá?
Bevilaqua: Van hát, van!
Boromissza: Ejnye! Itt minden a tiétek? Lány, kincs?
Boileau (gúnyosan nevet): Igen, itt minden a miénk!
Boromissza: Á! A jog zsoldosa s az önzetlen francia nemes! Derék fickók vagytok! Igazán? Hm! Hát ne nyúljak hozzá, mert nektek nem tetszik? Ura vagy neki? Kis ura? Vagy mi ia-fia? Kösd föl a bugyogódat, öcsém, ha velem akarsz kikezdeni! Azt a Jebuzeus-pofádat! (Visszafordul Annához.) No lám, még tán meg se csókolhatlak... Ma egész nap a nyeregben rád fogok gondolni. Édes vagy hozzám és jó, mert nem ismerjük egymást, nem bántasz; mert nem beszélsz. Egymás mellé vágott kettőnket a háborús idők szele egy percre, a nevedet se tudom, a csókod ízét sem ismerem, felém hajolsz, mint a patak parti virág az elfutó vízre s ami jó, ami nagy és szép csak lehet a lelkemben, azt mind belenézem két ragyogó szemedbe.
Anna: És én nem félek a szemed nézésétől, hiába ijesztettek mindig, hogy ti vadak és féktelenek vagytok. Nem félek tőled, mert velem csak gyöngéd voltál, mint a Rajnáról fújó szél legyezgetése szokott lenni kipirult arcomon. A szabadban dühöngve vágtatsz és elsöpröd magad elől az idegen katonát, mint a polyvát, érzem; de hozzám érve szelíden suttogsz. Férfi vagy, igazi férfi!
Boromissza (Anna keze felé nyúlva): Kicsi bogaram!
Anna (összerezzenve hátralép.)
Boromissza (utána lép): No, tán mégis, ezt a kis szácskát! (Állánál fogva fölemeli Anna arcocskáját, amelyhez csókkal közeledik.)
Bevilaqua (ordítva): Ó! (Az asztalra vág öklével.) Azt a nőcsábító szentjit a világcsavargó nemzetséged rohadt gyökerinek!
Boromissza (megrezzenve arra néz.)
Boileau (kabátja jobb zsebébe nyúl s láthatólag megmarkolja a pisztoly agyát): Hagyd el, Bevilaqua, hagyd el, a gróf úr, úgy látszik, minden áron korbácsot akar.
Boromissza (fölpattanva): A ménkű is beléd üt, ha megrázlak, te nyápic!
Boileau (elnézve fütyörész, majd): Nem vagyok pecér, hogy megfenyítselek.
Boromissza: Az apád teremtésit! (Kardot ránt.)