Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 16-17. szám · / · Laczkó Géza: A sarc
Előbbiek, Bevilaqua, Boileau; Katharina és Anna csakhamar el.
Bevilaqua (a bal ajtó nyílásában megjelenve. Hatalmas alak, hajadonfőtt, paróka nélkül, homlokán kötés. Teljesen felöltözve, csizmásan): Pompás! (Nevet.) Kitűnő! Na, hallod! (Nevet.) Nagyszerű!
Katharina (fölkel, végigméri, el jobbra.)
Anna (utána készül.)
Bevilaqua (előre lépve): Hova megy, drága Anna kisasszony?
Anna: Az orrom után.
Bevilaqua: Az után az édes kis pisze után! Ne menjen! Hallgassa meg Boileaut, kitűnő fiú! Nagyszerű történet.
Anna: Hagyjon nekem békét, maga beteg olasz! (El jobbra.)
Dinglingen (leveszi a kalapját s botjával együtt a kanapéra helyezi, föláll.)
Bevilaqua (hátra Boileauhoz): Boileau! Mi ez? Mi bajuk van ezeknek már megint? Megint belerúgtál a rühös macskájukba talán? Haragszanak!?
Boileau (szintén belépett már. Vézna, kis alak. Fején paróka, háromszögű katonakalap, teljesen felöltözve, de csizmátlanul, harisnyában, papucsban, bal lábán sebkötés. Bal kezében bot, amelyre támaszkodik): Ki tudja az asszonyok baját? (Leül a 2. székre.)
Dinglingen (elhatározással, mint aki mondani akar valamit): Uraim!
Bevilaqua (kiigazítva): Beteg uraim!
Boileau (ugyanúgy): Gyengélkedő uraim!
Dinglingen: Uraim, a tanács föladta a várost. (A két katona meglepetten néz egymásra.)
Boileau (újra nyugodtan): Úgy van! - Gondoltuk.
Bevilaqua: Biztosan tudtuk!
Dinglingen: De Nádasdy nem foglalja el, bevonul egy órai sarcra, aztán tovább megy.
Bevilaqua: Hm! Sarc?
Boileau (finoman): A sarc sarc!
Dinglingen: Uraim, én... úgy gondoltam... én (szavakat látszik keresni, de közberecseg egy távoli trombita hangja, a bevonuló magyar seregé. Csönd. Mind a hárman figyelnek. Gyorsan folytatva.) ...én szívesen fölajánlanék önöknek fejenként ötven-ötven aranyat, ha módját tudnák ejteni, hogy a házamba tolakodó magyarok innen semmit se vigyenek el.
Bevilaqua: Mi? Ötven arany? Csak?
Boileau (gúnyosan): Bőkezű gazdánk!
Dinglingen: Legyen száz, legyen száz!
Boileau (ugyanúgy): Elhalmozol, uram!
Bevilaqua: Mit gondolsz, farkatlan patkány? Vitéz vitéz ellen támadjon, mikor az jogos keresete után néz? Corpo di porco!
Dinglingen: De uraim, az én nagylelkűségem...
Boileau: Azt akarnád, hogy majdnem halálra sebezve...
Bevilaqua: Majdnem! (Tölt magának a korsóból, ami végét járja. Iszik.)
Boileau: ...esetleg egy egész csapattal szálljunk szembe s a háborús szokásjog ellen kelve életünkkel játsszunk?
Dinglingen: De ilyen vitézek!
Boileau (tettetett lemondással): Szárnya szegett sasok!
Bevilaqua (Boileau lábára mutatva): Nézz a szárnya szegett sas beteg lábára! Mit akarsz?
Dinglingen (zavartan körülnéz, aztán az almáriomhoz lép, kulcsot keres a zsebében s a zárat tapintja.)
Bevilaqua: Mit csinálsz, polgár?
Boileau: Gazdánk elfelejti, hogy a magyarok akármikor itt lehetnek és aligha lesz ideje elásni drágaságait s nagy igyekvésével még gyanút támaszt maga ellen.
Dinglingen (visszafordul a szekrénytől): Eh, uraim, ne tréfáljunk... Hát nem lenne mód?
Boileau: Aligha, jó uram!
Bevilaqua: Nem!
Dinglingen: Hát hagyjuk magunkat gyáván kifosztani?
Boileau: A háború háború!
Dinglingen (kérve): Urak! Én igazán nem leszek hálátlan...
Boileau: Nem látod, Bevilaqua, gazdánk távozni akar, mért tartóztatod?
Bevilaqua: Látom, menni akar, hogy drága, csillagszép lányával még egy korsó bort küldjön be hozzánk. Ecco. (Nevet. Kint katonák zaja, egy csapat magyar vonul el a ház ablakai előtt balról jobbra.)
Boileau: Ég áldjon!
Dinglingen (ijedten az ablak felé neszelve, kimenet): Uraim, még egyszer...
Boileau: Úgy van, még egyszer jó napot.
Dinglingen (el jobbra.)