Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 10. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: A negyvenéves Budapest

Pest és Buda szabad királyi városok, Óbuda mezőváros megválasztott és virilis polgáraiból alakult törvényhatósági bizottság ezernyolcszázhetvenhárom október 25-én tartotta első ülését a Vigadó termében. Ugyanez év november 17-én megalakult az egyesült főváros tanácsa. Az utóbbi dátum jelenti a főváros megalakulásának időpontját. Hosszú vajúdás előzte meg a három város egyesítését, tömérdek alkudozással, tanácskozással sikerült csak az ellentétes érdekeket összeegyeztetni, szűk látókörű polgárok furcsábbnál furcsább aggodalmait eloszlatni. A kiegyezés után bekövetkező fellendülés természetes következése volt egy reprezentatív főváros szükségessége. Ezt megakadályozni nem lehetett, szóval, megszületett - Budapest.

Tavaly novemberben múlt negyvenéves a főváros. Mi történt e negyven év alatt? Hol tartunk? Mit végeztünk? Erre a kérdésre igyekszik választ adni "A negyvenéves Budapest" című vastag (646 oldalas) füzet (a Városi Szemle VII. évfolyamának 10-12. száma).

A főváros hivatalnoki karának legkitűnőbb, leghivatottabb tagjai osztották fel maguk között azt a hatalmas munkát, hogy e hatszáznegyvenhat oldalon kimerítő és lehetőleg minden mozzanatra kiterjedő önálló, de azért egymással összefüggő tanulmányokban ismertessék a negyven esztendős fejlődés menetét.

Bárczy István polgármester írása vezeti be a könyvet. Cikke kevés eltéréssel az 1913. évi november 17-én tartott díszközgyűlésen elmondott beszéde. E vaskos könyv egész tartalmát sűrítve, összevonva magába foglalja ez az írás, valósággal szimbolizálja azt a centrális erőt, irányító hatalmat, mely szertesugárzik, és elkülönült egységekben is a nagy egész osztatlanságát mutatja.

Budapest egyesítésének történetét Gárdonyi Albert dr. főlevéltáros írta meg. Népesség fejezetcímmel Budapest majdnem mindegyik jelentős statisztikai adatát Pikler J. Gyula dr. statisztikai aligazgató állította össze, a törvényhatóság, a fővárosi törvény és az adminisztráció történetét és mostani állását Marher Aladár főjegyző ismertette, a financiális részt Rácz Gyula dr. szerkesztette, Schmellhegger Árpád főjegyző a városépítés történetét, Pásztor Mihály a közlekedés történetét írta meg, Szabó Sándor dr. a főváros közegészségügyét ismertette, Miklós Elemér dr. a közoktatás és közművelődés intézményeit mutatta be, Basch Imre dr. a főváros gazdasági tevékenységének ismertetésével egészíti ki Rácz Gyula dr. adatait, Sidó Zoltán dr. a közélelmezési részt írta meg, Bolgár Elek, a főváros szociálpolitikáját ismertető írása fejezi be a könyvet.

A könyv legfontosabb részét Pikler J. Gyula írása teszi. A számok egész légiója vonul fel előttünk, és a főváros fejlődésének minden mozzanata pontosan leolvasható e számoszlopokról. A népesség szaporodásáról, a szaporodás menetéről (Európa nagyvárosaihoz viszonyítva is) Budapest épületszámának növekedéséről, az emeletek szaporodásáról éppen olyan megbízható adattömeget kapunk, mint a lakosságnak az emeletek szerint való eloszlásáról, vagy a szobák lakottságáról, az építkezési költségekről, házbérjövedelemről, vagy mint a közlekedés forgalmi adatairól, születések, halálozások arányairól, bevándorlásról, csecsemőhalandóságról, betegségekről stb. stb.

Rendkívül nagy és becses anyag halmozódott össze a könyv e fejezetében. Szociológusok valóságos kincsesbányája. Ami különösen értékessé teszi az anyagot: Pikler a lehető legnagyobb változatban, különböző szempontok szerint csoportosította az adatokat, és ahol csak lehetett, magyarázó szöveggel kísérte a számokat.

Néhány adatot ideiktatunk:

Budapest lakosságának száma 1873-ban 294 600 - 1913-ban 930 700. 1870-ben az európai nagyvárosok között népességszámát tekintve 16. helyen állott, 1910-ben már a 8. helyen. - A születések és a halálozások közt a születési többlet 1874-ben 1,1‰, 1912-ben 7,1‰. - Fővárosi születésű lakos 1910-ben csupán 311 107, több mint félmillió vidéki születésű, külföldi mintegy 50 000. - A VII. kerület lakossága 1869 óta mintegy 140 000 emberrel szaporodott, a IV. kerületé a többi kerületek szaporodásával szemben mintegy 80 lakóval csökkent. (Az ok: a belváros üzleteinek szaporodása, a lakásoknak üzleti célokra való felhasználása, a lakók kiszorítása.) - A főváros lakosságának 59,8%-a római katolikus, 23%-a zsidó, református 9,9%, evangélikus 5%. - 1869. évben analfabéta a lakosság 39,2%-a, 1910-ben 16%-a. (Nem valami biztató jelenség.) - A keresők és eltartottak aránya 1910. évben 56-44. - A születéseknek a népesség nagyságához arányított csökkenése: ágost. evangélikusoknál 38%, zsidóknál 36%, katolikusoknál 33%, reformátusoknál 18%. - 1874-ben 686 haláleset okozója volt a himlő, 1909-ben 2 haláleset, azóta semmi. - 1874-ben a tüdővészben elpusztult emberek száma 2369, az arány minden 10 000 lakóra 78,7, 1912-ben az arányszám 31,8-ra csökken.

Marher Aladár tanulmánya ugyancsak sok érdekes adatot tartalmaz a főváros hatóságainak organizmusára vonatkozólag. Meglehetősen nehéz feladatot vállalt magára, a város bonyolult gépezetének belső rugóit összefüggésükben feltárni, ismertetni. Ismertetni azt a folyamatot, hogy lett három primitív berendezkedésű város primitív gondolkodású vezetőiből és adminisztrátoraiból aránytalanul rövid idő alatt egy világváros minden igényére berendezett hatalmas organizmus. E folyamat adatait természetesen közgyűlési, tanácsülési és bizottsági jegyzőkönyvekből, feliratokból, törvénycikkek §-aiból kellett Marhernek kihámozni. Megállapítható, hogy munkáját derekasan elvégezte. Végigvezet bennünket a fővárost irányító testületek labirintusán. E testületek negyvenéves történetének minden fázisát feltárja. Megtudjuk, hogy a fővárosi törvény (1872. évi XXXVI. tc.) már a meghozatalát követő harmadik évben elavultnak bizonyult. Már 1876-ban egy ad hoc bizottság foglalkozott a fővárosi törvény revíziójával. Busbach Péter már 1879-ben feleslegesnek tartotta a közmunkatanácsot. Steiger Gyula szerint városi tisztviselő a törvényhatósági bizottság tagja nem lehet. 1887. november 3-án a belügyminiszter felhívta a fővárost, hogy a sürgősen elkészítendő törvény revíziója ügyében folytasson beható tanácskozást, és észrevételeit "3 hónap alatt múlhatatlanul terjessze fel". A főváros tanácskozott, jelentett, sürgősen, sőt azóta már jó egynéhányszor megtette ugyanazt. De a revízió ma sincs készen. 1901-ben, mikor az egyre ismétlődő deficites költségvetéseket végül is megsokallták, kilenc bizottság vette kezébe az ügyet, melynek a gazdálkodás gyökeres megváltoztatása volt a célja. Új jövedelmi forrásokra volt szükség. E bizottságok, ha nem is tettek meg mindent, amit megtehettek volna, mégis nagyot lendítettek a főváros gazdasági politikáján.

Eredményei: 1. kórházak élelmezését jórészben házi kezelésben végzik. 2. Hirdetési monopólium megszűnt, és a főváros vette kezébe a hirdetési üzletet. 3. Légszeszgyár megváltása, városi gázgyár. A bizottságok programpontjai között szerepel a betterment is, ami éppen most foglalkoztatja a város vezető embereit a telekspekulánsok nagy szomorúságára.

Rácz Gyula dr. tanulmánya ugyancsak becses forrásmunka. A főváros háztartásának minden részletére kiterjed e stúdium. Rácz Gyula nem elégedett meg a tények felsorakoztatásával, felfedi a gazdálkodás hibáit, kijelöli azt az utat, melyen a főváros financiális szerveinek haladniok kell. Néhány adata: 1874-ben 16 757 258 koronára rúgott a főváros bevétele, 1912-ben 303 676 752 koronára. E bevétel 9,52%-a községi üzemből ered 1874-ben, 1914-ben pedig a bevétel 21,63%-a. Mondanunk se kell, hogy a községi üzemek fejlődése csak az utolsó esztendők eredménye. Ugyanis 1900-ban 5 220 412 korona volt a községi üzemek bevétele, 1910-ben 9 332 095 korona, 1912-ben már 15 millió 525 054 korona. A községi üzemek egytől egyig beváltak. A bérházak üzemi feleslege 1912. évben 5 448 936 korona, kislakásos bérházaké 1 220 279 korona, vízműveké 4 441 561 korona, gázművek községi alapba beszállított feleslege 3 774 280 korona. A Vigadó feleslege 1900. évi 44 499 koronáról 2754 koronára csökkent. (Jövőben valószínűleg ismét emelkedni fog a felesleg a Royal szálló hangversenytermének mozgószínházzá való átalakítása miatt. A bevételek 64,21%-a adó. Rácz Gyula nem titkolja el erre vonatkozó véleményét.

"Azt jelenti ez - írja -, hogy a rohamosan fejlődő Budapest rohamosan emelkedő kiadásait ma úgy, mint negyven év előtt polgárainak zsebéből közvetlenül, éspedig - az egyenes adók és fogyasztási adók túlnyomó voltánál fogva - éppen a kisebb jövedelmű szélesebb alsó rétegek jövedelméből fedezi, továbbá, hogy Budapest pénzügyi politikája az adóterhet egyenlőtlenül elosztó és az alsóbb osztályok vállaira áthárító hozadéki és fogyasztási adók avult rendszere mellett eddig nem találta meg, illetőleg nem alkalmazta amaz újabb adókat, melyek a jövedelem nagyságához, vagyis az adófizető képességhez simulva, igazságosabban - a növekedő jövedelmekkel emelkedő arányban - adóztatnák meg a jövedelmeket."

A kiadások: 1874-ben 13 606 619 korona, 1912-ben 303 072 672 korona. Negyven év alatt 439 621 koronát költött a főváros a könyvtárára, 363 216 koronát képzőművészeti célokra, vallásügyi kiadásainak összege pedig 14 562 825 korona.

Katonaügy kiadása 1910. évben 765 299 korona, 1912-ben 954 399 korona. Negyven évi beruházások összege 491 461 631 korona. Parkokra, városszépítésre 7 739 330 koronát költött ebből a főváros, szegényházakra 1 588 150 koronát, árvaházakra 219 757 koronát, múzeumokra, népházakra 112 405 K-t, templomokra pedig 23 175 570 koronát. Ehhez nem kell kommentár. - A főváros tiszta vagyona 1874-ben 81 356 530 korona, 1912-ben 287 277 909 korona.

Schmellhegger Árpád tanulmányát két térkép illusztrálja. Az első az 1873-ban beépített területet, a másik az 1913-ban beépített területet jelző térkép. A fejlődés horribilis, noha még nagyon hátul kullogunk Európa többi városaihoz mérten. A házaknak még mindig 53,6%-a földszintes. Negyven nagyváros sorrendjében Budapestnek a 31. sorszám jutott.

E könyv megbecsülhetetlen értéket jelent mindenki számára, akit Budapest negyvenéves története érdekel. Körülöttünk hullámzik e város, mindenfelől acélsínek nyomulnak testébe, körülölelik, az emberek raját szállítja be a kocsik tömege. Előttünk a nagy körút, ahol tizenöt-húsz évvel ezelőtt egymás útját megakasztó apró utcák hálózata állott. Az emberek: a letört hivatalnoksorba hanyatlott dzsentri, rendőrré, villamoskalauzzá, kocsissá vedlett paraszt, a falusi szatócs intellektuel fia, ügyvéd, orvos, tanár, az egzisztenciák tarkasága, kereskedő, gyáros, nincstelen proletár, hivatalnok, milliomos vállalkozó, hamiskártyás, lóversenyhiéna, nyugdíjas államhivatalnok tarkasága belécsorgatva e nyugtalan város medencéjébe a hatóságok lombikjain statisztikai adattá, közgyűlési határozattá, szabályrendeletté desztillálódik. Íme a "Negyvenéves Budapest".