Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 8. szám · / · Disputa

Felvinczi Takács Zoltán: Rózsa Miklós könyve.

- Mikor a "Magyar impresszionista festészet" kritikáját írtam, előre tudtam, hogy megjegyzéseim ellentmondásra fognak találni: Számítottam a válaszra és - miért titkoljam? - arra is, hogy a felelet nem Szinyeiék felől fog érkezni. Nem vagyok tehát naiv, amint Bölöni György hangoztatja, és bizonyosnak tartom, hogy Lyka Károly sem írta feltűnést keltő előszavát a Rózsa könyvéhez puszta szentimentalizmusból. Naivnak látszhatom talán azért, mert a bizonyos körök előtt népszerűtlen Rózsa Miklós ügyének képviseletét vállaltam. Úgy hiszem azonban, hogy már egyszerűségüknél fogva is meggyőzők lehetnek az okok, melyek írásra késztettek. A vitairatok jogosultságát remélem, nem kell bizonyítgatnom, különösen ha - mint ez esetben - szerzőjük nem áll elszigetelten a véleményével.

Gondoljunk csak a Művészház progresszív kiállításaira, melyekben Bölöni nem akarja látni a komoly harc ismérveit. Gondoljunk arra, hogy ezekben - csak a nagy egyéniségeket említem - Goya, Daumer, Manet, Monet, Cézanne, Gauguin, van Gogh, Matisse, Kokoschka, Klimt, Hanak és hasonlók vonultak fel. Jól emlékszünk ezenkívül a jelentős gyűjteményekre, melyekkel ott Vaszary, Rippl-Rónai és Kernstock szerepelt. Miért feledkezik meg Bölöni ezekről az emberekről, ha a Művészházra gondol? Miért hagyja figyelmen kívül, hogy a Művészház a Rózsa aktív igazgatósága alatt mintegy 103 000 korona ára képet adott el? Miért feledkezik meg arról, hogy Rózsa Miklós, kiben, amint veszem észre, kivégzett embert szeretne látni, voltaképpen még most is igazgatója annak az egyesületnek, melyet egymaga gyúrt össze csodálatra méltó energiával a semmiből. Lemondását mindeddig vagy nem akarták, vagy elfeledték tudomásul venni.

Amit a könyvről írtam, fenntartom. Bírálatomnak lényege így hangzik: "Aki eleven fogalmat akar szerezni azokról az érzésekről, melyek nálunk az impresszionista festők első szervezett csoportjának, a nagybányaiaknak bemutatkozása óta izgatták a kedélyeket, bizalommal veheti kézbe a Rózsa könyvét. Felismerheti benne mindazokat a gondolatokat, érzéseket, melyeknek jegyében a magyar művészetért vívott küzdelem folyt, és hű képet nyer arról is, minő szenvedélyeket kavart fel e gyakorta nagy elkeseredéssel vívott mérkőzés." Bölöni ebből csak az összefüggéséből kiragadott "bizalommal veheti kézbe" ellen tiltakozik. Nem akarok ezen fennakadni. Nem akarom azt se kidomborítani, hogy milyen könnyű dolog következetlenséget bizonyítani bármelyik kritikusra, különösen ha olyan művészcsoport érdekeinek képviseletét vállalta, mely zárt társaságnak indult, holott különböző hajlamú és készségű emberekből állott. A most nyitva levő bécsi magyar kiállítások története bizonyítja, minő krízisek állhatnak be az ilyen egyesülésekben, milyen világos magyarázatát adják az ilyen kríziseknek a Rózsa-féle könyvek, s mennyire kényelmetlen helyzetbe jut, akit a szétszakadt felek mindenikéhez egyforma kötelezettségek fűznek.

Ezek a kötelezettségek pedig csak akkor nem terhesek, ha a legteljesebb liberalizmuson alapulnak. Az ilyen szabadelvűség azonban bizonyos óvatosságot követel. Kortársainkról ugyanis meg tudjuk mondani, hogy bizonyos szempontból jó képeket festenek-e vagy rosszakat, de tehetségük mértékének elbírálása azt hiszem, inkább a történetíró feladata. S amint a büntetőjog helyesen állította fel azt az elvet, hogy inkább szabaduljon a bűnös, mint szenvedjen az ártatlan, úgy nemcsak szimpatikusabb, hanem helyesebb is, ha kissé bőkezűek vagyunk a "harmad-negyedrangú" festőkkel szemben, mintha numerus clausust állítunk fel a boldogulásra jogosultak számára.

Megengedem, hogy Rózsa kelleténél pazarabbul bánik a dicsérettel nemegyszer, hogy rokonszenvét s ellenszenvét nem titkolja. Seholse beszél azonban úgy, mintha pl. a Zemplényieket vagy Bosznayakat a Szinyeiék vagy Kernstockok nyakára akarná növeszteni. Csak éppen hogy intimebben mutatja be az utóbbiakat. Ahogy a nagyurakat szokás. És ha Bölöni pamphletnek látja a Rózsa könyvét, bírálja csak felül az adatait. Van-e bennük ferdítés? Nem egyezik-e pl. a Kernstock-kronológia a művész saját vallomásaival (a kollektív kiállítás katalógusában) és a Réti István által összeállított adatokkal?

Igaz, hogy a könyv nem való a járatlanok kezébe. Vannak fogyatékosságai. De vannak ám érdemei is. Az utóbbiak közt pedig nem utolsó a bátorság, mellyel egyes tekintélyeket és előítéleteket megbolygat.

Ehhez pedig a kritikusnak joga van. Úgy hiszem tehát, nem teszek rossz szolgálatot a magyar művészet ügyének, ha e jog fenntartását igénylem. A mindenféle szervezkedések maholnap illuzórikussá tehetik a véleménynyilvánítás szabadságát (ami nem is volna újság), és ha Bölöni György nem tartja szükségesnek, hogy ezzel szemben a kritika jogaira vigyázzon, nem tudom, kit fognak a jövőben naivnak tartani, engem-e vagy őt.