Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 8. szám

Laczkó Géza: Az etymológiai szótár

Napjaink tudományos munkásságának, különösen annak, amely a magyarsággal, irodalmával, történetével, nyelvével foglalkozik, legszebb, legbiztatóbb tünete, hogy a múlt eredményeinek kritikai megrostálásával rendez, újra csoportosít s csak úgy halad tovább a megtisztított úton. E tudományok némiképp hátrébb vonultak a nagyközönség érdeklődésében, de ezáltal csak komolyságban, zavartalanságban nyertek s szinte napról napra "meglepetésekkel" szolgálnak az avatatlanoknak. Addig, míg a nemzet szorosabb érdeklődésének figyelő szeme előtt a magyarság eredetét, nyelvének hovatartozandóságát, múltunk egész komplexumát csak azért kutatták, hogy a jelen politikai küzdelmeihez fegyvert, a jövőéhez reményt, önigazolásul pedig minél fényesebb rokonságot, összeköttetéseket mutassanak ki, az igen tiszteletreméltó buzgalommal összehordott anyagot ábrándos keverékké csonkította, rendezte, magyarázta az elfogultság és kritikátlanság.

A vallásos idők nyelvünket a héberrel rokonították, s Otrokocsi Fóris Ferenc példájára a felelőtlen egyeztetések gazdagon burjánzottak mindenfelé, legkiáltóbban s legkésőbben Horvát István egyetemi katedráján. Sajnovicsnak, ki Lappföldön való tartózkodása után demonstrálta, idioma Ungarorum et Lapponum idem esse, törekvését "halzsírszagúnak", tehát megbecstelenítőnek vélte a souverain magyar közvélemény. Hiába veti össze s találja rokonoknak az összes finn-ugor nyelveket (az osztják híján) Gyarmathi Sámuel, ki a tudós jezsuitával az összehasonlító nyelvtudomány megalapítója, a nemzeti hiúság útjába áll az elfogulatlan tudománynak, s mi inkább határainkon belül búvárkodunk, illetőleg veszekszünk az -ik körül a régiség jogáért, s a nyelvszokás hatalmáért Verseghy és Révai egymással szemben álló táborában. Hiába még Reguly Antal kutatása is (hagyatékának utolsó része csak pár esztendeje talált rendezőre, magyarázóra), Hunfalvy Pál buzgalma, nyelvkutatásunknak nagy "kiegyezése" a tudományos igazsággal csak 1860-ban indul meg Budenz József munkálkodásával. De ekkor hirtelen mellékösvényre csap némelyek buzgalma: ha már nyelvünk az ural-altájiakhoz tartozik, keressünk legalább dicső múltú rokont, amelyet Vámbéry, ki sokkal többet alkotott az angol keleti politika, mint a magyar nyelvtudomány szolgálatában, meg is talált a Balkán franciái, a nemes oszmanlik s távolabbi-közelebbi rokonai között. Makacssága, termékenysége helyet csináltak a török rokonságnak egy időre, amikor Bálint, a boldogtalan góbé, kinek szenvedése nagyobb a Jóbénál, nem arra ment, amerre Hunfalvy Pál intett, ahogy Arany tréfálkozik két versikéjében. Ez az idő, nem is oly rég, még élő anakronizmusként verte kipirultan valahol az egyetemi katedrát, az Atyaistent híva segítségül vaskos argumentumában török igazsága mellett. Budenz tanítványai, Halász, Szilasi, akik korán kidőltek, és Szinnyei, pontos, lelkiismeretes munkával, helyenként költői intuícióval, de mindig, itt főleg Szinnyeire gondolok, tudományos felelősséggel fejlesztették ki a finn-ugor kutatásokat hazánkban, nem mulasztva el belekapcsolódni az észak-európaiak közben csodálatosan kivirágzott finn-ugor nyelvészetébe, adataikat felhasználni, kiegészíteni s felépíteni a magyar összehasonlító nyelvtudománynak immár megdönthetetlen finn-ugor alapokon nyugvó épületét, amelynek tömör tervrajzát minden elsőéves magyar szakos kezébe kapja Szinnyei nyomtatott egyetemi jegyzeteiben, a legtanulságosabb tankönyvek s a - hozzáértőnek - legélvezetesebb olvasmányok egyikében.

A finn-ugor alap tisztázása így készen lett volna. Wundt néppszichológiájának termékeny elvei, Sievers általános fonetikai megállapításai aránylag későn, de nem elkésve cementezték körül ez alapot. E két újabb hatóerő töméntelen részlet tisztázását hozta szinte egyszerre magával, ámbár ez a munka talán Sándor Sokféléjétől kezdve sohasem szünetelt. Hiányzott azonban a török nyelvek elfogulatlan, igen széles körű ismerete, mert Vámbéry eleve kitűzött eredménye érdekében önkényesnek s így megbízhatatlannak bizonyult, hiányzott a szlávság finn-ugor szempontból való feltétlen biztonságú áttekintése, mert a nagytudományú Asbóth inkább szlavista s indogermán nyelvész. A török nyelvnek ez ismeretét Gombocz Zoltán hozta magával, aki egyúttal legképzettebb egyetemes nyelvészünk, mégpedig irodalmi alapon, a szlávságét pedig Melich János, aki viszont első rendszeres tulajdonnévkutatónk, s a legcsodálatraméltóbb szótár-búvároló.

Ketten aztán hozzáfogtak ahhoz a feladathoz, melyet 1781-ben maga elé tűzött, de sohasem valósított meg az inkább regényalaknak érdekes Kalmár György, a magyar etymológiai szótárhoz.

A 200-250 ívre tervezett műből most jelent meg az első tízíves füzet. Magam is eveztem életemben finn-ugor vizeken, úgyhogy nem vagyok egészen előkelő idegen, de azt hiszem, nálamnál igazábban szakembert is meglep két dolog ebben a kolosszusi arányú műben. Az első az, hogy összehasonlításaik kiterjeszkednek az Európa-Ázsia kontinensnek az Atlanti-óceántól szinte Tibetig terjedő részén lakó népek nyelveire minden lehető esetben, úgyhogy egy szónak minden elképzelhető elágazását egyszerre, együtt magunk előtt látjuk, az eljárásból pedig végtelen haszon hárul az egyetemes összehasonlító nyelvészetre is. Egy rövid példa megvilágítja állításomat. A magyar almanak szó a németből került hozzánk, de a német (almanach) szó összevethető a francia almanac(h), olasz almanacco, spanyol almanaque szóval. "Kétes eredetű szó, valószínűleg az EUSEBIUS-nál előforduló görög-egyiptomi almenachon ("index astronomicus, ephemeris" DuC.) szóra megy vissza." A másik ilyen tulajdonság, hogy mentesek a szótár írói minden elfogultságtól, a tudományost bele értve, amely még Czuczor és Fogarasi nagy szótárában, sőt Budenznél is, sőt az élők között is izzadva szófejt, rokonít a legkétségbeesettebb helyzetekben is. Ennek a tudományos önuralomnak következménye a sok ismeretlen vagy kétes eredet megállapítása, régebbi délibábos feltevések megcáfolása, amelyeknek helyére nem tesznek semmit, mert nem lehet. Az olvasó az ilyeneknél érzi, hogy az írók legteljesebb felelősségérzettel fogtak munkájukba. A nyílt kérdéseket nem csukják be holmi könnyen odaállítható feltevéssel, pedig ez a legkönnyebb, ha a nyelvész hiúsága tudományából mathezist akar csinálni lelkiismeretlenségében vagy rajongásában, nem is szólva arról a haszonról, mely a későbbi kutatókra hárul, akik nem lesznek kénytelenek, mint nagyon sokszor e mű szerzői, tudott vagy rajongó tévedéseket cáfolni. Ebből az önuralomból követnek el a hazafias asztaltársaságok szemében - ha ugyan ebben az életben szemük elé kerül - olyan hazaárulásokat, amelyek az igazságot szeretőket a legnagyobb örömmel és tisztelettel töltik el, hogy például Árpád neve nem az előkelően hangzó, mondai emléktüzet gyújtó török arba, jósol, álmokat fejt, hanem az ugyancsak török eredetű, de már magyar közönséges árpa, "gerste" szó származéka.

A magyarság végtelen sokat tanulhat e műből, de, azt hiszem, nincs európai nyelvész, aki rá nem szorul majd bármilyen irányú etymológiai vizsgálódásaiban.