Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 4. szám · / · Biró Lajos: A Serpolette

Biró Lajos: A Serpolette
Regény
XII.

Az utazás tizenkettedik napja bágyadt, fáradt és szorongó nap volt. A Serpolette utasai kerülték egymást, és ha véletlenül találkoztak, nem mertek egymásra nézni. Az éneklecke elmaradt, Annie időről időre bement a hálószobába sírni, Ridarsky fekete karikás szeme sötéten kereste meg néha Vannonit, a herceg pedig nézte a nyugtalan tengert.

A hosszú nap így eseménytelenül telt el. Másnap Félixke már korán reggel száguldott Vannonihoz, és a Vannoni énekleckéje már délelőtt is két óra hosszat tartott. Az éneklecke délután újra kezdődött és most már véget sem akart érni. Ridarsky fekete karikás szeme szenvedve tapadt a lépcsőre, nem látja-e rajta feljönni Vannonit. A szeme belevakult a meredt nézésbe, és kábultan és remegve kétszer is otthagyta a hajóhidat, hogy egy percre odalopózzék az ebédlő ajtaja elé.

A tenger nyugtalan volt, korán jött az alkonyat és sötét lett, mire Vannoni feljött a lépcsőn a fedélzetre. Nem lehetett látni az arcát, nem lehetett tudni, mi történt vele és mi fog vele történni. Ekkor a herceg is ott állott már Ridarsky mellett a hajóhídon. A tenger zúgott, a hajó bukdácsolva haladt előre, és ők hallgatva álltak egymás mellett. Ridarsky fekete karikás szeme néha gyorsan, ijedten, könyörögve és kérdően siklott fel a herceg arcára, a herceg azonban mozdulatlanul állott és lesütötte a szemét. A hajó küszködve haladt előre, lassan beborította őket az óceán zúgó éjszakája, és ők mozdulatlanul és hangtalanul állottak egymás mellett a hajóhídon.

Az órák múltak és a szótlanság és a mozdulatlanság kezdett elviselhetetlenné lenni. Alattuk recsegve és zúgva sírt a hajó teste, és a figyelő fül szenvedve erőlködött, hogy e mögött a hang mögött más hangokat is meghalljon. Ki sír itt még? Ki jár itt könnyű léptekkel a hajó testében? A herceg lesütött szemmel állott és összeszorította a fogát. Mindegy, hogy mi történik a síró hajóban és a zúgó éjszakában. Történjék meg, aminek meg kell történnie.

De a sötétség, a zúgás és a sírás és a feketén hömpölygő órák olyan elviselhetetlenné lettek, hogy amikor tíz óra tájban Ridarsky lihegve fordult feléje és feljajdulva akart megszólalni, ő már felkapta a fejét és elhárító mozdulatot tett a kezével.

- Várjon - mondta. - Mindjárt visszajövök.

Az ingadozó hajón tántorogva haladt előre és megkereste Szedlákot.

- Szedlák - mondta neki lesütött szemmel és lázasan -, maga most felkeresi Vannonit.

Szedlák tisztán, komolyan és szótlanul állott előtte.

- Hallotta, Szedlák? - kérdezte a herceg.

- Hallottam, fenség.

- Felkeresi és megmondja neki... Elvisz neki kétezer lírát... Hallja, Szedlák, amit mondok?

- Hallom, fenség.

- Elviszi neki a pénzt - a pénz az övé -, azzal a feltétellel, hogy a lábát ide be nem teszi - soha, semmiképpen -, éneklecke nincs - ha hívják, akkor sem szabad mutatkoznia -, és amikor kikötőbe érünk... Akkor ő rögtön veszi a cókmókját és itthagyja a hajót.

A herceg lesütött szemmel és lázasan beszélt. Szedlák hallgatott.

- Értette, Szedlák?

- Értettem, fenség.

- Hát... hát akkor menjen, Szedlák.

Szedlák szótlanul megfordult és elment. A herceg dobogó szívvel várta. Szedlák azután visszajött.

- Beszélt vele, Szedlák?

- Beszéltem, fenség.

- Belemegy?

- Bele.

- A pénzt megkapta?

- Meg.

A herceg ránézett Szedlákra, de a Szedlák komoly és sötét tekintete előtt zavarodottan sütötte le a szemét. Szótlanul állottak, a herceg menni készült, de ekkor kinyílott a szalon ajtaja és Annie nézett ki a folyosóra.

- Mit csinálsz te itt? - kérdezte a hercegtől meglepetve.

- És te? - válaszolta a herceg.

- Én... én csak néztem, ki beszélget itt.

- És miért nem alszol?

- Nem tudok a vihartól. - Te egész éjjel a hajóhídon maradsz?

- Valószínűleg.

- No... jó éjszakát.

- Jó éjszakát.

Az ajtó becsukódott, a herceg ránézett Szedlákra, mélyen elpirult és szégyenkezve sietett vissza a hajóhídra.

A tenger másnap bömbölve hajtotta előre a Serpolettet. A vihar egyre nőtt, a gép lihegve dolgozott, és a hajón megnehezült az élet. Félixke ismét megbetegedett és kegyetlenül szenvedett, de az Annie parancsa már korán reggel kihajtotta a vackából. Szenvedve, ijedten kapaszkodva, néhol négykézláb csúszva kereste fel Vannonit és idézte Annie elé. Vannoni azonban nem jött. Azt üzente, hogy nem mehet, mert mindenkinek dolga van. Annie rögtön visszaűzte Félixkét hozzá azzal az üzenettel, hogy őt a kapitány mindenkorra szabadságolta, ő tehát ilyenkor is jöhet. Vannoni erre azt felelte, hogy most nincs kedve énekelni. Félixke szenvedve, vergődve elvitte ezt az üzenetet Annieig, de a keserves utat rögtön újra meg kellett tennie. Annie azt üzente vele Vannoninak, hogy ha énekelni nincs is kedve, azért mégis jöjjön, ő fontos dolgokról akar vele beszélni...

A Serpolette bukdácsolva, nyögve és lihegve haladt előre, és a bezárt hajóban sápadtan, betegen és szenvedve hordta az üzeneteket Félixke. Nem cikázott ide-oda, mint rendesen, verejtékezve és nyögve járt-kelt, és amikor Annie délután újra átkergette Vannonihoz, akkor egy lépcső aljában a gyomrára és a fejére szorította a kezét, leült és sírt...

Ekkortájt szerencséjére Vannoninak elfogyott a türelme, és a harmadik délutáni üzenetre ezt válaszolta:

- Mondd meg az asszonyodnak, hogy hagyjon békében. - Ne járjatok a nyakamra. - Ha még egyszer jössz, kirúglak.

Félixke ezt elmondta Annienak, Annie erre bement a hálószobába, lefeküdt és zokogott. Így eltelt a délután, eltelt az utazás tizennegyedik napja, éjszaka a tenger nyugodtabb lett. A Serpolette gyorsan siklott előre, és reggel befutott az amerikai kikötőbe.

(Folyt. köv.)