Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 3. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: Galimberti Sándor és felesége képei

Galimberti Sándor és Galimbertiné Dénes Valéria két egymástól egészen különböző festői iskola tanulságai alapján indult útjára. Annál meglepőbb, hogy mint egy művész mutatkoznak be a Nemzeti Szalonban rendezett kiállításukon. Képeik tanúsága szerint céljaik tökéletesen azonosak, érzéseik egy forrásból fakadnak, ugyanazokat a motívumokat dolgozzák fel mindketten egyforma látással, hajszálra azonos módon. Ha valamelyik képükről meg akarnánk állapítani, hogy a házaspár férfi vagy nő tagja festette-e, a kézjegyen kívül nem igazítana útba bennünket semmi sem.

A kiállítás a múltban festett képeiket (MIENK és a Kéve kiállításairól részben ismert darabok) is magában foglalja, de ezekből egyáltalában nem olvasható ki fejlődésük menete, és a művészpár törekvéseit kizárólag az újabb képek szolgáltatta adatokból ítélhetjük meg.

Most festett képeik kevés kivétellel nem egyebek, mint bizonyos térproblémák megoldási példái. Az anyag egyáltalában nem érdekli e két festőt. A forma és szín szerepe csak addig terjed, ameddig egy adott vagy elképzelt tér plaszticitását befolyásolják.

Olyan motívumokat választottak, amelyek a térképzés minden fortélyának kipróbálására alkalmasak. Utcák, városrészek képét vitték vászonra, és a házrengetegek kusza vonalaiból oldották ki nagy területek szerkezeti vonalait.

E vonalak törvényszerű összekapcsolódásának, konstruktivitásának megállapítása talán elsősorban geometriai probléma és nem annyira fontos, hogy két festő a házfedelek fanatikusává váljék miatta, és annyira sem fontos, hogy a tárgyakról lehántsanak mindent, ami az eleven életre emlékeztet, és absztrakciókat, tantételeket fessenek.

Galimbertiék éppen akkor a legerősebbek, amikor talán gyengéknek érzik magukat, amikor nem erőszakolják át magukat a végső stációig, és nem dobálják el maguktól mindazokat a szépségeket, amelyek a látás és absztrakció között oly bőséggel fellelhetők. Példa rá a Vaugirárd-utcai képek komor szépsége, a kikötővárosok, Cluny-kert meleg intelligenciája. Ellenpélda: a legyezőalakra széjjelnyitott kártyaházak, a pácolt és felszeletelt cigányasszony és a házfedelek kockái.