Nyugat · / · 1914 · / · 1914. 1. szám · / · Bárdos Artur: Első felvonás

Bárdos Artur: Első felvonás
egy készülő drámából
V. jelenet.

Maddaléna (teljes díszben, észrevétlenül előrelép és megáll Graziano előtt).

Graziano (most veszi észre, előbb meghökken, aztán dühvel): Hogy merészkedtél ide - szemérmetlen!

Maddaléna (csendesen, egyszerűen): Szeretlek.

Graziano: De hát ide, ide hogy mertél...?

Maddaléna (mint fent): Szeretlek.

Graziano (látható erőlködéssel fékezi magát): Hát jól van. Itt is megmondhatom. Nem szeretlek többé. Elég volt.

Maddaléna (kedves, derült egyszerűséggel): Mért nem kellek többé, Graziano? A karom nem puha, a testem nem karcsú már? A bőröm hófehér és sima még... A hátam fiús: így mondtad, s úgy szeretted! Mert nem vagyok művelt, mint Emilia, s nem olvasok latinul, s nem tudok lanthoz verseket? Hiszen te ezt a sok tudást sosem szeretted. Azt mondtad, így szeretsz, amint vagyok, ily egyszerűnek és csak a szerelem művészetében járatosnak...

Graziano (kissé meghatottan, de hevesen): Maddaléna! Nem szégyenled - így - árulni magad?

Maddaléna (őszinte, nagyszemű csodálkozással): Szégyellni? Mit? Hiszen te jól tudod, hogy én magamat néked nem árultam. Igen, mindenki más csak annyit ért, amennyi pénze volt. De mint nehéz, ezüst tálcán az érett, hűs gyümölcsöt, neked úgy adtam Graziano át magam. Ott volt rajt' mindenem, s ekívül nem volt semmim.

Graziano (kissé lágyabban, de türelmetlenül): De hát elég volt, lásd be, hogy elég volt, Maddaléna...

Maddaléna (csendes szomorúsággal): Graziano - hát - Isten veled! A gyümölcs minek, ha már nem olthat szomjat többé?... (Ebben a pillanatban jobb kezéről lehullanak köpenyének redői és egy apró ezüst tőr villan meg benne, de ezt csak Beata veszi észre, aki ettől fogva előrehajlott nyakkal figyel, szeme a tőrre tapad és útját feszült figyelemmel kíséri.)

Graziano: Isten veled!

Maddaléna (maga elé, egyszerűen és csaknem derülten): Nem kell a csókom, nem kellek magam se... Megyek már, Graziano. (Testével mozdulatlanul a helyén marad, csak a jobb karját emeli fel hirtelen és magasról bele akarja döfni a tőrt mellébe.)

Pietro (felugrik, ijedt izgalommal kíséri a történendőket).

Beata (felugrik).

Graziano (ráront Maddalénára és ki akarja csavarni a tőrt a kezéből).

Beata (nem bírva többé fokozódó izgalmával, hisztérikus kitöréssel, melyet alig tud abbahagyni, félreismerhetetlenül Maddalénához): Öld meg! ... Öld meg! ... Öld meg...

Graziano (meglepetésében elereszti Maddaléna karját).

(Egy pillanatig szünet.)

Pietro (izgalmas megdöbbenéssel): Beata!

Maddaléna (leereszti karját és fejét lecsüggeszti, nyugodt, általában ő volt legnyugodtabb és legderültebb az egész jelenet alatt, most kissé szomorú).

Graziano (kelletlen gyöngédséggel): Elkísérlek haza, Maddaléna!...

Maddaléna (csendesen, mosolyogva, elhárítólag emeli fel kezét és fejét tagadóan rázza. Látszik rajta, hogy elhatározásában nem állott be változás, de Graziano gyöngédségét többé nem óhajtja. Csendes mozdulattal el.)