Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 21. szám · / · Figyelő · / · Fenyő Miksa: Nemzeti Színház

Bálint Aladár: Boccaccio

Fojtott ünnepi csendben, mikor felhangzottak a nyitány első ütemei, megújhodás, új színekkel felszított régi tüzek várása kovácsolta össze az embereket. Majdnem mindnyájunknak egy-egy elkallódott emlékét, fájó semmiségek fakult üveggyöngyét sodorták ki az együgyű meleg melódiák.

Nem az idők távolsága szédített el bennünket, mert mindössze harmincöt éves e dalmű (Lohengrint hatvanhárom évvel ezelőtt mutatták be), hanem tűnő ifjúságunk visszatükröződésének lírája, mely véletlenül egybeszövődik az operett klasszikus periódusának idejével.

Vitatkozni lehet azon, hogy Suppé Boccacciója operett-e, vagy vígopera (Elenyésző kevés prózája szerint bátran vígopera.). Annyi bizonyos, hogy a közönség az operaház mellé állt, és a komoly zenére beidegzett publikum majdnem tüntetésszerű melegséggel fogadta Boccacciót.

Ebből a fogadtatásból kiérzett, hogy nem az operettől fordult el az épkézláb ízlésű közönség, hanem a mai tömegprodukcióra berendezkedett operettiparosok fércmunkáitól.

Megbecsülte benne az igaz embert, a becsületes munka mesterét, aki nem egy téli időszakra, hanem esztendők számára dolgozik, és e megbecsüléssel elnézte az előadás apróbb hibáit.

A zenekar szívesen, elevenen hozta a jól megszerkesztett őszinte muzsikát. Szegény Suppé, ő még nem gondolt kereplőre, facimbalomra.

A rendezés Hevesi munkája. Ezúttal is kifinomult ízléssel, helyes képzőművészeti érzéssel mozgatta meg a kezébe adott anyagot. Pompázó reneszánsz emberek mozgalmas elevenképekbe verődve töltötték be a színpad kereteit. A harmadik felvonásba ékelt Commedia dell'Arte, csupa stílus, ragyogás, kedves ficánkolás. Csupán az első felvonás zökkenői, az opera és operettstílus groteszk keveréke rontotta el helyenként az előadás egységét. De ezek könnyen kiküszöbölhetők.

Zichy István díszletei is ebben a felvonásban voltak a legkevésbé sikerültek. Üres, hideg kulisszák, távolról sem vetítik ki Firenze hangulatát.

A szereplők ellenben lélekkel dolgoztak. Maga Boccaccio vaskos, rusztikus humora szólalt meg Hegedüs, Dalnoki, Kertész figuráiban. Ez a trió sokáig el nem fakuló éleményünk marad. A kórusok is kitűnőek voltak. A nőszereplők között szívesebben láttuk volna Hajdúnét, mint Medek Annát.

Miután az összes elképzelhető női szerepeket elhódította, most már Fiametta szerepében kíván ragyogni Medek. Még megérjük, hogy Hans Sachsot vagy Radamest fogja énekelni, esetleg beül a zenekarba.