Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 21. szám · / · Figyelő · / · Fenyő Miksa: Nemzeti Színház

Tóth Árpád: Antal Sándor: Jörru története

Antal Sándor új novelláskönyve kétségkívül igen figyelemreméltó műve szerzőjének, s régebben megjelent regényével összehasonlítva, alkalmat nyújt arra, hogy a kritika ezt a finom tehetségű írót nagyobb elismerésben részesítse. A novellák, melyek az új kötetben foglaltatnak, nagyobb részükben ugyanazon idő tájt keletkezhettek, mint a regény, s így nem annyira újabb, magasabb fejlődési fokot, mint inkább az író tehetségének egy más műfaj keretében való szerencsésebb érvényesülését mutatják. Antal Sándor kissé bizonytalan szerkesztőkészsége fáradtan birkózott a regény követelte nagyobb kompozíció követelményeivel, s az elütő struktúrájú részleteket nem tarthatta össze az írónak az aranyfonálszövések finomságára, szelíd csillogására emlékeztető lírája, mely inkább arra hivatott, hogy intim díszítéseket hímezzenek vele biztos alapra, nem pedig hogy széthulló részek összevarrására szolgáljon. A szerkesztőkészség a mostani kötetben sem erős oldala Antalnak, néhány novella azonban kompozícióban is igen sikerült. Az "Aase halála" című novellában például egy gondosan kidolgozott párbeszéd finom emeltyűi szinte ritmikus kellemességgel emelik ki két ember lelkéből egy halk tragédia elemeit, a "Tábornok halálá"-ban pedig a gyorsan váltakozó jelenetek mozgóképszerű változatossága egyenesen a novellás érdekfeszítésnek Antal Sándornál szokatlan izgalmasságát fokozzák fel finom biztossággal. E novellák, még néhány társukkal, biztos ígéretet nyújtanak írójuk komponálásbeli fejlődésképességéről.

Az a tulajdonság azonban, mely Antal kötetének figyelemreméltó erősségét teszi, a már említett gyöngéd líra. Aggodalmasan tartózkodó, szemérmesen előlépő líra ez, nagy vigyázattal megválasztott szavak mögül rajzolódik elő, mint a kedves, fiatal leánytestek szépvonalú formái a kevés, ízléses díszű ruha alól. E líra a "Beszélgetés a másikkal" című novellában fölöttébb érdekes módon érvényesül, itt az író Egójával, második énjével folytat beszélgetést, témája a lehető legszemélyesebb téma, s a novella szerzője mégis mindvégig ritka virtuozitással tud megmaradni az érzésközlés nemes és ízléses szerénységénél, s ezzel a meghatódásnak, a veleérzésnek egy sajátságosan finom árnyalatát képes felidézni olvasója lelkében. Novellái nagy részében ez a líra önkénytelenül arra vezette Antalt, hogy előszeretettel s itt-ott megkapó tökéletességgel olyan alakokban testesítse meg, akik Krisztushoz hasonlítanak. Antal gyöngéd, nemes érzései, finom férfiasságú és szelíd fölényű gondolatai szerencsésen inkarnálódnak e Krisztus-típus különböző megjelenítéseiben, legtisztábban talán a "Jörru történeté"-ben, melytől a kis kötet címét is kapta.

Antal Sándor új könyve a magyar novellairodalom határozott nyeresége: az északi irodalomnak finom értékeit, melyek iránt az író kétségkívül igen fogékony, egy figyelemreméltó tehetség rokonsajátosságú értékei teszik itt a magyar novellaírás tulajdonává. A kötet rendkívül ízléses külső kiállítása a gyomai Kner-cég munkája.