Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 19. szám · / · Figyelő

Csécsy Imre: Vámbéry a világpolitikában

Adynak egy kritikájából emlékszem erre az idézetre: "Új csillag indult el Keletről Britannia felé..." Mikor mesélni kezdett a mély álmú dzsungelről, Rudyard Kiplingre zengette e himnuszos szókat a Themse partja. Az angol kereskedelem nyomán az angol szellem végighálózta a sötét világokat, utazók, katonák nyomán Nyugat kultúrája bevilágított őserdők és sivatagok szívébe, s a Kiplingek lelke e fénynek visszaverődése volt csupán... És ekkor már elmúlt néhány évtized azóta, hogy a magyar dzsungel mélyéről, kicsiny, szegény magyar falu homályából elindult egy kicsiny, szegény magyar fiú - új csillag Nyugatról Kelet felé -, hogy bevilágítsa Britannia diadalos útját: Vámbéry Ármin.

A turáni fennsíkon a magyarok őshazáját keresvén, tudományos utazását Vámbéry összekapcsolta azzal, hogy az angol világpolitika útját egyengesse. Ezernyolcszázhatvannégyben ő volt az első európai, ki bejárta a khivai sivatagot, majd egész Bokharát: azt az országot, mely Afganisztánnal együtt az orosz birodalom és India közé ékelődik. Tapasztalatait a Royal Geographic Society ülésén olvasta fel - ez a látszólag szigorúan tudományos társaság pedig ebben az időben s még sokáig az angol politikának egyik legjelentősebb tényezője volt: ide folytak egybe az ázsiai és afrikai utazások eredményei, itt méltatták először Stanley munkáját is, ami a közép-afrikai angol uralom kiterjesztését vonta maga után. A Society tudósai valósággal az angol imperializmus éclaireur-jei voltak, kik a geográfia megismeréseivel bevilágították a hatalmi és kereskedelmi hódítások útját, s Vámbéry Ármin ezek sorába állva, egyszersmind a történelem útjára lépett.

A világtörténelem éclaireurjeinek nevét azonban nem őrzi meg a világpolitika történelme. Ma és mindig úgy fogunk emlékezni Vámbéryre, mint az invenciózus, szorgalmas és nagystílű tudósra, vagy a küzdelmes sorsú, örökké ifjúságos akarat-emberre - de a világpolitika fejlődésében közvetlenül alig követhetjük nyomát. Viktóriával, Edvárddal és leginkább Disraelivel való belső politikai barátsága, a Times-be írott cikkei, melyek kifelé, mint a pártatlan és világhíres tudós ítéletei, orákulum erejével hathattak, befelé pedig kétségkívül a külügyminisztérium legtitkosabb szobáiban gyökereztek: csak halvány következtetéseket engednek Vámbéry munkájára. De ha tudjuk, hogy Vámbéry bokharai útja óta az angol diplomácia kohójában hatalmas tervek forrtak, melyeknek legnagyobb része azóta teljesedése ment, s melyek a napi politika hullámzásai közben is ki-kivillannak a diplomáciai sakkhúzások rejtelmeiből - ha látjuk, milyen belátások határozták meg a múlt század közepe óta az angol ázsiai politikát: Vámbéry iniciatíváinak, ítéleteinek nyomát számtalan esetben föllelhetjük.

A század közepén a Gladstone-Palmerston kormányban fogamzott meg először a gondolat, hogy Ázsiában nagyhatalmi politikára Britannia helyzete a legkedvezőbb. De Palmerstont inkább még csak érzéke vezethette a krími háborúra, majd később a perzsiai status quo védelmére - ekkor még távolról sem tisztázódott az a program, mely csak Disraeli politikájában bontakozott ki, s mely ma is az angol imperializmus tengelye. A sepoys-lázadás kényszerítette Angliát arra, hogy a kelet-indiai társulatot feloszlatva s a birodalmat annektálva, gondoskodjék Indiának s az Indiához vezető utaknak biztosításáról. Ekkor kezdődik tulajdonképpen Anglia ázsiai politikája, s ebbe az időbe esik Vámbéry első szereplése is. Disraeli idejében már az angol politika súlypontja egyre észrevehetőbben tolódik át Ázsiába. Szuezt a tőzsdén megvásárolva, biztosítják a tengeri utat India felé, Perzsiában pedig (itt köszönhettek Vámbérynek legtöbbet) az angol befolyás növelésén dolgoznak. Oroszországot állandóan szemmel tartják: Sanstefano után Disraeli kezdésére ül össze a berlini kongresszus, mely három évtizedre meghatározza Anglia balkáni politikáját. Az afganisztáni hadjárattal Gladstone végleg megerősíti Oroszország és Perzsia felől India védelmét, stratégiai helyzetüket a tengeren még Ciprussal biztosítják, s Egyiptomban is túlsúlyra emelkedik az angol befolyás. Anglia balkáni politikája most már teljességgel a közép-ázsiai helyzet függvénye lesz, s amikor Oroszország előtérbe tolja a perzsa kérdést, Anglia létrehozza a hármas entente-ot, ezzel szabad kezet enged Oroszországnak a Balkánra, s egyben kiegyezik vele Perzsiában: két érdekszférára osztják fel a birodalmat, Anglia a kisebb értékű részt tartván meg, mely azonban ismét közép-ázsiai helyzetének védelmére szolgál. Az európai nagyhatalmi erőviszonyoknak jelenleg itt van a legkritikusabb súrlódási felülete: az angol tőke előnyomulása itt fenyegeti legerősebben az orosz imperializmust, s nemcsak Ázsiának, de az európai egyensúlynak sorsa is végső soron itt fog eldőlni.

Vámbéry politikai akcióinak, alátámasztásainak és bevilágításainak másik oldala, Törökország érdekében kifejtett munkája is evvel a beállítással magyarázható. A török status quo fenntartása - az előbbiek szerint - Angliának hosszú ideig fontos érdeke volt, s Vámbéry mindig lelkesen hirdette is az iszlám élet- és reformképességét. Akik távolabbi világpolitikai elveit ismerték, azok nem is lepődtek meg, mikor a tripoliszi háború alkalmával úgy látszott, mintha Vámbéry megingott volna ebben a hitében. A világsajtóban nem emelte fel szavát a török uralom kiszorítása ellen, s csupán egyetlenegyszer nyilatkozott - elítélően - az ifjútörök regimeről. Sok oka volt ennek. Személyes barátját, Abdul Hamidot az ifjútörökök buktatták meg, Anglia befolyása a portán meggyöngült ellenfele, Németország javára, s ami a legfontosabb: az angol politika számára a balkáni kérdés nem bírt többé elsőrendű fontossággal, minthogy Oroszországgal ezen a ponton már régen kiegyezett... Amint Vámbéry politikai szereplése akkor kezdődik, mihelyt az angol imperializmus teljes élan-nal fordul kelet felé: úgy visszavonulása abba az időbe esik, mikor holtpontra jutott az orosz-angol ellentét, az igazi és tulajdonképpeni keleti kérdés, melyben Vámbéry Angliának mindenkor hű és meggyőződéses éclaireurje volt. A történelem fordulását bizonyára másképp gondolta: nagyobb stílusról, kultúrák jövőjéről, Kelet kultúrájáról álmodhatott, s utolsó beszédében némi halvány rezignációval már csak így tudta látni Keletet: "Idegen érdekek vágyainak célja, s idegen érdekek csatájának örök terrénuma..."