Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 16. szám · / · Disputa

Szabó Ervin: Agitátorok halálához.

Groszmann Miksa temetése csakugyan impozáns volt. A lobogók, koszorúk, emberek tömege nagyobb volt, mint akárhány közéleti nagyság temetésén, akinek neve a Pallas-lexikonban is benne van. De valami hiányzott, ami talán a legfelötlőbb egy népvezér temetésén.

A tömegből hiányzott a meghatottság. Nem a munkáspénztár tisztviselőiről beszélek, akikre nem figyeltem. Sem a negyven év körüli polgáremberekről, akik valahányszor egykorú ismerősük vagy barátjuk hal meg, koporsót kísérő útjukon megdöbbenve revideálják egészségi státusukat. A munkások arcából, mozdulataiból, beszédéből hiányzott.

Ez volt az érzésem. Nem hiszem, hogy ellenséges vagy kicsinylő hangulatokból fakadt. Magam sok szomorú emlékkel terhesen kísértem Groszmann Miksát. Néhány éven át majd mindennap együtt voltunk, és együtt dolgoztunk. Szép és szeretett munka volt. Sohasem kerültem vele, sem akkor, sem azután, amikor utaink elváltak, abba az ellenséges viszonyba, amely éppen egy párton levők közt (minden párton) oly gyakori. Kivételes tehetségét most is látom.

Mindezt alig érezték a koporsót kísérő munkások. Miért? A magyarázat nem lehet más: "Groszmann Miksa már hat év óta nem politizált" - ahogy Bálint Aladár írja.

Nem hat év - sokszor hat hónap elegendő arra, hogy valaki a tömeg tudatából kitörlődjék. Azt lehet mondani: a legendás hősökön kívül, akiknek nevét és tetteit még a gyerek viaszlelkébe edzette bele az iskola és a környezet, a tömeg tudatában csak azok vannak, akik - lehet mondani - fizikailag nyomulnak be életébe. Ott kell lenni, mindennap, mindenhol, ahol valami történik, beleszólni, belenyúlni, hogy ne csak lássák, de ha lehet, minden érzékükkel érzékeljék: akkor megsiratott és hős leszel, egy darab a sirató testéből, egy darab a lelkéből. Állj félre hat hónapra - legföljebb parádés halott leszel.

Jól tudják ezt a "jelenvoltak" és mindenféle közismertségre vagy népszerűségre törekvők. És tesznek is róla, hogy élve el ne temettessenek.

De fontosabb a tanulság a tömegmozgalmak lélektana és erkölcsisége szempontjából. Hányan vannak vezérek, akik lassanként vagy hirtelen, de egyszer csak megérik a napot, amikor úgy látják: félre kellene állni. Hitük megrendült, vagy tudásuk változott, vagy alkalmatlanok az idők eszméikre. S mennének is: anyagi érdekek sem kötik a mozgalomhoz, vagy elég becsületesek, hogy ezek ellen is tegyenek. De ami ellen igen kevesen elég erősek, az a hiúság.

Félreállni és élve eltemettetni! Nem. És a jószándékú és becsületes és őszinte politikus megmarad helyén, hazugsággal a szívében és szavában, hogy korrumpálja önmagát és megrontsa a maga lelki romlottságával az ügyet, amelyet egykor a lelkesedés tüzével szolgálni akart.

Hányan állnak a fórumon és süttetik magukat a népszerűség melegével, hogy kihűlt belsejükben legalább a hiúság kicsi gyertyája el ne aludjon.