Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 6. szám · / · Figyelő

Halász Imre: Ábrányi Kornél

Az utolsó, ki régi barátaim közül még életben volt. Az utóbbi évtizedekben ritkán érintkeztünk, de ha ez néhanapján megtörtént, melegen szorítottunk kezet, s mélázva emlékeztünk a régi időkre. Most már e ritka kézszorítások és emlékezések is elmúltak. A ritka után a "soha" következik. A nálamnál sokkal fiatalabb kortárs ravatalánál állva, negyven év előtti idők emlékein szállong képzeletem.

A lapok leírásai Ábrányi Kornél karrierjének leginkább arról a korszakáról szólanak, amikor mint képviselő és publicista már országosan ismeretes volt. Sem ezeket a közkézen forgó adatokat itt ismételni, sem Ábrányinak mint belletristának és publicistának bírálatos jellemzésébe bocsátkozni nem kívánok. De - főleg pályája elejéről - néhány kevésbé ismert, de jellegzetes vonást kívánok nyújtani, mely a lapok cikkírói által adott, nem mindenben találó vázlatos képet kiegészítheti.

Ábrányi Kornél családja Ördög-Ábrány Szabolcs megyei községben volt régi birtokos. A család igazi neve "Eördögh". A most elhunyt Kornél ugyanily nevű apja, a neves zeneszerző és zenészeti író, fiatal korában nem volt jó gazda, eladta a szép ősi 1600 holdas birtokot, s feleségével, ki a szintén Szabolcs megyei "Medve" családból származott, Pestre költözött. Ő tette a régi családi név helyett a család predikátumát névvé. Fia, Kornél már Pesten született 1849-ben.

És most lépjünk át 20 esztendőt. Lónyay Menyhért pénzügyminiszter, ki a családot még Szabolcsból ismerte, a hatvanas évek végén a még csak húszéves Kornélt kinevezte a pénzügyminisztériumban segédfogalmazónak. A fiatal Ábrányi ekkor már nős, sőt családos volt. Házassága jellemző a még majdnem gyermekifjúnak ideálisan regényes egyéniségére. Beleszeretett egy szép és kedves, félig még gyermek pesti polgárlányba. A fiatalok elhatározták, hogy egymáséi lesznek. Elutaztak együtt egy Máramaros megyei fürdőbe, s valami falusi pap - akárcsak egy régi angol regényben - összeeskette őket. Az öregek utólag ráadták áldásukat a frigyre.

Szerencsém volt ismerni Ábrányi Kornél első feleségét, gyermekeinek anyját. Még ma is előttem áll a kedves, rokonszenves alak apró gyermekeinek körében.

Gróf Lónyay Menyhért miniszterelnök 1872 elején azt az óhajtását nyilvánította előttem, ki akkor a miniszterelnökségi sajtóosztály vezetője voltam, hogy vennők át Ábrányi Kornélt a miniszterelnökségi sajtóosztályba. Ez megtörtént. Ábrányi mint fogalmazó belépett e hivatalba. Ekkor még kezdő belletrista volt. Tévedés, hogy írói egyénisége francia minták hatása alatt fejlődött volna. Franciául nem is tudott. De tudott angolul, s legkedvesebb olvasmánya Shakespeare volt, kinek hatása mindvégig meg is látszott írásain - továbbá Byron, kinek Don Juanját nagytehetségű öccse, Emil, már 1872-ben kezdte, éspedig ritka virtuozitással magyarra fordítani.

Ábrányi Kornél publicisztikai képzettségének alapjait a sajtóosztályban kezdte lerakni, s útmutatásaimmal ezt tőlem telhetőleg előmozdítottam, amit ő később is gyakran hálásan emlegetett.

Lónyainak perfid megbuktatása után én önként távoztam, de nem érezte magát jól abban a stagnáló atmoszférában, mely a fúzió bacilusai által már kikezdett, s Deák betegeskedése folytán rohamos föloszlásnak indult Deák-pártról a kormányra, s ennek sajtóirodájára is áterjedt. Bittó miniszterelnöksége idejében, ennek és a párt jobb elemeinek közreműködésével megalapítottam a "Közérdek" cím napilapot, melynek célja volt, rekonstruálni a Deák-pártot, tettre kelteni az ebben még mindig létezett jelentékeny szellemi erőket, s elejét venni a Deák-párt fúziójának a már félig csődbe jutott balközéppel, melyben a vezért, Tisza Kálmánt kivéve, egyetlen kiváló politikai kapacitás sem volt. (Ghyczy Kálmán híveivel együtt már előbb otthagyta e pártot, s pénzügyminisztere volt a Bittó-kabinetnek.)

Ábrányi Kornél, be sem várva az előtte is ellenszenves fúziót, otthagyta a sajtóirodát, s belépett a "Közérdek" szerkesztőségébe, hol a színházi és irodalmi rovatok vezetését bíztam reá.

A "Közérdek" a fúzió után nemsokára "Kelet Népe" új cím alatt annak a kiváló tehetségekben gazdag politikai csoportnak lett közlönyévé, mely a fúzió napjaiban báró Sennyey vezetése alatt a szétzüllő Deák-pártból kivált. Kállay Béni 1875. júniustól 1876 elejéig mint volontair részt vett a Kelet Népe szerkesztésében, melyet mindvégig én vezettem. Ábrányi barátom megtartotta eddigi rovatait, s kérelmemre egy ideig mint "felelős szerkesztő" szignálta a lapot.

A Sennyey-párt 1878-ban egyesült a magát "szabadelvűnek" nevező kormánypártból kivált s ellenzékbe ment "független szabadelvű" párttal. Ekkor egy új pártközlöny vált szükségessé. A Kelet Népe 1878 végén megszűnt, s a "Magyarország" cím alatt 1879 elején megindult új pártközlönynek Ábrányi Kornél lett a szerkesztője. Itt kezdődik Ábrányi Kornél politikai karrierje, melyet mint publicista és képviselő változó szerencsével, de mindig lelkesen és mint érdekes és eredeti egyéniség, egész a koalíciós korszak bukásáig megfutott, s mint e kormány sajtóvezetője fejezett be. Pályájának ez a része közismert, s annak ecsetelését e rövid visszaemlékezés keretében mellőzhetem.