Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 3. szám · / · Figyelő

Feleky Géza: Les amis de Budapest

A budapesti társadalom gazdasági rétegeződésének egyik alapos ismerője, Pásztor Mihály ügyes és biztos kézzel visz most a megvalósulás felé egy többször felmerült és ugyanannyiszor elmerült jámbor szándékot. Ha már gazdaságilag nemigen lehet segíteni a hazugságokból élő budapestieken, ha már nem lehet békés, kedves és vonzó családi otthonokat szerezni számukra: akkor legalább a tágabb otthon, a lakóvárosuk legyen kellemes és barátságos irántuk. Ez, vagy ilyesmi irányíthatta Pásztort, mikor sok fáradsággal, utánjárással, rábeszéléssel megvetette alapját a Budapest-barátok szövetségének. Az ilyen szövetségnek tulajdonképpen minden budapesti ember természetes és született tagja, hiszen érdekközösségről van itt szó, akár az árvíztársulatoknál, az egyformán szürkévé, unalmassá nivellálódás árvizével szemben kell gátakat emelni, hogy a holnapi budapestieknek meleg, otthonos, érdekes Budapestjük legyen. A múltjának emlékeit és fekvésének körülményeit tiszteletben tartó, egyéni, karakterisztikus és kényelmes Budapest nem csupán és nem is legfőképpen esztétikai szükséglet, hanem mindenekelőtt a budapesti ember egyéni és társadalmi konszolidációjának egyik legfontosabb feltétele. Pásztor belevitte a mozgalomba a quieta non movere elvének pártfeleit, az ügy szépsége és szükséges volta kibékített néhány sértett hiúságot, az első sorban ott állanak a fővárosi adminisztrációnak nem csupán állásuknál fogva jelentékeny tényezői: most megkezdődhetik a munka.

Az új szövetségnek két jelszóra kellene fogadalmat tennie, arra, hogy soha elérhetetlenre nem fog fölösleges módon energiát pazarolni, és arra, hogy mindig eredményt és sikert sohasem keresve, nem fogja az elérhetőt elérhetetlenné tenni diplomáciatlan eljárással. A Tabán holdas nyári éjszakán Algír valamelyik külvárosi negyedének látszik, mintha az ezeregyéjszaka egyik pajkos dzsinnje varázsolta volna a boszorkányszombatok Gellérthegyének tövébe. De ha megmaradna: ék volna a város eleven testében. Viszont a Bocskay térért és a Szentháromság térért kárpótlás jár: és itt kell majd a szövetségnek közbelépnie, nem idegeskedve, nem sebző kritikával, hanem tanácsokkal, útbaigazításokkal, és akkor bizonyára elfogadják majd érdektől nem vezetett, elfogulatlan segítségét. Nem szabad felújítania a túlhevült agitációt a Lánchíd megváltoztatása ellen sem. Tessék vasszakértőkkel konferálni, diszkréten, tessék megtalálni a pozitív módot a Lánchíd alakjának fenntartására, lárma nélkül, és tessék meggyőzni az illetékes köröket, a legszelídebb, a legudvariasabb formában, bocsánatukat kérve azért, hogy nem ők találtak rá a mentőeszközre. Egy felelőtlen és egyoldalú szempontoktól vezetett testület könnyen lehet okosabb a sokszempontú és felelős hatóságnál: de ez az okosság illuzórikus, ha nem érvényesül, és a fél hiba ilyenkor mindig az ilyenfajta okosságot terheli, ha nem hallgatnak szavára. Mifelénk minden efféle egyesület hajlamos a skalpgyűjtésre. A Budapest-barátok szövetsége gyűjtsön csakis eredményeket. Az eredmény dicsőségbeli részét engedje át másoknak, és a köz helyett végzett munkájáért ne kívánjon többet, mint amennyit a köz minden tagja kap. A szövetségnek amúgyis azok lesznek munkás tagjai, kiknek szívügyük Budapest minden szép szöglete. Az ilyen emberek jobban örülnek a szép szögleteknek, mint a többiek: ez a különbség elég jó fizetség munkájukért.

Csak még egy szót: a nagy dolgok ne zárják el a kilátást a kicsinyek felé. Mialatt a mozgalom kedvező auspiciumok között és gyengéd lelkesedés közepette elindult útjára: a belváros egyik lebontott házának udvarán összezúztak egy szép barokk szökőkutat, és Flora istenasszony kecses ívben tartott karja most néhány idomtalan kődarab, sok más törmelék között. Ha három ilyen szökőkutat megment és illő helyre állít az egyesület: akkor máris igazolta létjogosultságát. Ha még három ilyen finom kőtestet zúz ízekre a durva kalapács: akkor nagyon sok jóval kell majd igazolnia magát, az igénybevett érdeklődést és áldozatkészséget a Budapest-Barátok szövetségének.