Nyugat · / · 1913 · / · 1913. 1. szám · / · Szabó Dezső: A futurizmus: az élet és művészet új lehetőségei

Szabó Dezső: A futurizmus: az élet és művészet új lehetőségei [+]
III.

A romanticizmus első nagy őrültjeit a 19. század végén a kis lelki-finomak követik. Mintha az emberek a japán művészetből potyognának életünkbe: aprók és furcsák. Az irodalom mikroszkóptitkok okkultizmusa lesz.

De az új élet lassan serked elszórt jelenségekben. A leendő mitológia első nagy szentje Auguste Comte. Ő az első, ki új dogmával akar új egységet adni a világnak.

Az ő pozitivizmusából [*] nő ki a két nagy romantikus művészete: a Hugóé és a Zoláé. Mindhárom főérdeme, hogy az emberiség fogalmát preparálni próbálják az új hit irradiens centrumává. De Hugo és Zola munkásságuk nagy terjedelmében még romboló, negatív erők.

Az első nagy építő az irodalomban Walt Whitman. A Leaves of Grass talán máig a legteljesebb, legtöbb csírájú Futurizmus.

Szokásos az emberiekről szóló írásokban kifüggeszteni az elfogulatlanság illúzióját. Ez az elfogulatlanság iránti elfogultság igen gyakran kasztrálja a valóságot. Dr. Objectivus nekiindul történelmet keresni. Találkozik útjában egy vakító szőke svéddel s egy kályhafekete négerrel: és megírja, hogy látott két mulattot. Mert elfogulatlansága bizalmatlanná tette érzékeit az élet extręme valóságai iránt, s átlag valótlansággá töpöríti az élet rikító valóságait.

Mikor Whitmanról írok, el vagyok fogulva életem minden őshajlandóságával. Ez nemcsak abból áll, hogy úgy látok, ahogy látok, hogy olyan temperamentumom van, amilyen, hogy ideg, vér, izoméletem fatálisan követi a maga irányait. Whitmanban a jövő emberének revelációját látom.

Walt Whitman tartalma a következő:

Az élet nem szisztéma, hanem magát folyton újjáteremtő sokféleség, s a legvilágölelőbb szisztéma is csak egy incidense e sokféleségnek. Minden élet egyszersmind emberi élet, s az ember a sokféle élet egyetlen egysége. Minden dolog egyenlően fontos, szent és igaz, mert minden konstitutív része az életnek. Egészség, betegség, halál, erény, bűn mind új életté futó életfolyamatok az örökös levésben, s egyikről sem tudjuk, hogy mik voltak, és mivé lesznek. [*] Az élet egy folytonos rohanás, nem tudom, honnan, nem tudom, merre, s minden ember egy pillanatnyi keresztmetszete ennek az univerzális életzuhatagnak. Testvére vagy minden tüneménynek, kavicsnak, burjánnak, állatoknak, mert minden csak mint elevenen történő humánum létezik benned és általad, s változáson, halálon át rohannak új életté, s te is velük. Ennek az életnek két alapfeltétele van. Az egyik a demokrácia, az egyéni princípium: szabad pálya engedése a rohanó erőnek. A másik a szolidaritás: minden csak annyiban él, amennyiben én élem, amennyiben életem része, így mindenben magam szeretem, és minden szeretetben az én életem gazdagul. A szolidaritás, a haladó erők egymáshoz tapadása élettani, a tüneményekben benne rejlő alapszükségesség.

Demokráciát és szolidaritást fog énekelni ezután a költő a jövő felé forduló arccal, mert az élet minden percben tovább van, mint az előzőben. A múlt és a jelen is csak mint a jövő eleme van, mint ahogy kezem volt lendítése része az eldobott haladó golyónak.

Demokrácia és szolidaritás tágítja ki a költészetet az élet integrális visszaadására. A költészet ezentúl úgy fogja visszaadni az egész életet, mint ahogy a mozgófénykép visszaadja az erdőt vagy a tengert, minden titkos rezzenésében, viharos felkavarodásában: mozgásban, mert minden megállapodás absztrakció. Minden dolog él, és minden dologban fut az élet: versed legyen az univerzális élet lázas lüktetése.

A szavak nem számítanak, mondja Whitman, a verseimben rejlő hajtó, alakító erő az én költészetem. Folytonosan mindenre kitágult szemén átmegy az élet, s szabálytalan ritmikus darabokba szakad költészetévé. Különös szeszélyes forma ez: a Whitmanban történő univerzum tovalüktetése. Némely verse a látott tünemények puszta felsorolása, de hajlásaikban, levésökben, úgy hogy mégis mozgás, mégis új és egész élet.

Whitman szereti kozmosznak nevezni magát. És tényleg, ha kozmosznak lenni azt jelenti: megélni mindazt, mi bármely ember érzékében és szellemében történhetik, magunkra élni minden dolgot és minden embert, a végtelenül sokféle életnek olyan teljes szintézisét adni, hogy abban az ellentétek már éppen úgy ne legyenek ellentétek, mint az életben: Walt Whitman csodálatosan megérdemelte e nevet. A világváros, az őserdő, a tenger három végtelensége egyesül benne - és akik ismerik, tudják, hogy ez itt nem metafora, nem nagyító lelkesedés. A humánummá élt valóságok hatalmas enciklopédiája a Leaves of Grass, enciklopédia az élet vértmozgató hemzsegésével. Valószínű: hogy a szép nem itt-ott előforduló parádé a világban, hogy minden szép, és hogy a szép az élet egyetemes végső valósága, csak szemünk nem kapta meg még minden dolognak valósági szögét, hogy szépnek láthassuk. E szögek felfedezésében Walt Whitman talán többet adott az emberiségnek minden elődjénél és minden utódjánál. Mennyit kellett szeretnie és meglátnia az embernek, míg létrejöhetett ez a lélek, ez az óriási szimpatikus tükör, mely saját életednek tükrözi vissza az élet végtelen lehetőségeit.

 

[+] Marinelli futurizmusáról külön tanulmányt fogok írni, részletesen ismertetve az olasz futurizmus irodalmi és művészi törekvéseit. E tanulmányban az olasz futurizmust csak mint egy nagy történelmi folyamat egyik jelenségét tárgyalom.

[*] Hugo pályájának második fele igen sokat köszönhet Comte pozitivizmusának.

[*] Hogy ezek a gondolatok a költészetben milyen újak voltak abban az időben, mutatja az az általános elképedés és megbotránkozás, mit Whitman fellépte okozott.