Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 22. szám · / · Lányi Viktor: Lohengrin

Lányi Viktor: Lohengrin
Részlet Wagner operájának új magyar fordításából

Második jelenet

(Elza előlép; egy ideig a háttérben marad, azután nagyon lassan, megsemmisülten középütt előre jön. Asszonyok követik, egyelőre azonban a háttérben állanak, a törvényt ülők körének legszélén.)

Férfiak:
Nézd ott, ott jő a váddal sujtott.
Mely szüzi fény árad róla szét!
Ki rá oly rémes vádat bujtott,
A bünös vajh nem ő-e épp?

Király:
Te leány! Brabanti Elza vagy?
(Elza igent int.)
Szemembe nézz! birádat ösmered?
(Elza fejét a király felé fordítja, szemébe néz és bizakodva igent bólint.)
Úgy hát ujra kérdlek:
tudod-é, mi az a vád,
mi boldogtalan fődre támad?
(Elza megpillantja Fridriket és Ortrudot és szomorúan ingatja fejét: igen.)
Mi a válaszod a vádra?

Elza: (mozdulattal jelzi: »semmi!«)

Király (élénken):
Hát nem tagadod a bünt?

Elza (egy darabig búsan maga elé mered):
Testvérem, lelkem!

Férfiak (súgva):
Ki érti ezt? Mi lelte ezt az árvát?

Király (megindultan):
Szólj Elza, mi a baj? Bizd rám a bud.
(Néma várakozás.)

Elza (nyugodtan, átszellemülten néz maga elé):
Elhagyva, buval telten
Sóhajom égbe szállt.
Az Urhoz küldtem lelkem
sok kinos éjen át.

És keblemből az érzés
úgy áradt sirva fel,
minthogyha őszi szélvész
száguldva szárnyra kel.

Már hangom tompán hallám,
a lég elmosta tán;
a gond lenyomta pillám,
hüs álom szállt le rám.

Férfiak:
Ki érti őt? Álom? Lidércet lát?

Király (mintha álmából akarná Elzát fölébreszteni):
Elza, most jobb, ha védelmedre szólsz.

Elza (arcán az ábrándos elragadtatás magasztos rajongásba ömlik át):
És földöntuli fénybe
egy férfit küld az ég,
oly tündöklő a vértje,
oly szép, mint senki még.

A kürtje kincs, meg gyémánt
és láng övén a kard,
néz boldogítva énrám
és jő, a földre tart.

Ő szólt s e szivbe szállott
a vigasz és a hit
(Fölemeli hangját.)
e hősre bizva várok,
ő küzdjön értem itt.

Férfiak (nagy megindultsággal):
Te bölcs nagy Isten, el ne hagyj!
Hogy döntsön itt a véges agy?

Király:
Fridrik, a multad tiszta volt, (élénkebben)
Ha váddal élsz, megrágd a szót.

Fridrik:
Eh, látom én, mit rejt e kába arc.
No lám, hisz szép párjáról álmodik!
Azt mondom én, biztosan áll a vád,
meggyőzőn tárták fel nekem a bünt.
Ám rosszul ismer engem az, ki nem hisz.
Tán tanukat is állítgassak én?
Itt láttok. Kard ki, kard! Hadd látom azt,
ki férfiszóm dacára sikra száll.

Brabantiak:
Senki se mer, csak érted ví e had.

Fridrik:
S te Fölség, szólj, nem látod régi szolgád,
Ki annyi harcba' szórta szét a dánt?

Király (élénken):
Ne szólj. Kell-e, hogy erre ints te engem?
Jól látom én, hogy nincs szivedbe folt
és bizton érzem azt: e földnek áldás,
ha rád bizom itt a kormányt. Bölcs az Ur,
ő lesz a perbe' biró. Döntsön Isten!

Férfiak:
Az Ur döntse el, az Ur döntse el, az Ur!

Király:
Szólj Fridrik, Telramundi gróf ur!
Ráállsz-e, mondd, hogy párharc légyen itt
s az Ur döntse el, nem puszta szó-e vádad?

Fridrik:
Rá!

Király:
S most téged kérdlek Elza, brabanti hölgy:
ráállsz-e mondd, hogy párharc légyen itt,
az Ur döntse el, - s hogy bajnok álljon érted?

Elza (föl se nézve): Rá!

Király:
Most szólj, ki lesz a védőd?

Fridrik (mohón):
Meghalljuk most, ki hát a céda büntárs!

Brabantiak:
Halljuk őt!

Elza (állhatatosan):
E hősre bizva várok,
Ő küzdjön értem itt!

Égküldte drága hősöm,
ki értem vért is ont,
az ős brabanti földön
ő ülje majd a trónt.

Ha drágaság kell, válassz,
mit birok, szálljon rád
s ha szived engem választ:
itt állok, végy el hát.

Férfiak:
Szép pályabér, kétesnek látszik ám,
ki érte küzd, éltére játszik ám.

Király:
Az izzó nap fönt délen áll már,
sietni kell, hadd szóljon hát a kürt!

Hírnök (előlép a négy harsonással, kiket a négy égtáj felé fordít és a kör legszélén megfúvatja velük a riadót):
Elza, Brabant leánya bajba van.
Ki érte víni kész, álljon ki most.

(Elzán, ki eddig állandóan nyugodtan viselkedett, most meglátszik az ébredő feszült várakozás.)

Férfiak:
Nincs válasz, csak a némaság!

Fridrik (Elzára mutat):
No szólj, hát csalfa volt a vád?

Férfiak:
Elza, baj gyült rád, szegény!

Fridrik:
A perben győztes lettem én.

Elza (kissé közeledik a királyhoz):
Ó drága Fölség! szépen kérlek
Csak egyszer hivasd még a hősöm (egész gyermekesen)
Tán messze jár s nem hallja szód.

Király (a hírnökhöz):
Ez egyszer szólhat még a kürt.

(A hírnök intésére a harsonások újból a négy égtáj felé fordulnak.)

Hírnök:
Elza, Brabant leánya bajba van.
Ki érte víni kész, álljon ki most.

Férfiak:
Nincs semmi válasz! Dönt az Ur!

Elza (buzgó imára térdre hull. Az asszonyok kissé előbbre lépnek, aggódón köréje gyűlnek):
Egykor a lelkem kinba' zajlott,
te küldted őt, ki szánva szánt:
nagy Eg, tedd, hogy a hősi bajnok
megvédjen most, hogy balsors bánt.
Küldd nékem őt, jóságos Ég (növekvő hévvel)
jóságos Ég, mellette légy!

Asszonyok (térden állva):
Uristen, szándd meg őt!
Szent Eg, hallgass ránk!

Férfiak (a folyóparti magaslaton állók látják meg először Lohengrint, aki egy hattyúvonta csónakon tűnik fel a messzeségben. A távolabbiak eleinte nem hagyják el helyüket, csak egyre izgatottabb kíváncsisággal kérdezgetik amazokat. Később egyes csoportokban a háttérbe tolulnak, hogy maguk is lássák az érkezőt):
Nézd, nézd! milyen égi bűbáj? Hol? Amott!
Egy fénylő hattyu huz egy csolnakot.
Mint oszlop, áll egy hősi férfi benn'
A vértje vertezüst! Nem állja szem
e csodafényt! ... Nézd, jön már erre épp'
a hattyú testén szinarany a fék!

(Most már az utolsók is a háttérbe rohantak, elöl csak a Király, Elza, Fridrik, Ortrud és az Asszonyok állanak. A Király magaslatáról végiglát az egészen; Fridrik és Ortrud bénultak az ijedtségtől és ámulattól; Elza, aki növekvő elragadtatással hallgatta a férfiak kiáltásait, mozdulatlanul áll a színpad közepén; szinte alig mer széjjelnézni.)

Férfiak (legnagyobb izgalomban ismét előrerohannak):
Mily álom! Mily álom! Mily álom szállt le hozzánk!
Mily érthetetlen, szem nem látta álom!

Asszonyok (térdre borulva):
Hálánk néked Isten, ki véded az árvát.

(Mindenki várakozóan néz a háttér felé.)