Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 21. szám · / · Figyelő · / · Lányi Viktor: Hubay Jenő

Lányi Viktor: Carmen

Labia Mária asszony Carmen-alakítása (amiben három estén gyönyörködhetett a Népopera közönsége) demonstráció ennek a szerepnek a tradícióba befészkelődött sablonos felfogása ellen. Carmen ne legyen stilizált nősténypárduc, se rendezőileg idomított csörgőkígyó - hanem: asszony. Szerelemre termett spanyol nő szerelemittas spanyol férfiak közt. Carmen - én vagyok! mondja Labia asszony egész lényével, testi, szellemi rátermettségével, póz nélküli játékával és Bizet zenéjét teljesen átértékelő énekművészetével. Hangja zenévé kristályult nyögések, sikoltások, szerelmi indulatszavak konglomerátumának tetszik: annyi benne az érzéki hév és az emberi, asszonyi átélés. A legteljesebb kulturáltság, a legmagasabb iskola sem vette el a nyersanyag ősi valőrjeit. Mindezzel meggyőző és becsületes értelmezést ad egy már-már dekadenssé finomodott, szimbolizálódott színpadi alaknak. Ilyen beállítás mellett azután nem hat groteszkül a Don José tőre elől való riadt menekülés, a bestiális halálfélelem verisztikusan megjátszott végjelenete.

Nem volna méltányos Labia Carmenjével szembeállítani Bazilidesz Mária szimpatikus kísérletét. De figyelmen kívül hagyni sem szabad. Hogy az első felvonásban majdnem szűziesen gyámoltalan volt, hogy a másodikban, a korcsmaasztalra ülvén, a ruháját igazította, nehogy a lábszára jobban kivillanjon a »kelleténél« - ezek a nagy erőpróba kedves kisiklásai. De a harmadik felvonástól kezdve már meglátszott, hogy érti a dolgot. Egy pár remekül eltalált kegyetlen akcentusa kárpótolt az egésznek fogyatékos erotikumáért.

Lehetséges, hogy temperamentuma jobban hajlik a tartózkodás hűvösségére, mint a mohó odaadásra. De éppen ebből a csírából fejlődhet ki egy egyéni és mégis egész Carmen-alak. Ezért a lehetőségért pedig egy premieren elvérezni - dicsőség.