Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 16. szám · / · Figyelő

Szabó Dezső: F. T. Marinetti: Le Monoplan du Pape
Roman politique en vers libres. Paris. Sansot et Cie. 1912.

Annak az általános figyelemnek, melyben a Nyugatot ellenség és barát részesíti, érdekes bizonysága, hogy a futurizmust érdeklő soraim után egy pár nappal a futuristák Európa szerte ismert vezére: Marinetti volt szíves meglepni egy csomaggal, mely fönnebbi regényét, a futurizmusra vonatkozó igen érdekes írásokat és egy kiváló futurista költő kötetét tartalmazta. Itt csak egy pár sorral kérhetem a korukat szerető emberek figyelmét ez iránt az igen érdekes mozgalom iránt, de talán lesz alkalmam hosszabban foglalkozni e végtelenül izgató témával. Annyi bizonyos, hogy a futurizmus egy új kornak megfelelő lelki alkat és művészet kialakulásának egyik előjele s fejlődése (mert 50 évre vissza határozott folytonos nyomai vannak) tele van esztétikai és társadalmi érdekességekkel.

Így pl. éppen a Le monoplan du pape-ot olvasva, lehetetlen nem látni, hogy a futurizmus a nagy költőkön (Hugo, Whitman, Verhaeren) kívül, milyen sokat köszönhet egy olyan poétának, kit a burzsoáság vádja nélkül egy irodalmi félbolondnak lehet nézni, de kinek bizarr, zavaros, kuszált írásaiban sok jövőre termékeny idea lappang, René Ghilt értem. E verses regény, mint a futurista írók minden dolga, minden egyes sorában domborított illusztrációja a futurizmus tanainak. Első hallásra talán különösnek tűnhetik ez pláne olyanoknál, kik a művészetben az iskolák létjogosultságát, sőt létezését is tagadják. Ez a tagadás kedves és hasznos lehet mint a művészi egyéniség öntudatának erősítője, de a valósággal teljesen ellenkező illúzió. Mert mióta folytonosságban látjuk az irodalmak fejlődését, azt állapíthatjuk meg, hogy az igazi termékeny irodalmi korok éppen egyes iskolák élete voltak. Aki Shakespeare korát ismeri, nem fogja Shakespeare-t ellenérvül vetni és aki Cervantes vagy Rabelais korát ismeri, nem hozhatja ezeket sem ellenérvül. Természetes, hogy az elsőrangú zseni, vagy egyszerűen: a zseni mindig - formailag és tartalmilag - valami többet és újat jelent, de már igen előkelő tehetségeket éppen az iskola irányít s fejt ki bennük nem sejtett kvalitásokat. Többet mondok, magára a zsenire is visszahat - bár nem mindig kellemesen - azon művészi vonások összessége, miben az ő iskoláját látjuk. Az egész világirodalom oly láncszemesen egymásból folyó logikus egész, hogy abból sem a legnagyobb nyugati zsenit, sem a legutolsó balkáni fűzfapoétát nem lehet külön önmaga teremtette egyénné nézni.

Ha olyan olvassa ezt a verses regényt, ki az utolsó ötven év irodalmi forrongásaival ismeretlen, valószínűleg nagy meglepetésében úgy a formától, mint a tartalomtól meg fog tagadni minden költészetet s egy fiatal sziú-indián harci zörejének fogja hallani az egészet. És valóban ezek a szilaj sorok, melyek vadul lihegő ritmusban kergetik egymást, sőt a ritmust sokszor a kiáltás hihetetlen energiája pótolja, a bizarr és rikító képek folytonos váltakozásával könnyen elbódíthatják a tapasztalatlanabb olvasót.

A költemény a modern energia, az erős élet, a hősies tett himnusza. Hadüzenet minden múltnak, tétlen álmodozásnak, beteges romanticizmusnak:

Je suis le futuriste invincible et puissant emporté par son coeur au vol infatigable, c'est pourquoi je m'attable chez l'Aurore pour me gaver a son étal de fruits multicolores! J'écrase les midis, fumantes pyramides de boulets, j'enjambe les couchants, armées sanglantes en déroute, et je traine a mes trousses les sanglotants crépuscules nostalgiques.

A Vulkán a következő igen jellemző tanácsot adja:

Gare a ceux qui s'endorment
en adorant la trace des ancetres
sous les calmes feuillages de la Paix!
Je ne respecte rien, ni les ruines de la pierre,
ni les ruines de la chair etc.

A pápa, mint a fő »passéiste«, alaposan megkapja a magáét s egy részletet bemutatok, mint a futurista költészet egyik igen jellemző oldalát:

O Pape, geolier de la terre,
rat monstrueux des égouts du coeur,
vieux cafard farci d'immondices,
pistil obscene dans la corolle d'une soutane,
battant de cloche funéraire!
Tu respires á grand' peine, congestionné
d'avoir mangé tout le divin du monde,
tout l'azur friand des ames!
Monopolisateur de l'idéal humain,
je dénonce ton trust infame des énergies
terrestres.

Akaratlanul eszünkbe jut a gyermek Rimbaud sor: Christ, o Christ éternel voleur des énergies! És egy kissé a Chatiments is.

A könyv soviniszta célja természetesen az ősellenség, Ausztria ellen irányul s azt hiszem, hogy sok jó magyar bácsi, kinek bajosan lehetne beadni a futurizmust, örvendene, ha az utolsó sorok teljesednének:

Je vole en sursautant,
car mon ventre convulsionnaire enfante
de grands canons de siege,
qui s'esclaffent de joie, lourdement,
lourdement,
sur l'Autriche vaincue !...

Jellemző az aláírás: Achevé le 29 novembre 1911 dans les tranchées de Sidi-Messri, pres de Tripoli. Úgy látszik, az energia, a tett mind nagyobb helyet követel a művészetben.