Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 13. szám · / · Ignotus: Jegyzetek a politika mögül

Ignotus: Jegyzetek a politika mögül
A harcos ellenzék.

A hazáért élni néha nehezebb, mint meghalni. A, mint írni szokás, harcos ellenzék megkönnyebbülten sóhajthat fel, ha most csütörtökön, junius 27-én, mire a király szeptember 17-ig elnapolja az országgyűlést, felmentődik a kényszerűség alól, hogy napjában kétszer tegye magát nevetségessé, napjában kétszer állva oda, az utca közepére feleselni és tehetetlenkedni szegény kis rendőrtisztekkel, kik reszketve gondolnak arra, hogy ezek a ma kidobott urak azért mégis csak urak, akik valamikor kormányra juthatnak s egyszer már megmutatták, hogy még a képviselőházi portási állás sem elég kicsi nekik arra, hogy boszút ne álljanak betöltőjén s be ne töltsék valami kebelbeli hivatallesőjükkel. Tudniillik: az ilyen tiltakozásnak, remonstrációnak, demonstrációnak és renitenciának csak fokozó megismétlődésében van értelme. Egy nap, két nap megjárja: odaállni a kordon elé s leszidni a rendőrtisztet. De harmadnap, negyednap, ha az ember renitens és alkotmányvédő, nem állhat meg ujra meg ujra, ugyanazon gesztussal s ugyanazon paprikás mondókával, a kordon előtt. Akkor már, hogy a mai hatás ne legyen kisebb, mint a tegnapi volt, vagyis ha a törvényes renitencia ne legyen komédiázott s ezzel ne adjon praet a törvénytelen erőszaknak: több kell a gesztusnál és több kell a paprikánál, - például: át kell törni a kordonon, ha az ember addig él is... Jó, hogy az ellenzéki urak ezt nem tették, - őrültség lett volna, mert hiábavaló, felnyársoltatniok magukat azért az alkotmányért, amit egy munkapárti prüsszentéssel már meg lehet szegni - de akkor egyáltalában abba kellett volni hagyniok minden demonstrálást és remonstrálást, nem pedig, a bőr épségben maradásának határai közt, két héten át napjában kétszer tiltakozniok. Egyáltalában: vannak pillanatok a nemzetek életében, mikor csak az komoly hazafiság, amely nem megy babra s az a komoly honmentés, mely bőrét viszi a vásárra. Például: törvénytelenségek és alkotmánybontásnak komolyan ellene szegülő ellenzék a dumabéli orosz, mert annak minden rezoluciója és renitenciája egy kis Szibériát jelenthet számára. Igaz, hogy éppígy: komoly és önfeláldozó a többségi erőszak nálunk akkor volna, ha az erőszakos elnök és többség egy kicsit guillotinetól tarthatnak, s nem, mint nálunk, biztos lehet abban, hogy, ha sorra kerül s az ellenzéki boszú órája üthet, ott lesz a császár mindenható hatalma, mely megvédi minden megtorlás ellen. A Tisza erőszaka is stilusos, mert kockázatos csak első percben volt, mikor csakugyan nem tudhatta, hogy erre nem rohan-e fel az elnöki dobogóra, teszem, Justh Gyula, hogy lelőjje az alkotmány megrontóját. Mikor kiderült, hogy csak szegény Kovács Gyula teszi élete dolgává az alkotmány életét, s Károlyi Mihály gróf kijelentette, hogy Tiszának csak politikáját akarta sérteni, nem személyét is: attól fogva már nem is kellett a Tisza István prófétai dühe az erőszak folytatásához - attól fogva elég lett volna hozzá akármelyik inventár-kománytámogatónak röhögő cinizmusa.