Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 12. szám · / · FIGYELŐ · / · Disputa

Babits Mihály: Önkommentár.

A Népszava című újság, mely nemrég még a legképtelenebb szidalmakkal illetett engem és politikai nézeteimet, amelyeket nem ismert, csak azért, mert képes voltam oly szépségekben is gyönyörködni, melyekhez a t. szocialisták porci ad margaritas, most kegyeskedett a Nyugat utolsó számában megjelent versemet lemutatványozni, mint valami pártverset.

De nem volt pártvers, tisztelt Népszava, és ha a magamén kívül még valakinek az érzelmeit is kifejezni akarta, az nem egy párt volt, hanem az egész Magyarország, ahol ma már nincs ember, aki ne érezné, hogy rettenetesen összebonyolódott hazugságainkban megmaradni lehetetlen, azért közeledünk az őszinteséghez, aminek a neve felülről államcsíny, alulról forradalom. Tisza István, éppúgy mint Kovács Gyula, az Igazság harcosai és mindenki, akiben egy csepp jóakarat is van, megbontani ezt a régi, rettenetes rendet. Nem az e Tisza tragikuma, hogy ő, az úri rendi hagyományoknak valóságos fanatikusa, kénytelen fegyverrel tiporni végig minden rendi hagyományon, csak azért, mert »így tovább nem maradhat«...?

Én hű katonája akarok lenni a jövendő Magyarországnak, melynek igazságtalanságok, előítéletek és hazugságok helyett őszinteség, szeretet és szabadság lesz az alapja. Gyáva nem vagyok, ha új állapotot kívánni forradalom: forradalmár vagyok. De semmi közöm pártokhoz s kivált ahhoz a párthoz, mely mikor saját felelősségére közös akciót nem mer csinálni, egyéni felelősség harcába uszítja a szegény, végletekig felizgatott népet.