Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 12. szám

Füst Milán: Gyertyafénynél

Változtatnod nem lehet. A világ dolgai,
Csak usznak, usznak ólmosan tovább.
(Sietve él az élő!) S nincs oly földrengés, oly fekete forradalom,
Mely minket, nyolcszázezer fekete patkányt kihajítana a lyukakból,
S feldobna minket a fehér naphoz közelebb,
S vinne ujjongva melegedni!

Ó miért is nézed: mely városból kelt fel ez a köd,
Vonulni a lelked elé?
Ó te halálraszánt: kérdelek, miért mélázol mégis, mégis?
Ó te halálrakárhozott: esdve kérdelek, mondd meg,
Mit vársz még, miért is merengesz,
Mire emlékeztet téged a rég mult idő?

Talán anyád éneke jár a lelked előtt s megválni tőle nehéz?
S hogy anyád husz éve nem énekelt már: nyomja a lelked?
S hogy nincs lélek a lányok énekében és a szivnek
Csakis az anya éneke sulyos és fájdalmas,
Amint fájdalmasok a terhes fának
Tartalmas szépségei ősszel?

A lányok éneke könnyü! Tünő hang az! - S vándor,
Bus csillag a reménység, mely egyre közelít,
Egy vén szikla mögül közelít és egyre növekedvén
Szétpattan fájó szived előtt ...
Aludni jó! - Kérlek, ne félj a haláltól!
Aludni jó! - S aki meghalt, az jól aluszik!
Ugye jó aludni? - S lásd, ha jön az este,
Mégsem akarsz soha lefeküdni!

Lusta vagy te! Jól ismerlek! Hej, ha feküszöl már,
Nem akarsz majd felkelni soha többé!
Ámde, ha nem hinnéd, - kérdezd meg a holtakat is!
Legyenek szent tanuság szavaimnál s mondják meg a hallgatagok!
Mondják meg eskü alatt: jó volt-e élni. - Lásd: fekve tünődik,
S hallgat mind félénken: az életet ő már feledé!
Holt királyfit kérdezz meg akár, emlékezik-e?
S lánykája énekét hallani felkelne-e csendes
Kriptahelyéről s járna-e a rut holdnak fénye alá
Busan hallgatózni? ...