Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 11. szám · / · Halász Imre: A hosszú parlamentből

Halász Imre: A hosszú parlamentből
- Mozgóképek hetvenhét év előtti időkről -
A Tisza-Füzesséry eset.

A Tagen-eseten s az abból keletkezet izgalmakon kívül volt mindjárt az országgyűlés első szakában más szenzáció is.

Ennek előzménye gyanánt föl kell említenem egy érdekes adatot, melyet Kossuth írott országgyűlési tudósításainak egyik első számában olvashatunk. A már megkoronázott Ferdinánd trónörökös ellen nemrég - sikertelenül - merénylet történt. A merénylő elfogásánál közreműködött a trónörökösnek egyik inasa is. Füzesséry Gábor bereg megyei követ az 1832. december 19-i kerületi ülésben azzal az indítvánnyal lépett fel, hogy a követi kamara határozza el és pedig a maga kezdéséből, anélkül, hogy az illető kérte volna, annak az inasnak a magyar indigenák közé való emeltetését. Füzesséry mindjárt egy szerinte magyaros hangzású prédikátumot is indítványozott. Ajánlotta pl. ezt: »Hivfy.«

A szolgalelkűségnek ezt a megnyilatkozását a követek általános ellenszenvvel fogadták. Az indigenatus megadása a legnagyobb kitüntetés, melyet csak nagy érdemek fejében szokás adományozni, de ekkor is csak az illető kérelmére. Lotharingiai Károly, Buda felszabadítója volt talán az egyetlen ember, kinek az 1687-i országgyűlés kérelem nélkül felajánlotta a magyar indigenatust.

Füzesséryt azonban a gúnyos visszautasítás, mellyel indítványát a kerületi ülésben fogadták, nem riasztotta vissza attól, hogy az országos ülésben megismételje ízléstelen indítványát. Természetesen ott is elvetették. Ez a Füzesséry más kérdésekben is - pl. a sajtóügyben is - a legreakcionáriusabb álláspontok cinikus hangoztatásával tűnt ki s a rendi táblának csakhamar egyik legnépszerűtlenebb tagja lett.

Bihar vármegyét ezen az országgyűlésen a lánglelkű Beöthy Ödön és Tisza Lajos, ama megye első alispánja - Tisza Kálmán miniszterelnöknek az apja - képviselte. Megjegyzendő, hogy abban az időben az volt a szokás, hogy a megyék a legtöbb esetben első alispánjukat küldötték fel az országgyűlésre egyik követükül, ki azonban ezért mégsem köszönt le alispáni állásáról. Teendőit távollétében ellátta a másodalispán.

Beöthy Ödön egyik legtehetségesebb és bizonyára legintranzigensebb tagja volt az ellenzéknek, ki azzal is nevezetessé tette magát, hogy indítványt nyújtott be a lelkiismeret teljes szabadságának kimondásáról. Nagy szó volt ez az akkor nálunk fokozott erővel megindult klerikális reakció idejében. Követtársa, Tisza Lajos hűségesen támogatta Beöthy Ödönt úgy a Tagen-eset alkalmával, mint a többi szabadsági kérdésekben. Érdemes rámutatni arra a tényre, hogy a Beöthy és Tisza közt később kitört heves antagonizmusnak ekkor még nyoma sem volt.

Az ultramontánok megijedtek Beöthynek a teljes lelkiismereti szabadság kimondását célzó indítványától, mert észrevették, hogy az élénk visszhangot keltett mindenfelé. Titokban 60.000 forintot ajánlottak Beöthynek, ha a kerületi ülésben megtett indítványát az országos ülésben visszavonja. De Beöthy nem fogadta el a nemtelen ajánlatot.

Az ajánlat tényleg megtörtént. Bizonyítja ezt Csengery Antal, a nagynevű publicista, ki utóbb Beöthy Ödön mellett titkár volt s ki közvetlenül ettől magától kapta értesülését. Csengery közlését megerősíti Beöthy Ákos, ki a dolgot apjától hallotta. (L. Magyar Államiság című munkája II. k. 238. l.) Utóbb Beöthy Ödönre, ki katolikus volt, a vallásszabadság érdekében kifejtett tevékenysége miatt ráfogták, hogy a protestánsok 30.000 forinttal megvesztegették. Ezt a rágalmat azonban senki sem vette komolyan.

Hogyan változott át a Beöthy Ödön és követtársa közt az 1832-36-ki országgyűlés elején uralkodott teljes egyetértés a legkérlelhetetlenebb ellenségeskedéssé, mely tíz éven át feldúlta a legnagyobb magyar vármegye békéjét, az mindenesetre érdekes kérdés, mert mind a két férfiú nevezetes szerepet játszott a közéletben.

Ennek az ellenségeskedésnek a gyökere a Tisza és Füzesséry közt kitört összeütközésre nyúlik vissza, mely még a Tagen-esetnél is nagyobb izgalmat idézett elő annak a hosszú parlamentnek első időszakában.

Ennek az esetnek részleteit amaz országgyűlés két legkiválóbb tagjának Kölcsey Ferencnek és Deák Ferencnek hátrahagyott írásaiból tudjuk meg.

Halljuk először Kölcseyt, ki 1833. május 5-én ezt írta Naplójába: »Debrecenben nem régen vásár vala s e vásáron jelen valának Tisza, a bihari követ s Bereg képviselője Füzesséry. A haza két atyjai bizonyos háznál találkozának s Tisza - úgy mondják, én esküt nem teszek rá - hazaárulónak nevezé a másikat ... A két bajnok összeveszett s megverekedett. Jól értsük egymást uraim! Verekedés történt, az igaz, de nem karddal, hanem - mi tagadás benne - arculcsapásokkal ... Tiszának az alispánná létel bizonyosan csinált Biharban elleneket is, így nem vala csuda, ha mindjárt találkozott ember, ki e szép hírrel Pozsony felé levelet küldött. Beöthy kapá e levelet s a lelkes embernek lehetetlen vala e történet hírét hidegen fogadni s annál inkább, mert őt, Tiszának követtársát, a dolog közelről illette. Néhány kevesekkel közlé a dolgot s ezek úgy hivék, arculcsapkodott emberekkel követszéket ülniök éppen úgy nem lehet, mint katonatisztnek arculcsapott tiszttel együtt szolgálni. Tisza otthon vala, de Füzesséry, mintha semmi sem történt volna, Debrecenben felüle szekerébe s érchomlokkal Pozsonyba hajtatott. Uraim, mondák a dolog tudói adjuk tudtára az embernek, hogy ily tett után ne hozza a követeket lázadásba, hanem a veres arcaira nagyon kitetsző pályáról lemondván, édes hazájába, feleségecskéje karjaiba térjen meg. De ez az úr a maga veres arcaira nem sokat adott s az őt bölcs tanáccsal intőknek bizonytalan feleleteket osztogatott. Az intők gondja (aggodalma) nőttön nőtt. Többeket hívtak tanácskozásaikba s végre ma reggel Csapónál (ez tolnai követ volt) nagyszámú követek gyűltek fel s Wesselényi és Széchenyi társaságokban elvégzék: ma délután a kerületi rendeket közönséges konferenciára gyűjteni s Füzesséry miatt a teendőket elhatározni.

A konferencia megtörtént s a képviselő test gondjairól (értsd aggodalmairól) tudósították Füzesséryt, de ez nem sokat látszik törődni ezek elszélesztésével. S úgy lehet gyanítani, Füzessérynek biztatói vannak, kik talán azt a kétséget is támaszták benne, mintha a követek csak az ő elmozdításán dolgoznának! Tiszát maguk közé fogadni készek lennének.« Sokan pártját fogták Füzessérynek, így Niczky, Császár, Bernát - »de - folytatja tovább Kölcsey - mindezen katedrai bölcsességek Baloghot, Beöthyt, Dubraviczkyt, gr. Andrássyt, Pázmándyt s némely másokkal együtt Kölcseyt a maguk lovagvári nádparipájáról le nem szállíthaták. Kimondatott: arcul csapdosott urakkal ülni nem akarunk s az elöl ülők megkérettek a nádor főhercegnek bejelenteni, hogy ... akármelyik pofozott fél üléseinkben megjelenend, a történet közvitatás tárgyává fog válni.«

Ennek a kínos ügynek további fejleményeit megtudjuk Deák Ferencnek egy sógorához, Osterhuberhez írt eddig kiadatlan leveléből. Deák Ferenc május 1-jén, tehát öt nappal a Kölcsey fent idézett naplójegyzeteinek kelte előtt érkezett Pozsonyba, hogy az Antal bátyja visszalépése folytán megüresedett helyet elfoglalja. Deák nagyon elégedetlen volt a Pozsonyban talált állapotokkal. Május 7-én kelt levelében lehangoló képét rajzolja az ott uralkodó közszellemnek s kijelenti, hogy megbánta, hogy a követséget elvállalta. Későbbi leveleiben is állandó refrén, hogy bárcsak valami módon tudna innét szabadulni.

A Tisza-Füzesséry ügyről való véleményébe is belejátszik az az élénk óhajtás, hogy a követi állástól szabadulni és megyéjébe visszatérni szeretne.

Az a levele, mely a Tisza-Füzesséry esetet tárgyazza, így szól:

»Pozsony, május 9. Füzesséry Gábor bereg megyei követ és alispán, ugyanaz, ki az ifjú király megtámadójának letartóztatóját, azt a német inast, magyar indigénává akarta tétetni s ezáltal, de egyébként is itt a kedvességet elvesztette, egy időre hazautazván, visszajöttekor Debrecenben, hol éppen vásár volt, Reviczky főbírónál ebédelt több vendéggel. Oda érkezett Tisza Lajos bihari követ és tulipános alispán is, ki szabadsággal hazament és Füzesséryt megpillantván tüstént rosszlelkű hazaárulónak nevezte, több gorombaságokkal illette. Szóváltás és pörlekedés közben még jobban összevesztek s a vége az lett, hogy Tisza Füzesséryt pofon vágta, ez annak üstökébe ragaszkodott; egymást hurcolták, földhöz verték s a földön henteregtek s végre (úgy hallom) szépen megbékültek. Debrecenből Tisza haza, Füzesséry pedig ide jött, mintha semmi sem történt volna. De hamar elfutott a hír mindenfelé, sőt a vásáron jelen volt bécsi kalmárok azt talán meg is toldva Bécsbe is elvitték. Itt Pozsonyban tüstént elment néhány követ Füzesséryhez, tőle a dolgot kitudakolták s ő azt úgy, mint írom, egészen elbeszélte. Kérték ekkor, hogy távozzon és rezignáljon, de ő erre hajlandó nem vala. Több magános konferenciák tartattak e tárgyban s végre egy nagyobb Csapónál vasárnap reggel s egy általános a vármegye házánál délután. Háromszor kérdezték meg Füzesséryt, hogy már most szándéka miben van? S ő háromszor ellenkezőleg felelt s amit egyszer ígért, másszor visszavonta, szükséges volt tehát minden esetre készen lenni. A magános konferenciák ellen ezen vasárnapi konferencián egy követ hevesen kikelt, de annak azt felelték, hogy barátival magánosan tanácskozni mindenkinek szabad s ő elhallgatott. Némelyek azt vitatták, hogy Füzesséry és Tisza (mert mindeniket illeti a gyalázat, mivel azonban Tisza még föl nem jött, csak Füzesséryről van leginkább szó) meggyalázva nincsenek, megpofozni akárkit lehet, azért ha azok tovább is követek maradni óhajtanak, nekünk ahhoz semmi közünk, ők velünk bátran tanácskozhatnak, - mások azt akarták, hogy ha valamelyik az ülésbe bejön, tüstént az egész mocskos dolog felfedeztessék, köztanácskozás tárgya legyen és ha még tovább is maradna; vagy el nem mozdíttatnék, hagyjuk mi ott üléseinket és távozzunk. Ez ugyan a legbiztosabb mód volna, ha közakaratú egyetértésre és erőre számítani lehetne s végre nekik kellene engedni. De számosan vannak ám, kik Babics Józsival és Király Jancsival [*] sőt magával az ördöggel is inkább együtt ülnek, mintsem innen távozzanak. Egy néhány jobb embernek távozásával tehát ők lennének erősebbek. De amúgy is vármegyét voks nélkül hagyni nem lehet.« Deák ezután erős szavakkal elítélte a tettlegességre vetemedett két képviselő eljárását s így végzi levelét:

»Ugyanazért, ha Tisza vagy Füzesséry bejönnek és elmozdítva nem lesznek, mi egynehányan tüstént felváltást kérünk és haza sietünk. Kerületi elnökeink bejelentették ezt a nádornak s a nádor azt felelte, hogy a baj terhes, ő a követet innen el nem parancsolhatja, de óhajtaná, hogy a dolog zaj nélkül véget érhetne. Most bizonytalanságban vagyunk, én részemről menekedni óhajtanék innen.«

Később, június 6-án még egy levelében tesz Deák említést erről az ügyről, »Tisza és Füzesséry dolga - így ír - reánk nézve szelídebb módon végződik, úgy hiszem, jobb már most nem is történhetne. Mindegyik ti. rezignálja a követséget. Halljuk ugyan, hogy otthon a köznemesség Tiszát erőltetni akarja, hogy ismét feljöjjön, de tudom lesz annyi esze és ezt nem cselekszi.« [*]

Hetvenkilenc év folyt le azóta, hogy a fentebb vázolt eset lejátszódott. Ha nem lett volna kihatása történelmi jelentőségű fejleményekre, felesleges volna megbolygatni az időnek rárakodott porát. Részemről azzal az érzelemmel teszem ezt meg, mellyel néha rég elhunyt öregek kisebb-nagyobb gyarlóságait felemlítjük, távol állván tőlünk a holtak iránti kegyelet érintésének minden szándéka. A kultúrtörténeti nézőpontról szemlélve a múltakat, nem csupán a szorosan vett politikai események érdemlik meg figyelmünket, hanem ki kell azt terjesztenünk mindenre, ami többé-kevéssé érdekes vonással járul egy rég letűnt társadalom képéhez.

Tisza Lajosról tudjuk, hogy előkelő társadalmi állású művelt férfiú volt. Féktelen viselkedése mindenekelőtt arra mutat, hogy mint Deák előadása is mutatja, Füzesséry Gábor csakugyan ellenszenves szerepet játszott a pozsonyi diétán. De bizonyítja azt is, hogy az akkori ellenzéket átható nemzeti és szabadelvű szellem szokatlan erővel lüktetett az erélyes Tisza ereiben. Mindezt tekintetbe véve s hozzágondolva mint további enyhítő körülményt, ama kornak a maiaknál nyersebb erkölcseit, még mindig marad egy felesleg, melyet Tisza Lajos féktelen temperamentumának rovására kell írnunk. Úgy látszik, hogy az a szokatlan energia és szívósság, melyet egy későbbi kor Tisza Kálmánban bámult, az elődökben mint majdnem fékezhetetlen indulat nyilatkozott meg. Ennek az atavisztikus vonásnak egyes nyomai a régibb elődöknél is mutatkoztak. Tisza Istvánról, a miniszterelnök Tisza Kálmán nagyapjáról is fel van jegyezve egy ily vonás. Abban az időben, mikor József császár németesítő uralkodása vége felé magasra lobogott fel a nemzeti lelkesedés lángja, 1789-ben ennek egyik nyilvánulása volt az újra felkapott nemzeti viselet - éppúgy mint később 1860-ban, mire a most élők közül is még sokan emlékeznek. Nem tűrték a német viseletet. Tisza István 1789-ben, novemberben Nagyváradon bált adott, melyen természetesen mindenki magyar ruhában jelent meg, kivéve két hivatalnokot, kik német ruhában voltak. Erről azt a majdnem hihetetlen feljegyzést olvassuk, hogy az egyiknek kabátját összetépte a háziúr. Ezt az illető vendég esetleges tapintatlan, talán éppen sértő magaviseletével magyarázhatjuk, de a tény maga olyan, hogy mindenesetre az 1833-ban Debrecenben végbement jelenet mellé helyezhető.

A mi a Tisza-Füzesséry esetet illeti, fel fog tűnni a mai magyar embernek, hogy miért nem intézték el ezt az esetet a lovagiasság szabályai szerint. Ma mindenesetre ezt tennék. Szembeötlő különbség a mai és a hetven év előtti közfelfogás közt, hogy akkor a lovagiaskodás még nem volt divatban nálunk. Fordultak elő párbajok. Maga Széchenyi is párbajozott. Wesselényit pedig - ki Széchenyivel együtt jelen volt a Tisza-Füzesséry esetet tárgyaló konferenciákon, s ki egy osztrák tisztet párviadalban megölt, - Kölcsey »a sárkányölő« jelzővel díszítette. Mindamellett a párbajok akkor oly ritkák voltak, hogyha történt egy, az évekig közbeszéd tárgya volt. Két újságíró, a jeles tehetségű Irinyi József, az akkori Pesti Hírlap munkatársa és Vida, a Budapesti Híradó munkatársa, szenvedélyes politikai polémiából kifolyólag a 40-es években duelláltak. Ez akkor feltűnő, majdnem országos jellegű eseményszámba ment. Ma ilyesmit a közönség alig vesz tudomásul.

 

[*] Ezek híres gonosztevők voltak. Babics Józsi volt az, kiről Deák Ferenc 1829. szeptember 10.én tartott beszédével, mint tiszti ügyész, a halálbüntetést elhárítani igyekezett. De ez nem sikerült. Babics Józsi 1834. március 14-én kötél által kivégeztetett. H. I.

[*] Deák Ferencnek eddig kiadatlan 15 levele dr. Gráner Ernő budapesti ügyvéd birtokában van. A fentebb idézettek is ezek közül valók. Köszönetet mondok nevezett ügyvéd úrnak, ki a leveleket kérésemre rendelkezésemre bocsátani szíveskedett. A 15 darab érdekes levél mind Deák sógorához, a Paszta-Szent-Lászlón lakott Osterhuber Józsefhez van intézve. H. I.