Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 7. szám · / · Figyelő · / · Ujhelyi Nándor: Orosz balett

Ujhelyi Nándor: Orosz balett
Seherezádé

Az egész tulajdonképp elfojtott, rettenetes nehéz levegőjű keleti kéjelgés és éppen ezért nem kínozva, de kevéssé untatva kimerítő. A végzetes és grandiózus kéjből ebben a képben nincs valami sok meg. Az epikur bölcsességének legkisebb paránya nélkül való, alapjában életművészet nélküli, ázsiai bujálkodás az egész. Viszont minthogy ezúttal a lélek egyáltalán nincs jelen, a testi lehetőségek, a felszínes kéjelgések, az érzékek kínjai jobban ki vannak aknázva. Astafieva ebben a szerepében tökéletesebb, mert lényegében megtisztultan női, vonaglásai, vágyai testének gyönyörű mozdulatai tisztán állatiak. Bakst és Fokin scenírozó és koreografikus művészete itt érvényesül talán, ha nem is a legfinomabban, de legkézzelfoghatóbban. Az összevegyülő fehér és fekete testek, a szeretkezéseknek kiáramló illata, mely végighömpölyög a buja zenéjű darabon, tisztán valami artisztikus dekoratív dolgokkal lefátyolozott kéjes és állati párzás hatását tette reám. Bárminő perverzus volt Seherezádé és a néger szeretkezése, a gyönyörűséges drágakövekkel, fátylakkal és illatokkal díszes fehér állat és hamuszürke, nagy szerelmi készségekkel rendelkező baromi néger buja kettőse, mégis az egész valami előkelően mérsékelt utálatot keltett. Ez azonban éppen a darabnak egyik nagy szépsége. Voltak finom kis színhatások, mik feledhetetlenek. A hamuszürke kéz, melyet nagy, villanó, matt aranyfoglalatú zöld smaragdok és vérző rubinok ékesítenek és amely Astafieva fehér combjait simította majomszerű, furcsa keccsel, elragadó. A pantomim részletek, az arc kifejező ereje, Astafieva színésznői képessége, a nagy hisztriokhoz méltó jellemző erő, mi felett rendelkezik és amihez fogható tehetség e társaságban csupán a férfi Bolm, itt jobban érvényesült, mint a Kleopátrában, hol a maszk tipikus volta a lehetőségek elé határt szabott.