Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 4. szám · / · Figyelő · / · Szép Ernő »Énekeskönyv«-e

Schöpflin Aladár: Angyal Dávid Gyulai Pálról

Míg Riedl Frigyes kis tanulmányában a rézkarcok módján, lágy, meleg kontúrokba omló finom vonalakkal rajzolta meg Gyulai arcképét, Angyal Dávid, a másik hű tanítvány az író munkáiból vett apró mozaik-kockák sokaságából próbálja összeállítani ugyanezt a képet. Megható a tanítványoknak ez a nemes igyekezete a mester alakjának megrögzítésére, mintha legalább ezzel szellemileg akarnák ma is jelenvalóvá tenni azt vonzó, szeretetre és tiszteletreméltó egyéniséget, akit annyira megszoktunk köztünk élőnek tekinteni, hogy alig tudunk beletörődni elmúlásába.

Angyal Dávid tanulmánya különösen a fiatal embereknek tesz jó szolgálatot, akik nem ismerték, mint mi, öregebbek, közvetlen szemléletből Gyulait s nem az ő munkáinak ismeretében nőttek fel, hanem úgy kell magukat beleolvasniok. Hűséges, megbízható, megértő kalauzt fognak benne találni, aki egy kicsit védőügyvéd is: diszkrétül, néha csak a hangsúlyával, néha kimondottan is polemizál azokkal a fölmerült vagy fölmerülhető ellenvetésekkel, amelyek Gyulai nézeteit és állásfoglalásait illethetik. Minden oldaláról és a tanulmány szerkezete kedvéért kelleténél jobban szétdarabolva fejtegeti Gyulai pályájának minden oldalát; líráját, novelláit, kritikai és irodalomtörténeti munkásságát. Amit elmond róla, az mind érdekes, figyelemreméltó megfigyelése egy olyan írónak, aki maga is a Gyulai gondolatmenetében él, osztozik nézeteiben s csaknem mindenben azonosítja magát vele. Egy sereg olyan szempontra figyelmeztet, amelyre nélküle aligha, vagy csak nagyon sok utánjárással jöhettünk volna rá. Ilyen például annak a hatásnak a kifejtése, melyet Planche Gusztáv, a Revue des deux Mondes kritikusa tett Gyulaira. Általában nagyon sok olyan jellemző adat van a kis munkában, amely szabatosabbá teszi Gyulaira vonatkozó ismereteinket; egyet mást, amit csak sejtettünk, biztos tudomássá tesz, egyet mást, amit tévesen sejtettünk, megigazít. Ez mindenesetre olyan eredmény, amelynél többet nem akarhatott Angyal Dávid, mikor tanulmányát megírta s a Kisfaludy- társaságban felolvasta.

Mindenesetre sokkal nemesebb és őszintébb szolgálatot tett vele Gyulai emlékének is, az irodalomnak is, mint az irodalomba beledilettánskodó politikusok a tények nem ismeréséről és az irodalmi jelenségek meg nem értéséről tanúskodó pohárköszöntőikkel, melyeket ugyancsak Gyulai nevéből kiindulva s ugyancsak a Kisfaludy-társaságban a minap tartottak.