Nyugat · / · 1912 · / · 1912. 3. szám · / · Figyelő · / · Disputa

Ignotus: Barkóczy bukása.

Bichy János grófot és, aki ebben is, mint minden nagytervűségben okos és hű embere volt, Balogh államtitkárt minden tisztelet és elismerés megilleti a férfias energiáért, mellyel a nevetséges Barkóczy-ügynek végét vetették. Nem áll az, hogy Barkóczy báró csak egy ember, s hátra van még a rendszer, mely őbenne testet öltött. Éppen az a nagy dolog az ő eltávolíttatásában, hogy benne Zichy János, s éppen a jó katolikus Zichy János egy rendszert tört meg, melyet a felesleges rekatolizálás rendszerének lehetne nevezni. Magában véve nem nagy dolog s nem volna nagy dolog egy szakmájában közepes képességű s informáló hűségében külön tervei és elfogultságai miatt nem teljesen megbízható fő, de nem legfőbb tisztnek a miniszter kezétől való rideg elejtetése. Ám éppen, mert nehéz és nagy dolog volt, s mert mindenki elismeri, hogy az volt, s hogy Zichy Jánosnak nemcsak a hivatali s a tehetségének s egyéni kiválóságának kijáró, de a mágnási s a katolikus tekintélye kellett hozzá: az mutatja, hogy a Barkóczy elejtetése többet jelent egy ember bukásánál. Hogy az egy hatalmi szövedék megtépését jelenti. Hogy nem kezdetet jelent, hanem mindjárt véget, mindjárt végzést valamivel. A klerikális társadalmi és politikai befolyás legnagyobb hatalommal az ő állását vette körül. Ha itt, a legerősebb ellenállás pontján végezni lehetett vele, akkor az egésszel végeztek.

S még valami nem áll. Az, hogy Barkóczy báró, az ő elfogultságában, sokkal nagyobb és tiszteletreméltóbb jelenség lett volna azoknál az ismeretlenebb miniszteri tanácsosoknál, kik apaménekkel vagy refakciákkal foglalatoskodnak. Még azt sem lehet mondani, hogy jó volna, ha a radikális ügynek volnának ilyen szívós, egész és igaz emberei. Barkóczy báró, minden egyéni intaktsága mellett, inkább vérszemet kapott ember volt, mint nagy stílusú. Olyan embere a rekatolizálásnak, aminőnek Barkóczyt festi a héroszimádásig elfogult ellenségesség: inkább a csendben dolgozó Majláth püspök lehet - s olyan embere a radikalizmusnak, amilyen ma, sajnos, nem igen akad, mert nem is akadhat mindennap, a feledhetetlen Harkányi Ede volt. Barkóczy báró jóval kisebb jelenség ezeknél, s az ő sokat emlegetett energiája inkább, hogy úgy mondjam, helyzeti energia volt. Nagy ember, gyökeresen fanatikus ember nem elégedett volna meg, mint ő, felszínes külsőségeivel s épen hamis voltuknál fogva erkölcstelen hamisítványaival annak, aminek az igazsága uralmát akarta - ezzel mentik - az ő fanatizmusa kiküzdeni. A hit s az erkölcs országát akarta megteremteni s megelégedett, mert ezt juttatta diadalra, a rosszaságéval s a képmutatáséval. A szív erejét akarta úrrá tenni az érzés felett, s csak a szívtelenséget s a tudatlanságot tette terpeszkedővé a jóság és a komolyság felett. Egy egész nemzedéket vadított el, tett gyűlölködővé és törtetővé s ezzel erkölcstelenné és hitetlenné, mert a hit s az erkölcs bizonyára abban fejlődik a legkevésbé, aki azt tapasztalja, hogy erőszakkal és álsággal jutni kiváltságokhoz az életben. Nem, semmiféle ügynek nincs szüksége Barkóczyakra. Nemcsak a radikális ügynek nem, de a rekatolizálónak sem. Pázmány Péter, sőt Thun Leó is más fából faragott ember volt.