Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 24. szám · / · Babits Mihály: A férfi Vörösmarty

Babits Mihály: A férfi Vörösmarty [+]
(A második és a harmadik)

9. A harmadik Vörösmarty.

Mily kevés verset bírunk a harmadik Vörösmartytól, aki még hét évig vonta szenvedéseit. De minő versek azok:

Sötét eszmék borítják lelkemet,
Szívemben istenkáromlás lakik,
Kívánságom: vesszen ki a világ,
A földi nép az utolsó fajig.

Mi lett a humánus költőből, aki úgy rajongott a nagyobb rész boldogságáért? Előszó c. tőredékében mindent visszavon, megfordít. Lefesti az egyenlőség, a szabadság, a munka világát, amelyet képzelt, amikor

Kűzdött a kéz, a szellem működött
Lángolt a gondos ész, a szív remélt

(csak mellesleg figyelmeztetek rá, hogy költőnknél az ész is lángol) aztán lefesti a nagy vihart, amely emberfejekkel dobálózik az égre. Tél van: az Isten megőszült egyszerre, mert

Megteremtvén a világot, embert,
A félig istent, félig állatot
Elborzadott a zordon mű felett.

A költő minden dolgok végére jutott. Költészete elnémul. Egy-egy pillanatra még megkísérli a régi formákat, a régi hangokat. Próbál fordítani: a szegény Leart, igen szabadon, igen szubjektíve, igen szépen. Ír egy epigrammát a halálról, epigrammába szorít egy különös, méla viziót, mely régi Holbein-metszetekre emlékeztet. A klasszikus forma különös izgató színt ad a tartalomnak,

Mint a földmívelő felszántott földbe magot vet
S várja virúlását istene s munka után,
Úgy a sírokkal felszántott földbe koronkint
Hordja halottait a végtelen emberiség
És haloványan a dús, a szegény és a koronás fők
Mennek alá, víg, bús, balga, mogorva vegyest.

 

[+] L. az Ifjú Vörösmarty c. tanulmányomat, mely szintén a Nyugatban jelent meg.