Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 23. szám · / · Figyelő

Fekete Miklós: Haláltánc
(Három jelenet, írta: Frank Wedekind. A Kamarajáték előadása)

Gyönyörű és izgató probléma. S bár a márki agyonlövi magát a harmadik jelenetben, mert életmorálját nem igazolják az események és evvel a költő mintha közmegelégedésre igyekezett volna megoldani a problémát: az mint elasztikus matéria rugaszkodik vissza dőltéből, hajladozva kél fel bennünk is, ha elhagyjuk a szavak és gesztusok atmoszféráját, hol elnyomva feküdt bennünk. Vajon a mindentől független testi szerelem az élettartalom, melyért érdemes meghoznunk azt az áldozatot, hogy éljünk és e független, testi szerelemmel járó gyönyör az a reflektor, mely sugarakat hint éltünk éjszakájába, avagy talán a lélek?... és még talán más is?... Igen, igen, mondja gépesen a költő: a lélek, mire a márki bánatosan és megtörten a halálba megy. Pedig talán neki volt igaza... Hát, nem lehet tudni! Akinek van valakije, ki után vágyva hajol a lelke; ki örülni tud a finom és gyengéd érzelmeknek, az azt fogja mondani szintén: igen, a lélek. Fiatalok vagyunk és van kedvünk dolgozni, melegnek és színesnek látjuk az életet, boldogan rugaszkodunk közeli célként lebegő természeti és intellektuális szépségek felé, és bár egyelőre megvetjük a márki morálját, nincs bátorságunk tagadni a lehetőségét. Ma szépnek látjuk az életet, de mi lesz holnap! És nem tudhatjuk, hogy a Körbe-Körbe melybe előbb-utóbb mindannyian belesodródunk, mikor fajul, mikor magasztosul (?) haláltánccá.

A Wedekind problémája - Karinthy Frigyes és Somlyó Zoltán fordításában - eléggé érzékelhető volt a Kamarajáték előadásán keresztül, és ez nem is annyira a színészek, mint inkább egy színésznek, Gellért Lajosnak az érdeme, ki meleg megértéssel tolmácsolta a lánykereskedő márkinak problematikus jelentőségű morálját.