Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 23. szám

Halász Imre: Gr. Andrássy Gyula legújabb kötete [+]

Legyen szabad még a "Nyugat jelen számában helyet kérnem néhány rövid megjegyzés számára gr. Andrássy munkájáról, mely néhány órával ezelőtt érkezett kezemhez. Átlapozása után bátran elmondhatom, hogy nagy érdekkel fogják olvasni azok, akik Magyarország utóbbi századainak történetét nem ismerik. De még nagyobb érdekkel és még nagyobb gyönyörűséggel fogják olvasni azok, kik előtt az a viharos század, melyet a most megjelent kötet tárgyal, eddig sem volt terra incognita. A most megjelent harmadik kötet a Bocskai szabadságharca után következett korszakot tárgyazza a szatmári békekötésig. Tehát magában foglalja Bethlen Gábornak, I. Rákóczy Györgynek, Thökölynek és II. Rákóczi Ferencnek szabadságharcait - legdrámaibb része annak a nagy nemzeti küzdelemnek, melyet az akkor körülbelül egy millió lélekre lefogyott magyarság a Habsburgok autokráciája ellen megvívni kényszerült. Az európai nemzetek közt egy sincs, mely ily kedvezőtlen viszonyok közt, két nagy ellenséges hatalom közé beékelve, vagy miként a nagyeszű Teleki Mihály magát kifejezte, "két bestia közé beszorítva, lett volna kénytelen végigharcolni az élet-halál harcok egész sorozatát. Végigharcolni oly ellenféllel szemben, kinek hatalma egyre növekedett, míg a nemzet saját ereje fokról-fokra egyre jobban kimerült. Hogy a magyar nemzet e rettenetes küzdelemben el nem enyészett, hanem képes volt nemzetiségét, sőt bizonyos határok közt államiságát is fenntartani, az a világtörténet legcsudálatosabb tünetei közé tartozik.

E csudának megfejtését nyújtja nekünk gr. Andrássy Gyula munkája, s az eddigi kötetekénél is gazdagabb tartalommal ez a most megjelent harmadik kötet, mely e fenséges világdráma legmegragadóbb bonyodalmain vezet bennünket keresztül. Alig gondolható nagyobb szellemi élvezet, mint mikor egy magas látókörű s ritka olvasottságú politikus, mint Andrássy Gyula, végigkalauzol bennünket nemzetünk legküzdelmesebb századának bonyodalmain, megismerteti velünk a nemzet életét irányító vezérpolitikusok eljárásának indító okait, lehetővé teszi, hogy megértsük sikereiknek titkát, más esetekben fáradozásaik, sikertelenségének okait.

A munka első köteteinek megjelenése óta letelt számos évek során - úgy látom - maga a szerző izmosodott, gazdagodott politikai tudásában, a tolla alól kikerült munka pedig e harmadik kötetében rengeteg olvasottságának s ítélete fokozódó mélységének szembeötlő nyomait viseli magán. Andrássy ma már a tapasztalatokban gazdagodott államférfi piedesztálján állva világít bele a tárgyalt korszak politikájába. A skolasztikus felfogás ugyan azt tartja, hogy nem szabad a jelenkor álláspontjáról ítélni a letűnt korszakok eseményei fölött. Ez a mondás azonban csak bizonyos korlátozásokkal ismerhető el érvényesnek. Ha magunkat ámítani nem akarjuk, nem tagadhatjuk, hogy ránk nézve tulajdonképp más álláspont, mint a modern kultúremberé, nem is létezik. Mi csak a modern kultúrember szemével, azaz csakis a magunk szemével nézhetjük a múltat, csak így érthetünk meg abból annyit, amennyi ránk nézve abból egyáltalán megérthető. És csakis így nézve válhatik számunkra a történelem az élet ítélőmesterévé.

Andrássy munkájának éppen az adja meg nem mindennapi érdekességét, hogy benne a huszadik század magas színvonalán álló politikus veszi bonckése alá azt a múltat, melybe a jelen gyökerei visszanyúlnak. Aki a jelent nem érti, az hiába mondja nekünk, hogy ő megérti azt a múltat, melyből ez a jelen kifejlődött. Aki a jelent nem érti, az lehet többé-kevésbé ügyes mesemondó, de soha nem fogja előttünk feltárni a múlt küzdelmeinek, törekvéseinek igazi képét. Andrássy a maga történet-politikai vizsgálódásai során a szükséges tárgyilagossággal igyekszik mélyére hatolni azoknak a tényezőknek, amelyeknek együtthatása teremtette meg a létrejött eredményeket.

Aktív politikusainkon az utóbbi időkben erőt vett egy beteges irány, melyet "horror scribendi-nek lehetne nevezni. Volt idő, mikor a nemzet vezető emberei titánok módjaira, vaskos könyvekkel harcoltak egymás ellen. Ma már a vakeset által miniszteri székekbe pottyant apró emberek rendesen egy képzelt "államférfiúi pózból csakis interjúk útján, azaz "lóhátról beszélnek a közönséghez, ha ugyan egyáltalán van valami mondanivalójuk. Nem szólok azokról, akik könyvekkel "hadakoznak, de nem olyanokkal, amelyeket maguk írtak. A politikának tintatartókkal dobálódzó gaminjeit ignorálva joggal kérdezhetjük, hogy mi lehet az oka annak, hogy még komolyabb politikusaink is oly kevéssé használják a szellemi harcok leghatalmasabb fegyverét: a tollat? Én azt hiszem, ennek egyik oka az, hogy többnyire gyengék az írás művészetében s talán tudásuk sem sokkal különb írói képességüknél.

Andrássy mint íróművész is magas mértéket üt meg. Ez alatt nemcsak a nyelv kezelésében való ügyességet értem. Előadását nem a stilisztika mesterfogásai, hanem a benne lüktető erő teszi vonzóvá, ami elvégre minden magasabb stílművészetnek az alapja. Mondatai nemcsak szép simán gördülnek s nemcsak a fülnek tetszenek, hanem ezen a szerven keresztül behatolnak a lelki folyamatok belső műhelyébe. Minden mondatában van gondolat, mely sokszor újságával, eredetiségével meglep, néha súlyával és mélységével megragad bennünket.

Az a század, melynek mozgalmas képét Andrássy legújabb kötete elvonultatja előttünk, gazdag volt jelentékeny tehetségekben. Bethlen Gábor, I. Rákóczy György, Thököly Imre s végül II. Rákóczi Ferenc mind kiváló államférfiúi alakok. Andrássy ezeket egyenként oly pompás fejtegetésekben méltatja, hogy ezek mindegyike magában is egy-egy kitűnő esszé. A királyi párt embereivel sem bánik el mostohán. Ezek sorában is állanak oly férfiak, akik érdeklődésünkre és tiszteletünkre méltók. Ott van a XVII. század egyik legnagyobb alakja, Zrínyi Miklós, a költő, ki hasonló nevű nagy elődje felett - ennek hősi glóriolája mellett is - messze kimagaslik, mint a mély belátású politikusnak, a hős katonának, a kultúra előharcosának s a hazafias royalizmusnak ideálja, kinek sorsába éppen nagy erényei szövik bele a megható tragikum elemét. Ott vannak még oly nevek, mint Eszterházy Miklós nádor, Pázmány Péter, ez a minden tévedései mellett is jelentékeny ember, Pálfy János, a királyi hadak vezére. Ez utóbbinak nagy érdeme van abban, hogy a Rákóczi-féle szabadságharc nem végződött a világosihoz hasonló katasztrófával. Andrássy mindezen férfiak alakját mesteri kézzel, nagy tudással s azzal az igazságszeretettel rajzolja meg, mely a "tout comprendre c'est tout pardonner színvonaláig emelkedik.

Andrássy nagyra tartja Bethlen Gábort s nemzeti szempontból fölébe helyezi Richelieu-nek és Borgia Cézárnak, de hibái és tévedései előtt sem huny szemet. Arról van meggyőződve, hogy nagyobb önmérséklettel, fegyelmezettebb személyes ambícióval nagyobb eredményt érhetett volna el, mint amennyit elért. De érdemei így is a halhatatlanok közé emelik Bethlen Gábort, kinél azonban Andrássy még nagyobbnak tartja Bocskai Istvánt.

Nagy rokonszenvvel rajzolja meg II. Rákóczi Ferenc nemes alakját, ki sem politikai, sem katonai lángész nem volt, de aki minden ízében fennkölt gondolkodású, igazi fejedelem volt.

De midőn az elismerés koszorúját nyújtja a magyar szabadság ama nagy hőseinek, kikre mindenki, akiben egy csepp magyar vér van, soha el nem múló hálával gondolhat: távol van attól is, hogy a royalizmus és még a klerikális reakció ama képviselőire is, akik a királyi párton állva is jó magyarok maradtak, könnyedén kimondja az anatémát. Igyekszik átérteni ezeknek az álláspontját is, és lelkük mélyére pillantva meglátja azt a fájdalmat is, melyet érezhettek, mikor a király, kinek ügyét híven szolgálták, érzéketlen maradt hazafias szándékaik iránt s ezzel ezeket meddőségre kárhoztatta, rontva az országot anélkül, hogy magának igazán használt volna.

De bármily kiváló szellemeket szült a XVII. század, ezek magukban nem menthették volna meg a magyarságot az enyészettől. A legnagyobb tényező ama nagyok mellett ebben a korban is maga a nép volt, ez a vérző és kimondhatatlanul szenvedő alakja ennek a rettenetes drámának. A nép, mely a mai kor gyermeke előtt szinte megfoghatatlan sanyargattatások közt is, talán éppen e sanyargattatások következtében is megőrizte hűségét a saját nemzete és hazája iránt. Ez a hűség és ragaszkodás, mely soha nem ingadozott, nagyrészben az elnyomók elleni kiolthatatlan gyűlöletből táplálkozott. A magyarokra akkor már ráuszított rácok és horvátok s a vad Heister vezetése alatt a reguláris német csapatok kíméletlenül ölték, rabolták a szegény magyar parasztot. Széchenyi György érsek, ki pedig királypárti volt, ezt írja: "A parasztembernek puskaporral tölték meg a torkát, száját és a hasán veti ki magát a por. Sütik, nyúzzák elevenen a szegénységet. Az asszonyokat emlőiknél fogvást kötik fel a gerendához és úgy kínozzák őket. A papokat ölik, vagdalják. Pálfy János generális maga panaszolja, hogy katonáit nem bírta megfékezni, hogy ezek gyújtogatnak, fosztogatnak, gyilkolnak.

Miben látja Andrássy a magyar nemzet fönnmaradásának fő faktorát, dacára a rettenetes szenvedéseknek s a kor mély erkölcsi süllyedésének? "Mi sok százados történetünk közben - így ír Andrássy - erős nemzeti öntudatra tettünk szert s nálunk a kollektív lény érdeke az egyéni egoizmus fölé bírt emelkedni. Ennek köszönhetjük, hogy a mai napig fönnmaradtunk. Jó időkben fő tulajdonságunk hazafiságunk volt s ez rossz időkben sem veszett ki belőlünk. Azok a rontó hatások, melyek a mohácsi vész óta jellemünk egészséges fejlődését veszélyeztették, nem bírták örökölt hazafiságunkat elsenyveszteni. A sok csapás hazaszeretetünket talán még élesítette is.

Andrássy kötetének két utolsó fejezete értékes közjogi fejtegetéseket tartalmaz, melyek méltán sorakoznak Deák Ferencnek amaz örökbecsű közjogi fejtegetései mellé, melyekkel 1865-ben Lustkandl hírhedt közjogi ferdítéseit megcáfolta. Ausztriában újabban ismét a közjogi írók egy új iskolája lépett ki a porondra, mely Lustkandl nyomdokain indul. Egy ízben e folyóiratban rámutattam arra, hogy nálunk a trónváltozások mindig a reakció reneszánszaival jártak együtt. Egy ily korszak felé közeledünk ismét s a Tezner és hozzá hasonló jogcsavarók és történelemhamisítók munkáiban ez a korszak már előre vetíti árnyékát. Ezeknek az íróknak célja Nagy-Ausztria megalapozása, a dualizmus aláaknázása. Ideje volt, hogy Andrássyban végre akadt komoly magyar politikus, aki ezek ellen síkra száll. Nagy közjogi tudással és fényes dialektikával felelt meg e feladatnak Andrássy most megjelent kötetének XI. és XII. fejezetében.

E fejezetek különös aktualitást kölcsönöznek e munkának. Legyen elég ráirányítanom a figyelmet erre. Közjogi fejtegetéseinek megismertetése ezeknek megismétlését tenné szükségessé. Ide iktatom azonban Andrássynak magának néhány rendkívül érdekes mondatát, melyekben az áltudósok ellen irányzott síkra szállását megokolja:

"Az a közjogi elmélet - írja Andrássy a 413. lapon -, amellyel e fejezetben foglalkozom, nem is annyira közjogi és történelmi érdekből keletkezett, mint inkább politikai célból. Nem annyira II. Rudolf, mint I. Ferenc József és talán különösen Ferenc Ferdinánd trónörökös birodalmának jogi természete érdekli azon írók nagy részét, akik a föntebb említett elmélettel előállottak. Az osztrák publicisták azt akarják bebizonyítani, hogy az osztrák-magyar monarchia ma is egységes állam. Ezt a tézisüket egyes törvényekre nem alapíthatják. Ezért kell a Habsburgok uralma első századaiban kifejlődött gyakorlathoz folyamodniok. - Azt kellett az osztrák publicistáknak bebizonyítaniok, hogy az egybeolvadás még ezen eredmények előtt (t. i. az 1867-i kiegyezés és az osztrák császári címnek 1804-ben történt felvétele előtt) következett be. Így ír Andrássy. Azután még kifejti, hogy "a Nagy-Ausztria szava mellett meginduló akció Ausztriának ma meglevő összetartozását is összetörné.

Legyen elég ennyi Andrássy legújabb kötetének rövid ismertetéséül. Reméljük, a negyedik kötet nem fog magára ismét hat évig váratni, mint ez a harmadik váratott.

Végül legyen szabad egy megrovást tennem. Szerencsétlennek tartom e nagybecsű munka hosszadalmas címét, melyet egy lélegzetre nem lehet kimondani s melynek idézése jóformán lehetetlen. Mennyivel szerencsésebb volt pl. Széchenyi munkái címeinek megválasztásában! Hitel, Világ, Stádium, Kelet népe - e címek egy hallásra bevésődnek az emlékezetbe. Ha Andrássy majd egy második kiadását rendezi e nagy munkájának, kívánatos, hogy mostani szerencsétlen címe helyett adjon neki megfelelőbbet.

 

[+] * A Magyar Állam fönnmaradásának és alkotmányos szabadságának okai. Írta: gr. Andrássy Gyula. Harmadik kötet.