Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 12. szám · / · Szabó Dezső: Jules Laforgue

Szabó Dezső: Jules Laforgue
II.

Miért nem adta ki ezeket a verseket Laforgue? Mert észrevette - és itt kezdődik költői pályájának gyötrelmes keresése -, hogy ezek a versek nem adják a Moi inédit-et.

Ha úgy szenvedünk, hogy szenvedésünk páratlannak, különös énünk sajátos elrendeltetésének hisszük: ez a szenvedés kincs, gőg és gyönyörűség. Ha különböző formában tornázzuk ki ezt a fájdalmat s e szereppel teljesen egyek tudunk lenni úgy, hogy teljes életünknek hisszük azt: felséges kvalitásnak látszik fájdalmunk és énünk emberfeletti értékének. A szenvedés akkor kezd kéj nélküli eleven fájás lenni, mikor észrevesszük, hogy mindezt mások is végigjátszották. Kritikára ébred szemünk: szerepünk póznak tűnik fel. Énünk különböző formái egymás után lesznek tegnappá s mi mindeniket gyerekesnek, komikusnak látjuk. A jelen én idegennek, ellenségesnek érzi magát volt éneivel szemben. Ugyanekkor gyanú támad: vajon mostani énem is nemcsak egy ilyen póz, nem fogok-e nevetni holnap mai síró gesztusaimon? Félek képzeletemtől és nem merem odavetni magam semmilyen emóciónak. Kritikai énem gyanakvó gúnyos szemmel néz belém és én feszélyezem önmagamban magamat.

Lelki diszpozíció és olvasás egyaránt idejuttatták Laforgue-t. És itt kezdődik az a változás, mely sok vergődéssel új művészethez vezette. Végig olvassa kritikával ezeket a költeményeket, melyeket a teremtés lázában csakis önmagának érzett. És sűrű irodalmi visszhangozások ütik meg a fülét: Itt Baudelaire voltam, itt Richepin, itt Leconte de Lisle. A soif d'infini martyre, a magánosság érzése, az élet miértje másokból is hasonló hangokat tépett ki. Ha tehát lehetetlen a későn jött embernek újat szenvedni: olyan hangon kell ezt a szenvedést bekiáltani a művészetbe, mely csak a Laforgue-é és minden időben csakis az övé lehet.

Ennek az új fejlődésnek egymásra következő etapjai: Les complaintes, L'Imitation de Notre-Dame la Lune, Le Concile féerique, Des fleurs de bonne volonté, Derniers vers. Ez a fejlődés nagy hatással van kartársaira is, s a líra legnagyobb fokú megegyénesítését jelenti.

Ha saját énem is folytonosan a múltba siklik és szánalmas vagy komikus lesz új énem előtt: a monumentális, nagyszerűségre törekvő líra lehetetlenség vagy szánalmas póz. Nem szabad érzésem, gondolatom "témává" állandósítni. Adjam pillanatnyi énem a maga futásában s nyelv és forma fejezze ki, hogy ez egy tovasikló valaminek a pillanatnyi felvétele. Fejezze ki azt is, hogy bár e pillanat akkor egész élete a szerzőnek, érzi énjének tovahullámzását: nem veszi túlságosan komolyan önmagát. A fájdalom most is ugyanaz marad, mint amelyik fiatal lelkét naiv pózokra ragadta: de mint Shakespeare megkorbácsolt bolondja clownja lesz önfájdalmának. A legnagyobb egyéni gőg odavezeti, hogy udvari bolondja legyen önmagának s lehetetlen zigzagokban rángatózza ki szenvedését. Új művészi eszközei a következők:

A parnasszisták megkövült formái: a szonett, az alexandrinus, melyekben első verseit írta, nem alkalmasok, igen komolyak, igen pretentiosusok erre a pillanatnyi felvételre. De azért sok esetben meghagyja e komoly formát. És egy-két sorban hagyja őszintén folyni az érzést. Aztán egyszerre egy Heine-szerű cinikus trivialitással adja tudtunkra, hogy azért nem felejtette el magát.

Ah que de soirs de mai pareils "ŕ celui-ci;
Que ia vie est égele; et le coeur endurci!

Je me sens fou d'un tas de petites misčres,
Mais maintenant, je sais ce qu'il me reste "ŕ faire.

Qui m'a jamais révé? Je voudrais le savoir!
Elles vous sourvent avec âme, et puis bonsoir.
-
Primo, mes grandes angoisses métaphysiques
Sont passées á l'état de chagrins domestiques.
-
- Voici l'oeuf "ŕ la coque et la lampe du soir.
Convalescence bien folle, comme on peut voir.

De igen gyakran a legszeszélyesebben változó formákat választja, hogy híven jelezze a hangulat futó játékát. Közbe-közbe népies dallamú strófákat használ, melyeknek futó ritmusa, sablonos szentimentalizmusa szelíden komikussá teszi legtragikusabb érzéseit:

Au clair de la lune,
Mon ami Pierrot,
Filons, en costume,
Présider la haut!
Ma cervelle est morte.
Que le Christ l'emporte
Béons "ŕ la Lune
La bouche en zéro
Inconcient, descendez en nous par réflexes;
Brouiller les cartes, les dictionnaires, les sexes.

Tournons d'abord sur nous-męme, comme un fakir!
(Agiter le pouvre čtre avant de s'en servir etc.)

Másik példa:

Falot, falotte!
Et c'est ma belle me en ribotte,
Qui se sirote et se fait mal,
Et fait avec ses grands sanglots,
Sur les beaux lacs de l'Idéal
Des ronds dans l'eau!
Falot, Falot!

Néha tudományos, szótár szagú szavakkal ad bizarr formát érzéseinek:

Hélas! agacer d'unlys
La violette d'Isis!
Hélas! m'esquinter, sans tréve encore.
Mon encéphale anomaliflore
En floraison choir par guirlandes d'ennuis!
O Mort, et puis?

Majd eltorzítja a szavakat, hogy a hangulatot unott, gúnyos mellékízével együtt fejezze ki. A clown nyomoréknak tetteti magát.

Voyons, qu'est ce que je veux?
Rien, Je suis-t-il malhureux!

Ilyen szavai: violupté (volupté), éternullité (éternité) etc. Bizarr szókötések:

Oh, pauvre mutilé d'un: qui m'aime me suive!

Más példa:

Tu m'enverrais une enfant pure
Chaste aux "et puis?".

Más:

Un air divin et qui veut que tout s'aime,
S'in-Pan-filtre.

Néha furcsa rímekkel, komikus átvitellel (enjambement) éri el ugyanezt az effektust:

Je t'aime! comprend-on? Pour moi tu es pas comme
Les autres; jusqu'ici c'était des messieurs, l'Homme.

Más példa:

Or voil des spleens infinis que je suis en
Voyage vers ta bouche, et pas plus en présent
Que toujours...

És mindez a szabadság, bizarrság, nyelvfintorgatás nem tudja megfelelő képét adni pillanatnyi énének. Ezekben a formákban még mindig sok az idegen elem, ezek még mindig nemcsak őt adják. Követni híven a formával énjének minden villanását: ez a szükség vezeti a vers libre-hez, melynek egyik megteremtője. [*] A francia verset a szótagok száma és a rím tette verssé. A középkori és a Lafontaine-féle szeszélyes versformák is szabályos, bár nagyon különböző soroknak voltak az összetételei. A romantizmus a középkori és 16. sz.-i versformákat új életre támasztja, de ezt a két princípiumot általában érintetlenül hagyja. A legáltalánosabb versforma az alexandrinus lesz. A Parnasse újból megszűri a formákat s túlnyomólag az alexandrinust alkalmazza. Verlaine nagyobb szabadságot enged meg magának az alexandrinus struktúrájában (vers libéré). Ez és híres receptje a vers impaire-ről megkezdik a forradalmat. Laforgue-gal és Kahnnal bevonul a vers libre a francia irodalomba.

A vers libre mintegy középforma a szabályos vers és a poéme en prose közt. Princípiuma: csakis a ritmus, csakis a zeneiség. Új instrumentum, mellyel a hangulat minden mozzanatát követni lehet s a verset formájában teljesen egyénivé teszi. A kifejezendő együtt születik a formával s nem kell megfelelő formát keresnie a meglevők közt. Ez a formai megegyénülés sok keresésébe, gyötrődésébe került Laforgue-nak. A Des fleurs de bonne volunté gyűjteményét abbahagyja s ugyanazokat a témákat vers libre-ben dolgozza fel a Derniers Vers-ben. A szegény clown a halál küszöbén megtalálja azt a módot, melyben bizarr szomorú énjét teljesen kitáncolhatná. És a nagy elhallgatás előtt ezen az új hangon mondhatja el egész élete kívánságát:

O! que
Devinant l'instant le plus seul de la nature.
Ma mélodie, toute et unique monte.
Dans le soir et redouble, et fasse tout ce qu'elle peut
Et dise la chose qu'est la chose.
Et retombe, et reprenne,
Et fasse de de la peine,
O solo de sanglots,
Et reprenne et retombe
Selon la tache qui lui incombe.
Oh! que ma musique
Se crucifie
Selon saphotographie
Accoudée et mélancolique.

 

[*] * Itt e verstani kérdést csak futólag érintem. E tanulmány elsője egy hosszabb sorozatnak, mely az egész francia szimbolizmus történetét próbálja visszaadni. A vers libre keletkezéséről, az idegen hatásokról külön tanulmányok fognak szólni. Azért nem érintem itt bővebben az accentusok kérdését s a Verlaine-féle reformot sem.