Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 9. szám · / · Figyelő · / · Turcsányi Elek: Ady Endre novellái

Újhelyi Nándor: Ernest Irroy avagy George Coulet & Co.

(Eme hanyag és némely töredezett ötletet nyújtó csevegés múltkoriban történt egy voltaképp önkényes apropó következményeként. És miként az szép és megfelelő: a kitűnő Cukrászda vörös szalonjában. A csevegés alapja vitatkozás volt a fenti két fajta italról, mely vitában az egykori mesterünknek, Edwardnak, a hetediknek tekintélye az utóbbit segítette diadalra. A vitatkozásnak, mint az illendő is, hamarosan vége lett. Utóvégre a vita mindig ízléstelen: legfeljebb durva, de alkalmatos alap a csevegésre.)

Ha áhítattal is, de mégis inkább gúnnyal tekintek a főzés elméletét tárgyaló művekre, metodikákra és más ilyfajta tudományos munkálkodásokra. Utóvégre, hogy is lehetne művészies fogásokat könyvekből kitanulni. A vegyítések különlegességei, némely mesterek ízletes fantáziái, a zseniális lelemény: hiába írják le, elromlanak a kontárok keze és nyelve alatt. A nüanszok nem sajátíthatók el és az étkekben legfőbbek a detail-lok. A fűszerek, mixtumok, arányok.

Az ínyencséggel pedig sokat kellene foglalkozni. Egy kitűnő barátom, Theodor d'Yhkassar szerint ugyanis a blazírt gyomor még a csodálkozó agyvelőnél is nagyobb csapás. És minő igaza van, ha elgondoljuk a gyomrok lélektanát, és főleg a viveurségben és a filozófiában. Sajátos és valamiképp tragikus változás az, midőn az ifjú, optimista rágóizmaink melankólikusakká válnak és romantikus, minden "szépért és jóért lelkesülő" emésztő szerszámunk pirrhonista lesz.

A gourmandise örömei, a legkedvesebb és legkevésbé kártékony örömei az életnek, kedves barátnőm. Diszkréten mosolyog ugyan és így egynémely bájos szeretkezésekre gondol, mikről úgy véli, hogy kitűnőbbek. Voltaképp igaza is van, de mint jól tudja bizonyára, ezek is csak ínyenc módon érnek többet, és mostanában és mindig, midőn minden pór és polgár cselekszi és gyakorta ezeket, csak rafináltságuk menti meg őket. És ami az érem homorú, másik oldalát illeti, a szerelmi bajoknál még mindig bájosabb és rokonszenvesebb az érelmeszesedés, ez a par excellence epikur betegség, mely az öreg korban lesz szeretetre méltó társunk csupán és ifjúságunkban szabadjára enged. Míg...

Higgye el, kedvesem, ha az ember már kiélvezte a különböző páros mulatozásokat, némely felbuzdulásai ellankadtak, elfogja valami bölcs rezignáció az eszmék, érzelmek és egyéb ilyenek iránt, melyek bárminő nagyszerűek, izgalmasak és szépek legyenek, gyakorta fárasztók, terhesek és némelykor éppenséggel untatókká válnak, az ínyencség örömei megmaradnak, mindig komplikáltabbá és finomabbá válnak. Kedves barátnőm, az asszonyokat meg lehet unni, de a poulard-mellet és a sampinyont soha. Vannak órák, midőn Nietzsche bosszant, Stendhal hidegen hagy, Wagner idegessé tesz, de a krémek változatai, a zöld chartreuse lés Mouton Rothschild, a kékfejű, mindig kedves és meghitt barátunk marad.

Nem gyomorkultusz ez, kedvesem, ámbátor az összes kultuszok közül még ez a legigazibb és a legbölcsebb, mert leginkább önző és eldifferenciálódott, és csak valóban előkelő és filozóf lények emelkedhetnek erre a magaslatára az intellektuális nihilizmusnak, talán valamikor. Én is.

És ne értsen félre: nem ama egyszerű és durva gyomrokról, azaz emberekről van itt szó, kik állandóan a rusztikus és robosztus ételeket habzsolják az ő soviniszta rágó és emésztő szerveik nagyobb boldogítására. Nem. Én azokról beszélek, ama táplálkozási osztály embereiről, kik az evés - óh, az étkezés - arisztokratái és művészei. Kik értenek a különbségekhez, kiknek nyelvök pompás és kifejlődött gourmand-szerszám. Kik nem azért esznek és isznak, hogy táplálkozzanak, nem családapai - mondjuk így - kötelességérzetből testök iránt, de - felhasználom e közönséges kifejezést - l'art pour l'art művelői az étkezésnek. Nem a Gargantuákról van itt szó, nem azokról, kik az ételek mennyiségével és monstruózus mivoltával törődnek, hisz ezek barbárok, kik még mindig az egész malac, borjú vagy micsoda anesztétikus eszméjénél tartanak. Óh, éppenséggel nem. Ne azokra gondoljon, kiknél a nagyszerű ivás főleg az űrmértékek minél magasabb voltát jelzi.

Azokat dicsérem, kik az ízeknek a kedvelői, kiknél minden a minőség, kiknél a menü összeállítása felér egy nagyon jó kép színeinek a felrakásával, kik az ínyenc hatásokat úgy fokozzák, csoportosítják egy diner közben, ahogy a kiváló színpadi író felépíti darabját, csakhogy hasson közönségére. És míg itt lehet tévesztés, kasírozott érzelem, kívül szép, belül üres tragikum, addig az ínyenc gyomrot rászedni lehetetlen.

Itt is megvannak az egyéniességek, az amatőrszerű árnyalatok. Embereket mint nagy űr választ el, hogy az egyik feketéjéhez főleg a cherry brandyt szereti, míg a másik a vörös szalagos grand marniert. Chacun son gout: ez igaz, de viszont senkit sem jogosít fel ízlése az ízléstelenségre. Higgye el, kedvesem, nagy tehetség kell ahhoz is, hogy valaki megkülönböztesse a két derék amszterdaminak, Erven Lucas Bolsnak vagy Fockinknak egyazon féle "anisette" chef d'oevre-éjét egymástól.

De voltaképpen minek ezt itt magyarázni és minek éppen magának, kivel Irroyról és Gouletről vitatkoztam, és akinek oly kiváló érzéke van a parfüm-nüanszok iránt, hogy rögtön ráismer pompás kis orrával, hogy ez az orchidea francia-e vagy angol, Guerlain - mondjuk - avagy Crown-e?

Higgye el tehát, hogy a különbségek változataira, az egyéni árnyalatok kifejtésére nincs sehol annyi alkalom, mint az ínyencség terén. És még valamit. A kitűnő szakácsot művésznek szeretik nevezni. Ez meglehetős önkényes és tetszelgő szólásmód. Nem, a szakács nem iparos, ha kitűnő, aminthogy némely kitűnő női szabót sem lehet annak nevezni, ha tényleg kiváló. A szakács iparművész, tehetséggel megáldott mesterember és ha vannak is zseniális ötletei, azok többnyire a műélvezők, a gourmandok biztatásaira, iniciatíváira jönnek létre. Ezúttal nem az alkotó a művész, de az élvező és az ínyenc evés művészetéről lehet beszélni, mert van, mint az egyetemes életművészet egy eldifferenciálódott része.

Befejezve a már meglehetős unalmas esszévé cseperedni kezdő csevegést, barátnőm örömére visszatértem ama témára, mely férfi és nő között voltaképpen egyedül jogos. És célszerű: főleg a flamménkkal szemben.