Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 8. szám

Ignotus: Bárczy

Bárczy István kölcsönt szerzett a fővárosnak a Crédit Lyonnaistól.

Ez bizonyára nem nagy dolog. Budapest főváros jó nem egy vagy két millióra, hanem végső soron akár egy milliárdra is. Aminthogy annak idején az sem volt nagy dolog, hogy a regálé-megváltással s a nagy konverzióval Tisza Kálmán eltüntette a magyar államháztartásból a deficitet. A gondolat nem volt az övé, még a kivitel sem. De megcsinálta. S Tisza Kálmánnak kellett lenni annak, aki megcsinálja.

Ez a titka a sok mindennek, amivel Bárczy István meg szokta lepni a világot. Ő az az ember, aki meg tudja csinálni, ami neki vagy másnak okos dolog jutott eszébe. Vagyis: politikus.

*

Ez az, ami ellen ő, ha szóba kerül, mindenképpen tiltakozik. Ő, úgymond, nem politizál, hanem nevel, igazgat s a lehetőségek szerint próbálja a gyakorlatban egyszerűsíteni és foganatba tenni, ami problémának bonyodalmas és magtalan. Hát persze, hogy ezt teszi. S éppen ez az, amiért politikus. Fecsegni minden értelmes ember tud. A problémákat néha úgy orra elé veti mindenkinek az élet, hogy a vaknak is meg kell látnia. Hogy kéne valamit tenni, hogy disznóság, hogy nem történik semmi, hogy kár, hogy nincs magyar polgárság, hogy községesíteni kéne az üzemeket, hogy fő a jó iskola, hogy a befektetés nem pénzkidobás... és így tovább és így tovább... azt a papagáj is el tudja papolni. De megcsinálni, megcsinálni, megcsinálni. Valaminek a komolysága ott kezdődik, ahol megcsinálják. Az olasz vagy a német egység ostobaság vagy ábránd vagy lehetetlenség volt mindaddig a percig, míg el nem jöttek azok a különös kezű emberek, akik meg tudták csinálni. Nem akarok ízetlenkedni, s nem akarom Bárczyt nevetségessé, magamat undorítóvá tenni azzal, hogy ezt a különben beláthatatlan jövőjű embert Bismarckkal siessek összehasonlítani. De aki ugyanazon törvényt nem látja abban a jelenségben, hogy a német egységet úgy csinálták meg, hogy a német fejedelmekkel csinálták meg, s a budapesti gázműveket úgy városították, hogy a főemberüket tették a városi üzem igazgatójává: az nem tudja, mi a politika, és, ami úgy hozzátartozik a politikához, mint kéz a kardhoz: a diplomácia.

*

A Huszadik Század legutóbbi számában érdekesen és meggyőzően mutatja ki, mennyire meghallotta a füvek növését már évek előtt, s felsorolja, egyebek közt, mily nagy jelentőséget látott annak idején a Vázsonyi első megválasztásában, ha, úgymond, volt is abban némi túlzás, hogy ezt az esetet történelmi jelentőségűnek kvalifikálta. Nem hiszem, hogy ebben túlzás lett volna. A történelem nem jár díszmagyarban. Történelem akkor történik, mikor valami új dolog történik. Az pedig, hogy kis boltosok, zöld kocsmárosok, pénztelen ügyvédek, gyalogjáró orvosok, sordíjas újságírók, kézi iparosok s mind, ami elnyomottsága, lenézettsége s külvárosba szorítottsága csak van ennek a magyar urakat s bécsi bankárokat szolgáló s fedél alatt tartó szép nagy Budapestnek: hogy ez a szervezetlen félrelököttség a választásnál egyszerre csak nem volt food for powder, puskapor számára falnivaló, hanem maga volt a powder, maga volt a puskapor s felrobbantotta a városon s az országon uralkodók hatalmi gyűrűjét: ez olyan új dolog volt s olyan új idő jelentkezése, hogy bizony történelem csakúgy, mint ahogy történelem volt Lueger is.

Ezzel tisztában kell lenni. Bármily furcsa, mégis igaz, hogy luegerizmus az az új politika, mely nálunk Vázsonyi s most Bárczy István útján van felemelkedőben, és hitem szerint, szétterjeszkedőben is, országos politikává. Mert a luegerságban nem a demagógia, nem a hazugság, nem a komiszság, nem az aljasság, nem a rosszhiszeműség s különösen nem az antiszemitaság a lényeg. Ezek csak a szükséges eljárási módok voltak, az anyag természetétől megszabottak, annak az anyagnak a hasznosítására, amely anyaghasznosítás volt a tulajdonképpeni luegeri politika. Ez így értelmetlenség, de pontosan ki tudom fejteni, mit gondolok rajta. Ausztriára ránehezedett volt az úgynevezett szabadelvű nagypolgárság uralma. Gőg, panama, szűkkeblűség; gondolattalan elméskedés s tervtelen önzés; Giskra, Herbst, Unger, Plener; teljes érzéketlenség úgy az állam, mint a társadalom szükségei iránt. Ezt a vasgyűrűt meg kellett törni - de mivel? Miből és honnan venni az erőt? A luegeri zsenialitás megtalálta - tudatosan-e vagy ösztönszerűen: mindegy. Megtalálta abban, amit én a hulladékok hasznosítása politikájának neveznék. Minden társadalomnak vannak hulladékai, amiket kiszorít magából s nem használ fel, holott minden, ami van, anyag vagy erő - tehát érték. A liberális osztrák s kivált a bécsi társadalom az úgynevezett kisembert szorította ki magából. A kiskocsmárost, a fiákerost, a kisboltost, a kisiparost. Nem valami finom anyag, nem is túlságosan intellektuális. Egyfelől gyűlöli az urat, másfelől kiszolgálja, a pénzt tiszteli, a zsidót utálja, hol káromkodik, hol papos - igen kezdetleges, de egyben igen összetett matéria, melyet kezdetlegesen ocsmány, de egyben igen ravaszul összeszerkesztett módon lehet csak hasznosítani. Azonban: lehet. Az antiszemitizmus, a keresztényszocializmus, a svarcgelbság, a magyarfalás, mind együtt véve, hol egyenesen, hol pedig közvetetten a legvadabb ellenkezés formájában: megtörte a nagytőke monopóliumát, véget vetett a munkásság vogelfrei voltának, utat nyitott a szociálpolitika s általános választójog előtt, s nemcsak Bécs városa nagyszerű reneszánszában, de a mai Ausztria duzzadó gazdagságában s modernségében is eltagadhatatlan része van. Akár egyenesen, akár, mondom, közvetetten, mint annak a Mefisztónak, aki mindig rosszat akar s mindig jót teremt.

A mi közéletünkben a hulladékok más természetűek. Egy kicsit olyan a mi országunk, mint a vadembereké, ahol arany és gyémánt hever a szemétdombon. A városi kis ember, kit a Vázsonyi éles szeme észrevett s kemény keze összefogott: csak egyik rész. Minálunk lenézett, félrelökött és hasznosítatlan általában az egész városiasság; az egész polgárság, amennyiben nem nagytőkés; az egész intellektualitás, amennyiben nem hivatalos; minálunk fiatalnak lenni bűn, ötletekkel állni elé tolakodás, új dolgot akarni nemzet ellen való vétek. (A rómaiaknál is: új dolgokra való törekvés és forradalom egyet jelentett s hazaárulásnak taksáltatott.) De viszont itt egy rengeteg nagyváros, amellyel csinálni kell valamit. Igaz, hogy nem természetesen fejlett. De: megvan. Igaz, hogy úgy keletkezett, mint mikor valami nagy préri kiaknázására vállalat alakul s a puszta közepén sátrakat vernek a gazdáknak s a kiaknázóknak. Budapest egyrészt a magyar préri kiaknázásra vállalkozott bécsi tőke forgatóinak, másrészt ezt a nagy domíniumot igazgató úri tiszteknek palotái körül alakult ki. De kialakult és mindenképp erőt jelent a nemzeti életben - egyebek közt abban is, hogy ez az egy város egymaga egy ötödrész adóterhét viseli az államnak. Ebben a városban tehát úgy kell politizálni, mintha város volna. Polgárságát úgy kell kezelni, mintha volna itt polgárság. Városi politika, polgári politika, szociális politika, intellektuális politika: Magyarországon mind csupa szokatlanság, de Budapesten elkerülhetetlenség - s viszont, ha ebben az egy városban megindult, nem állhat meg itt, hanem, mint valamely nemes ragadványnak, el kell terjednie az egész országban mindenfelé, ahol talaja van, ahol használatlan nemes anyag hever a szemétdombon, ahol a megye fojtogatja a várost, a puszta a községet, az uraskodás a polgárságot, a tudatlanság az intellektualitást, a tegnap a holnapot. Ebben nincs megállás, ha egyszer megkezdődött. Ez nem lehet nem-politika, mikor politika - s ha a szerzői még úgy húzódoznak is a politikától: az ellenségeik bele fogják őket kényszeríteni a politikába.

*

Budapest főváros élén egy fiatal, művelt és ötletes ember áll, kit fiatal, művelt és ötletes emberek vesznek körül; a budapesti városháza, mely még húsz év előtt fülledt bugrisfészek volt, ma a legfürgébb, legfrissebb, legműveltebb s legnagyobb tervű intézménye az országnak; a középkor védekező támadásai megtörnek e város falánál s Budapest egymaga pótolja, ami a huszadik századból az egész országban hiányzik. Bizonyára nem Bárczy István teremtette Budapestet; ha egyszer lesz városi múzeumunk, lesz majd benne szobája József nádornak, Széchenyi Istvánnak, Andrássy Gyulának. De igenis Budapest termette Bárczyt - ez az újfajta város már tud teremni és nevelni újfajta embereket, akik otthon vannak ez új világban s hazát tudnak benne teremteni a hazátlan vergődő idevalóságoknak. Budapest mutatja Magyarország megváltatásának útját, s a városias politika országos hivatásának az adja meg mértékét, hogy a nem is pénzdolgokban nevelkedett budapesti polgármester jobb kölcsönt tudott szerezni a fővárosnak, mint a jártasságáról s befolyásáról híres pénzügyminiszter az államnak. Pénz beszél - csak meg kell hallani, mit mond.