Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 4. szám · / · Figyelő · / · Pór Bertalan kiállítása a "Könyves Kálmán"-ban

Pór Bertalan kiállítása a "Könyves Kálmán"-ban
Berény Róbert: III.

Érzések, érzékelések, szándékok. E sorrend néha úgy változik: érzések, szándékok, érzékelések - néha meg így: érzékelések, érzések, szándékok.

Soha szándékolás egymagában nála nincs. Soha utolsó stáció nem áll előtte eleve. De az első sem, eleve. Az egyetlen ok, amely továbbdolgozást, változtatást, újrakezdést követel, mindig az érzése.

Ez az érzés a legkülönbözőbb sűrűségű, határait mindannyiszor a kontroláló ízlés energiája hatja. Hol nem tudatosan, hol meg mindez a tudatába botlik. Ekkor már mint szándék vigyáz arra, amit Pór szeme lát.

(Minden érzékelés okozta belső feszültség erotikus. Minden érzékelés okozta potenciális különbség egymáshoz akaró, egymástól feszülő alanyai egyik a másiknak kontrasztja.) Minden érzékelt kontrasztfeszültség benne kontrasztfeszültséget létesít, annyira feszülőt, amint néki éreznie megadatott.

Ez a feszültségérzés differenciálható: hol színerotika, hol irányerotika, hol tónuserotika, hol formaerotika, hol ezek legkülönbözőbb kombináltsága, hol meg egészen valódi erotikus erotika.

Pór mindannyiszor az érzését fejezi ki. Vagyis a feszültségeknek mások számára érzékelhetése módján emezeket leteszi vászonra festékkel. (Állítólag e feszültségek kiegyenlítődése a produkció. Sem Pórnál, sem valamirevaló művésznél erről szó sincs, hanem - ismétlem - a kép lehetőleg egzakt mása az érzésfeszültségeinek.)

Érzékelésének közvetítője a szeme: nézéssel látása, látással tapintása. Motívumai objektumok a térben. Tehetsége a szemével érzékelteket vízióvá szervezi. Ez a szervezés mindenki számára megközelíthetetlen. - Eredménye az a rendezettség (ha úgy tetszik, harmónia), melyben piktúráját összetevő előbb felsorolt faktorok bizonyos proprociókkal viszonylanak egymáshoz. Minderre nincsen szabály (hacsak nem a fiziológiai processzusé); mindezt a tehetsége determinálja, és az, amit a tehetség determinál, az a szépség; ahány tehetség, ugyanannyi szépség.

Képeinek színessége nem a motívumok objektumainak színessége. Ezt a tónusok teszik. (Ha nincs így, ha a motívum objektumainak színeit szervezéstelenül másolják, akkor az a kép tónustalan és rendszerint kirakatrendezői intellektusok produkciója. A tónusa a legkomplikáltabb jelensége a festménynek. Összetevődik a színek egymáshoz mért sötét-világos, hideg-meleg, egymást kiegészítő (komplementer) viszonylataiból, abból az érzékelésből, amit úgy mondottam, hogy látással-tapintás, és abból az érzésből, mely a formák térbeliségét nem "árnyékolással" kívánja kifejezni, hanem a formaerotika fejeztet ki formákat; a festő fest, elhelyez színeket oly intenzív formamegérzéssel, hogy a kép "se modčle tout seul". A tónust így érzi Pór, más valaki esetleg egészen másképp.

A tájképeit nem fogják félreérteni, inkább a háromaktos nagy képét. Amit ebben anatómiásnak néznek, az nem anatómiai atlaszból tanult bölcsesség elrecitálása. Annyira nem az, hogy e képből igazán nem lehetne valóságos anatómiát tanulni. Amilyenek azok az aktok, olyan érzései voltak Pórnak, érzékelvén az aktokat a természetben. Íme: e képben a formaerotika a domináns. A szín által választja megkülönböztethetővé objektumait, kelti a térben levésük érzetét. A testek dagadó formáinak kontrasztjai a föld- és erdős-hegyalakulatok egyhangúan ismétlődő ívrekeszei. A jobbszélső álló férfiakt térbeli elhelyezkedésének iránya tartja egyensúlyban a nőakt hátrahajlását és a középső férfiakt Z betű irányú helyzetét. E nagy képet időben megelőzte a két kis terv (a kiállításon a nagy képtől jobbra, balra az elsők), melyben a színkontrasztok érzése a legerősebb.

Ez az aktos kép, mint a csoport arcképe, úgynevezett kompozíciók. Ami a folytonos kifejezés által kialakult, annak hatása az az eredő (ha úgy tetszik, harmónia), melyet a képen lévő összes faktorok összetesznek. Ha ezt az eredőt a megvalósítás előtt érzi a festő és ez eredő megvalósításához keresi a megfelelő összetevőket: ez a komponálás. Ez alatt nem szépséges színek összeválogatását, sem objektumok "ízléses" gruppírozását, sem előre elhatározott "vonalakba" rendezést ért Pór és minden valamire való művész, hanem - mint mondám - érzésében a kontrasztfeszültségek intenzitása él és keresi azokat a kontrasztokat, melyek ezzel az intenzitással feszülnek. A kompozícióknál a szervezettség megelőzi a szervezést - mindenkor máskor a szervezés a szervezettséget.