Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 2. szám
Kezemben egy távirat. S fut a vonatom.
Egy távirat csak: hat szó, meg a cím.
Még így sincs tíz..., sajnáltad tán a szavakat?
Hat szó. Egy életre! S nincs tovább.
Mintha a világon már több szó nem is lenne.
Hat illatos rózsa a szivemre szakad,
Szárával belevág, és gyökeret ver benne.
Egy távirat csak s hat szegény szavát
Legdrágább dalom szavaiként
- Másfél napig mormolgatom:
Másfél nap haza s fut a vonatom -
"Szenvedve gondolok rád. Elválasztottam a kicsikénk."
Hat szó, hat csudarózsa, a sírig elél;
Három piros közüle, három fehér.
Elválasztottad a kicsikénk. S mért most, hogy hazulról eljöttem?
S hallom a hangod mögöttem:
"Mert most még többet nyafog majd s ez idegesít."
Hazudsz, hogy ezért! Kupémnak ablakából
Elhúzom a függönyt s szemeim orcád kilesik,
Hazalátnak, s látják: pirul.
Milyen messze vagyok tőletek, milyen iszonyu távol!
Otthon most szép ősz van s itt a hegyek csúcsairul
Már hó fehérlik. S otthon te a melled
Elveszed kicsikénktül. Úgy fáj most a szívem.
S fut a vonatom a Bosna mellett.
Hű kis folyó, követ bennünket híven,
Mindvégig a görbe hegyek országán.
Most lehunyom szemeim s mikorra kinyitom,
Folyócskám hova lett? Nyilván általhaladt
Vonatom azóta egy kicsi hidon.
Most jobbról eltünik, de balról feltünik,
Folyócskám bujócskát játszik és így követ
Örökkön az ablak alatt.
Mert az ő hüsége örök!
Jövök már feleség, anyácska jövök,
Ki visszaraboltad kebleidet nekem
Kicsikénktül, mig jártam távoli földeken,
Jövök már feleség, szeretőm jövök.
Ó feleség, szerető, szerető feleség,
Ki végigkisérsz a görbe hegyek országán
Így váltakozva az életút kerekén,
Ó szerető, feleség, feleség, szerető,
Kik közt apró hidakat verek én -
Te drágám!
Ringass vonat, ringass, ringass zakatolva,
Foglald bele őt egy altató dalba
S mondj róla nekem tündéri mesét:
Feleség... szerető... szerető... feleség...