Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 2. szám
Te drága keztyü, ki ujjait takarod,
Mikkel a hajamba ha játszva túr,
Villanytűcskék szurkálják szivemet -
Te drága keztyü, ki csuklójához simúlsz,
Mit megragadok olykor s oly vadul,
Hogy nyelve szisszen, cimpája megremeg -
Te drága keztyü, ki könyökéhez tapadsz,
Mit, míg durcásan fordul tőlem el,
Ugy értet hozzám, sziven lök vele -
Te drága keztyü, ki vállig öltözteted
Meleg, puha karját, mely úgy ölel,
Hogy dermedten megroppanok bele -
Te drága keztyü... csak tenyerébül engedd,
Hogy annyit lássak most, amekkorán
Vonagló ajakam elfér és kiszenved.