Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 21. szám · / · Pákh Albert Gyulaihoz írt leveleiből

Pákh Albert Gyulaihoz írt leveleiből
Közli: Kuncz Aladár
7.

Harkány július 13-án 1853. (Szerdán estve)

Szerelmetes hitvestársam!

Ma egy hete szakadtam el Pestről - holnap lesz egy hete, hogy itt vagyok! Ma van az első napja, hogy vérhasam, mely már csaknem megijesztett, festői hatásával egyetemben múlni kezd. Aggodalmaim oszolnak, reményeim újra kelnek, a fekvő helyzet helyett az ülő pozitúrával is megbírom már magamat s íme itt ülök szobámban egy ingben, gatyában, nyitott ablaknál, mely alatt békák kuruttyolnak, távolabb a parkban cigányok hegedülnek, közbe verebek csiripolnak, gyerekek lármáznak, kutyák ugatnak s még távolabb az itteni arénában Mátrayék az "Elátkozott herceget" kiabálják - becsülöm én a vidéki csendet, de áldom az én Orczy udvaromat az Úri utcában!

Csak annyit akarok most mondani, hogy nem mentem Törökországba, s hogy mától fogva erősen neki akarok látni a munkának, levelezésnek s több effélének. Eddig valóban csúnya napjaim voltak. Az út szörnyen megviselt. A gőzhajó csak megjárta még, ámbár úgy untam magamat, hogy majd beleugrottam már a Dunába. Pesten alul, úgy látszik, nem utazik más ember, mint zsidó, rác, cigány, szúnyog és bolha, meg talán még valami - ámbár én "első helyen" tettem e tapasztalatokat. Többi között: láttam azt a híres Baját is - nem laknám benne, ha nekem ajándékoznák is - csak most örültem, hogy nem akadt benne praenumeránsunk. Hanem mindeniknek koronája az a mohácsi gyásztér - valóban gyásztér, nem azért, mert Kisfaludy úgy zengi, nem is mert egy pár nappal elébb a jég valamennyi kukoricáját elverte, hanem mert engem vert el oly kegyetlenül. Hat órakor este oda értünk, siklósi atyámfia kocsija ott várt rám, 7 órakor már útban voltunk s én azon hiszemben, hogy 2 óráig tart a mulatság, nyugodt lélekkel ültem a kocsis háta megé. Hát ennek a szerencsétlen gyásztérnek se vége, se hossza! El kezd rázni, zúzni, törni, dőlni - képzelje azt a szegény keresztcsontot, mely több mint egy éve csak azt az árva, állandó pamlagot nyögte - egyik feneketlen út a másiknak, a döcögősnek szolgáltat át, a kocsis ki akart tenni magáért, úgy hajt, majd meg vesz lovastul együtt - midőn megérkeztünk, éjfél volt. Ily 5 órai kínhoz egy félévi szerkesztés csak bliktri, még akkor is, ha a szerkesztőtárs kínjait is hozzáadjuk. Kopasz atyámfiához érve csak annyit szólhattam: "Ágyat!" Ott hevertem másnap reggelig, csúnyául összevissza dagadt lábbal, meg sem moccantam! Hanem azt még jó lesz elmondanom, hogy annak a mohácsi gyásztérnek én is megadtam a magam adóját. Beleimet összevissza rázván, le kelle több ízben szállanom a kocsiról, odatelepítem magam az árok mellé és "nemzeti nagy létem nagy temetőjét" annak rendje szerint - "sóhajtva köszöntém." - Pali, hanem azért földhöz ne vágja még ezt a levelet - ezt nevezi Jókai annak a nevető humornak, amin sírni kellene.

Hogy még a többit is elmondjam. Csütörtökön délben itt valék Harkányon. Majd erről máskor s tán másutt. Mint mondám, a szokatlan lágy klíma, víz, életrend, stb. roppant erővel hatott rám. Iszonyú vérhas fogott elő, éjjel nappal kezemben volt a gatyamadzagom, ma van az első napom, melyben erősebbnek érzem már magamat egy légynél. Megdagadt és megromlott lábam is csak most kezd eszére térni s visszakapni pesti állapotját - a javulásnak majd ezután kell bekövetkezni. Reményeim kecsegtetők. Legalább a sántáknak, mankósoknak egész regimentjét láthatni itten. Gondolom, csak nem hiában jöttek ezek ide.

A társaság nem nagy, nem is fényes. Van egy pár vén asszony s egy pár leány, annyit már tudok. Mátray Laura csakugyan igen szép lány - de még csak egyszer láttam s - megfogom látogatni s ajánlom a Festetics háremébe. Máskor majd egyébről.

Most tulajdonképpen csak arra akartam kérni, hogy írjon nekem, mihelyt csak lehet, a tudva levő viszonyokról, változásokról s kilátásokról - hogy mint alakulnak a dolgok - a B P hírlapnál egyebet itt nem láthatni. Török küldhetne nekem egy Naplót, az alatt itt megismertetném s bizonyosan akadna egy pár előfizető - gusztust már úgy is csináltam nekik.

Lisznyai levelét szörnyen lesem. - Nagyon érdekembem áll, mielőbb tudni, hányadán vagyok? s akkor másfelé mozgatni valamit. Tudja ön, hogy pénzem nincs s hogy itt minden drága.

Minden jó emberünket az isten áldja meg, háznépünknek mondjon valami szépet.

Isten megáldja. Barátja P.