Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 16. szám · / · Hatvany Lajos: Az úri hölgyhöz

Hatvany Lajos: Az úri hölgyhöz
5.

Az érdekes hölgy, kinek levele annyi megjegyzésre ád alkalmat, most kifogy szeretetreméltóan előadott vádjaiból és kifejezi azt a reményét, hogy a Sturm und Drang lehiggadtával megnyerik majd tehetséges íróink minden művelt társadalmi osztály érdeklődését, különösen azét, mely ma leginkább elzárkózik előlünk: az arisztokráciáét.

Hogy majd csak akkor! ez az arisztokráciára nézve kétségkívül igen sajnálatos: A Sturm und Drang lehiggadta, mit jelent? A ma még fejlődésben levő tőnek ágas-bogas törzzsé szélesedését, szóval mindama tulajdonságok kifejlését, melyek miatt az irodalomtól való elfordulását, az arisztokrácia kötelességének hiszi. Ha az a bizonyos Sturm és Drang elmúlt íróink fölött, a magyar kiváltságosok osztálya bizonyára azon veszi magát észre, hogy a magyar kultúrából teljesen ki van zárva.

Jósikákat, Széchényi Istvánokat, Eötvös Józsefeket, Teleky Lászlókat, Kemény Zsigmondokat a föld alól taposni nem lehet - várni kell míg jönnek.

A születés vagy tőke privilegizáltjaitól egyelőre nem lehet mást követelni, mint csupán azt, hogy érdeklődésüknek ne csak passzív, hanem igenis aktív tanújelét adják.

Hogy mit értek ezalatt? X. vagy Y. vesz, illetve, ha jó magyar, hát kölcsönbe vesz egy könyvet - elolvassa, jónak tartja, s tovább ajánlja ismerőseinek. Ez a passzív érdeklődés... melynek természetesen megvan a maga aktív eredménye. Az így ajánlt és olvasott írót rövid idő multán körülveszi az a meleg érdeklődés, az a szeretet, az ismeretlenek százaitól vagy ezreitől feléje ható biztatás, mely a tovább alkotásnak hathatós serkentője, az olvasottság kellemes anyagi következményeiről nem is szólva. Ilyen közönség van is Magyarországon: napról-napra növekvő.

Ám a tőke vagy születés privilegizáltjai oly országokban, hol a társadalom jelen formái mellett, ők egyszersmind a műveltség privilegizáltjai - irodalmi érdeklődésüknek aktív jeleit is adhatják. Gondoskodhatnak róla, hogy író és közönség közt ne a nyomtatott betű legyen az egyetlen kapocs. Balsac és Maupassant, Fogazzaro és D'Annunzio, Hauptmann és Hofmannsthal a megmondhatói, hogy miképpen. Magyar írónak nincsenek ily tapasztalatai. A legkitűnőbbjeink is úgy élnek a kávéházak vatikáni száműzetésében, ahogy másutt a bohéme legalja. Innét van az, hogy íróink hangja, mint a szóban forgó levél "vájt fülű", érzékeny hallású írója megjegyzi, durvának tetszik.

Az írók írói működése evvel értékben semmit sem veszít. A társadalmi modor más és más az irodalmi is. Valószínű, hogy ez a nyerseség inkább hasznukra válik. Többet mondhatnak el, nyíltabban, erősebben. (Új-Bécs szalonban nőtt irodalmának ugyanis nemcsak használt, hanem ártott is a fülledt szalonhang.) Ami pozitív veszteség: tisztára annyiban áll, hogy egy érdekes pszichológiai megfigyelési területtől van megfosztva a magyar író. No, meg egy pár életörömtől.

A mai arisztokrácia ellenben, mely oly élénken vesz részt politikai, sport-, sőt rövid idő óta ipari életünkben is, úgy fog járni, mint ama jeles hősök, kik Patroclus előtt szenderedtek örök jobblétre. Létének nem marad se híre, se hamva.

A tigris gyönyörű fenevad. Csíkos fenevad. De a magyar író csak állatkerti ketrecek léce mögött látott tigrist. S ez nem nagyon érdekelte. A magyar író tehát nem ír a tigrisről és ha még oly szépek is a csíkjai.