Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 16. szám · / · Hatvany Lajos: Az úri hölgyhöz

Hatvany Lajos: Az úri hölgyhöz
2.

Ez országos érdekű mondanivaló fontossága és hatalma mellett bizonyít, hogy a szélrózsa legkülönbözőbb irányaiból terelte egymás mellé a legkülönbözőbb tehetségű írókat. Az a mozgalom ugyanis, melynek a Nyugat írói két év óta oly látható és hallható kifejezést adnak, nem új keletű.

Az első szemfölnyitók: a Huszadik Század íróinak és gondolkodóinak köre. Mellettök Ignotus írja A Hétbe új kívánalmakkal és új értékelésekkel teli cikkeit és beszél keserűen eszmelustaságról, sovinizmus elfajulásairól, fejlődések lehetőségeiről.

S a mai írók - pár év előtt még gyerekek - ezalatt csak tapogatódznak, keresik önmagukat és öntudatlanul keresik egymást.

Ady Endre, kis nagyváradi journalista vidéki lapokban panaszolja a magyar vidék elmaradását, fülledtségét s körüle egy csomó tehetséges kezdő csoportosul, a Holnap majdani köre; - Móricz Zsigmond még csak néz, lát, figyel és megfigyeléseinek eredményeképp hozza magával, hogy a magyar parasztot ugyancsak messze tolta a sürgő élet, Jókai, Mikszáth és Gárdonyi parasztjától (de Móricz oly megbecsülője tollának, hogy mint Arany, Flaubert vagy Maupassant 30 éves koráig nem ír, csak az asztalfiókja számára) - Lengyel Menyhért, aki Kassán hivatalnokoskodik, három darab tervét is forgatja magában a magyar kultúrember fátumáról (Nagy fejedelem, Hálás utókor, Falusi idill), melyeket faragatlanul és tökéletlenül, de erővel és fanyarul őszintén nemsokára meg is fog írni - Babits Mihály Pesten az egyetemen, majd Szegeden tanul minden megtanulhatót s egyelőre még, mint nagyszerű receptív képesség dönt le határsorompókat, hogy későbbi alkotásában minden nyelv és kor szellemét magyarrá olvasszon, eddig nem ismert, nem is sejtett tökéletességű formákban... mindezeket az írókat és másokat, kikről nem szóltam nem eleve való megbeszélés, kölcsönös támogatás szüksége (legszívesebben megfojtanák egymást kölcsönösen), hanem igenis az a rajtuk kívül álló szükségesség: a megújult, kitárult magyarság kötelességeinek hirdetése terelte a Nyugat felé.

Amint ez írókra céloztam s gondolok még a Nyugat oly íróira, kiknek könyvei másutt jelentek meg, már meg is feleltem az irántunk érdeklődő úri hölgy másik vádjára, hogy ti. Nyugaték eddig csak romboltak, támadtak, lekicsinyeltek és kritizáltak.

Ez a vád folyton fölhangzik, pedig mily igazságtalan.

A Nyugat eddig kiadott könyvei közt, egyetlenegy kritika-kötet van: Ignotusé. (Tán az enyém, mely azonban nem foglalkozik magyar irodalmi kérdésekkel.) A Kísérletek: tíz év mozgalmainak története. A mi érvkincstárunk. A mi Code Napoleonunk. A mi lőportornyunk. Ignotus azonban sohse játszotta ki az új írókat a régiek ellen. Minden szava elárulja: ez az ember Arany Jánoson nőtt, Vörösmartyn, Berzsenyin; az ő tiszteletükkel van tele és arra tanít, hogy miképpen kell őket szeretni. A szeretetnek pedig csak egy módja van: úgy kell szeretni, mintha előttünk senkise szeretett volna. Ignotus, aki tud szeretni, így szeret - s a múltba oly felfrissült szemmel néz, mintha előtte senkise nézett volna bele. (Lásd a Kísérletek, Vörösmarty és Tompa cikkeit!) Ebből csak a Gyulai-féle megállapításokat mindenféle levekben újra hígító kritika következtethet arra, hogy ez a bíráló a múltat elveti - akit meg nem téveszt a vakon tapogatódzó szokás, az tudja igen jól, hogy Ignotusban eredeti kritikussal van dolga, kinek önálló ítélete igaz, bensőséges viszonyt teremt magyar jelen és a nagy magyar múlt között.

Ignotus az, aki köztünk tulajdonképpen kritikus s ő maga is egyike legszámottevőbb költőinknek és elbeszélőinknek.

Hol van hát az a félelmetes kritikus tábor, mely mindent támad? Hol? Íróinknak kisebb gondja is nagyobb.

Ha a Nyugat füzeteit átnézem, találok ott: verset, novellát, drámát, regényt és fájva érzem a kritikai esszé hiányát.

A Nyugat: főképpen a líra renaissance-ját jelenti. E mellett: Móriccal a népies elbeszélését. A Nyugat: a repertoire ellátását majdnem az összes színházakét - jelenti. A Nyugat egy csomó kitűnő novellistát jelent. De a Nyugat nem jelenti a magyar irodalomtörténet-írás megújultát. Ez a feladat még vár ránk.

Nem mi kritizálunk - minket kritizálnak és támadnak. Alig minden tizedik támadásra esik egy felelet. De a folytonos ellenünk írás és szónokolás végül hadakozó hírünket keltette. Bár azok is volnánk!