Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 12. szám · / · FIGYELŐ · / · FELEKY GÉZA: ÜNNEPRONTÁS

FELEKY GÉZA: ÜNNEPRONTÁS
3.

...A művészettörténeti monográfiák ezelőtt főleg a művésszel foglalkoztak, újabban azonban az alkotó személye már egészen eltűnik alkotásai mögött. A régebbi irány művelői gyakran regényes történetek költésével vétkeztek, ma pedig, a formai törvények és a stílusból következő elvek fontosságának fölismerése óta, nagyon is könnyen megfeledkeznek a tudósok az egyéni különlegességek jelentőségéről és az élmények gazdag hatásairól.

Malonyay Dezső még néhány esztendeje az életrajzíró iskola elveit képviselte a legnagyobb következetességgel. Következetesebb volt, mint az iskola alapítói, az elvontságra hajló németek, a felületes franciák és a művészethez nem is sejtő angolok. Mert még a legnagyobb példák is, amelyekre nyugati elvtársai büszkén hivatkoztak, úgy választották ki és úgy csoportosították az életrajzi adatokat, hogy azok meghatározták és megokolták a művész alkotásainak miféleségét. Malonyay Dezső egyenes, őszinte lelke nem volt kapható ilyenféle tendenciózus előadás módra. "Az életrajz legyen életrajz" gondolhatta, "l'art pour l'art!" El is mondá Munkácsy Mihály földi pályafutását úgy, hogy abból igazán nem következik semmi. Sehol sem hangsúlyoz valamit elfogultságból. Bezzeg nem is tudjuk, ha végigolvastuk könyvét, hogy ugyan miért nem lett Munkácsy Mihály mindezek után gombkötővé.

Malonyay Dezső föl sem használta a régebbi nemzedékek eredményeit, hanem saját erejéből jutott el a legnagyobb tökélyig, a végső következetességig. Könyvének minden fordulata tanúsítja, hogy a művészettel foglalkozó óriási irodalombál csak nagyon, nagyon keveset, csak a teljesen nélkülözhetetlen forrásműveket ösmeri. Igaz, hogy ezeket viszont nagyon alaposan áttanulmányozta.

Egy ilyen kiváló szakember fejlődőképessége sem lehet korlátolt. Senki sem kételkedhetett joggal abban, hogy Malonyay együtt fog haladni a korszellemmel. Csakugyan így is történt.

A Szinyei-Merse könyvben már képekről esik a legtöbb szó. De Malonyay azért nem szélsőséges, hanem beszél részletesen a mester életéről is. Ahol az olvasó egy megpendített gondolatnak a folytatását várja, néha nagy ámulatára egy semmiképpen sem odatartozó adatra talál. Áttekinthető elrendezéssel, a kétféle elem helyes elosztásával sem akarja a szerző befolyásolni senkinek ítéletét. Életrajzi epizódok és teoretikus megállapítások minden feszélyezettség nélkül kergetőznek a könyv oldalain.

Egyoldalúsággal sem vádolható Malonyay. Hiszen nem hallgatja el azokat az adatokat, amelyeknek világánál feltevései tarthatatlanoknak bizonyulnak. Így gyönyörű, nagy teátrális pózzá festi ki Szinyei huszonnyolc esztendei neheztelését, hosszasan elelmélkedik a sutban heverő ecsetről, hatásosan állítja be a mester munkakedvének föltámadását, de elmondja azt is, hogy Szinyei-Merse - sokat föstögetett az apprehendálás huszonnyolc esztendeje alatt.