Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 11. szám · / · FIGYELŐ

BABITS MIHÁLY: SHAKESPEARE DRÁMÁI HAZÁNKBAN

"Shakespeare dicsőségéért nem az angolok tettek legtöbbet" - írja Meziéres; és hozzátehetjük: hanem a németek. Shakespeare a németeknél német klasszikussá lett; és hogy nálunk, irodalomban, színházban, iskolában majdnem magyar klasszikussá lett: ez kétségkívül ismét kultúránknak a német kultúrától való huzamos függését bizonyítja. Shakespeare neve hazánkban először (1773) német nyomtatványban fordul elő, s bár első híres Shakespeare-tisztelőnk, Bessenyei, francia közvetítéssel jutott hozzá, kétségtelen, hogy még irodalmunk aranykorában is Shakespeare ismerete nálunk jórészt német forrásokon alapul. A német kultúra legnagyobb terjesztője nálunk, Kazinczy, egyszersmind egyik leghatásosabb "Shakespeare-honosító". A Vörösmartytól megindított mozgalom visszavezetett az eredeti Shakespeare-hez, akinek legnagyobb költőink a régibb magyar irodalom jellegével tényleg rokon vonásait: durva erejét, népiességét, szemléletes fantáziáját, humorát, itt-ott szónokiasságát tüntették ki fordításaikban. Ez tette, hogy Shakespeare tényleg asszimilálódott kultúránkba, fordításai, előadásai, rajongói szaporodtak, feltétlen, istenítő rajongók, élükön Petőfivel, nagy megértők, élükön Arannyal, s egy paródia sem, s csak egy ellenzéki felszólalás. És egypár remekmű, mint az Arany-féle Szentivánéji Álom és sok-sok köszörülődése a szép magyar nyelvnek.

Ez a rövid története a százéves magyar Shakespeare - honosításnak, (1777-1878) amelynek nagyrészt ismeretlen adatait, filológiai teljességgel és pontossággal két vaskos kötetbe gyűjtötte össze Bayer József a Kisfaludy társaság megbízásából. Nem akarván reflektálni nemrég elhangzott támadásokra, mégis megjegyezhetjük, hogy e társaság legnemesebb hagyományait követi, mikor a Shakespeare kultuszt ápolja, s az ily kiadványok bár a közérdeklődés felkeltésére éppen bőségüknél fogva nem alkalmasok, (erre különben csakis új, jó fordítások és előadások alkalmasak) a magyar kultúra asszimiláció-folyamatait kutató tudománynak nagy szolgálatot tehetnek. Maga Bayer Könyve nem tekinthető ily tudományos feldolgozásnak; kizárólag adatgyűjtemény ez, s legnagyobb részében sorra vévén a Shakespeare drámákat, filológiailag ismerteti a róluk magyarul írt cikkeket, fordításaikat, azok bírálatait, előadásaikat, statisztikával, a színészek névsorával, a színlapok szövegével és fakszimiléjével, s az előadások hírlapi bírálataival. A szerző, bár itt-ott némi szerény kritikát is gyakorol, inkább a becsületes téglahordó benyomását teszi, a tudományos hodman benyomását, hogy Carlyle szavával éljek. A teljesség magával hozza rengeteg felesleges és értéktelen adat közlését. Sajnos, a filológia még nem jutott el arra a tudományos magaslatra, ahol, mint Ostwald kívánja új könyvében, adatait akár a természettudományok, csalhatatlan módszerrel tudja megválogatni, s az értékeseket rögtön felismervén, a többit veszélytelen mellőzheti. A nagy tudós tekintélye ellen is kimondhatjuk, hogy történeti tudományokban ma még csakis mentül teljesebb adatgyűjtemény tehet igazi tudományos szolgálatot s biztosíthat a gyűjtő önkénye ellen. Ezért kell a becsületes hodman.

Az értékteleneknek látszók tömegéért kárpótol a minden irodalombarátnak érdekes adatok bősége, melyet a könyvben találunk. Bő tartalomjegyzéke és tárgymutatója segélyével mindenki meglelheti a neki érdekeset. Minket leginkább nagy költőink jellemrajzát bővítő egészen új adatai vonzottak. Amiket Arany működéséről a Shakespeare fordítások bírálásában és javításában felkutat, alkalmasak arra, hogy e nagy embert még magasabbra emeljék szemünkben, úgyis mint embert, úgyis mint esztétikust. A magyar művészi és írói körök nemtörődömségét nem csak az mutatja, hogy a Szentivánéji Álom kéziratát estről-estre sugóujjak szennyezik, hanem az is, hogy Aranynak e terjedelmes hivatalos bírálatai, melyek egész könyvet tennének ki, ma is kiadatlanok és ismeretlenek annyira, hogy az Arany műbírálatairól eddig értekezők sem használhatták fel őket. A magyar irodalomnak nemcsak érdeke, de kötelessége ezek mielőbbi kiadása. - A Bayer által közölt kritika-kivonatok érdekesen világítják meg az egyes korok esztétikai közvéleményét és irodalmi, színházi viszonyait, valamint régibb irodalmunk egy-két érdekes és nagyrészt ismeretlen alakját. (mint Tokody Jánosét). A könyvet egyszóval a legbecsesebb irodalomtörténeti adattárok közé kell soroznunk.