Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 10. szám · / · IGNOTUS: JEGYZETEK

IGNOTUS: JEGYZETEK
† VII. EDVÁRD

"Bármit mond a szemtelen hízelgés. Nincsen többé szeretett király!" A mi drága Petőfink énekelt így, s mialatt öt világrészben siratnak, idegen emberek, akiknek semmi közük nem volt hozzá, egy kedves, okos s minden új naphoz új könnyedséggel hozzáfiatalodott öreg urat, s éppen mert király volt s cselekvő, munkás és sokat végzett király - nekem napok óta eszemben jár ez a lázadó vers, és sokszor elgondolom, mily kedvesen, mily felsőséges, de igézetes udvariassággal bánt volna ez a király valami ilyen heves költővel, ha valahol valahogy összekerülnek s a forradalmár meg nem szökhetik előle. S azt is elgondolom, hogy mai áhítozásaink között hány lehet olyan meghatóan együgyű, mint volt nagyapáinknak, mint volt a polgári feltörekvésnek ez a republikanizmusa, mellyel, úgy hitte, egy csapásra mindent megold. Valójában nemcsak hogy a polgári liberalizmus meg nem teremtette a republikát, de teherből, aminek még apáink érezték, kezd a királyság szükséges rossz, sőt szükséges jó lenni, még pedig egyaránt azzal a fejlődéssel, mely a demokráciát hatalomba juttatja. Az oka világos. Mentül nyíltabb és eltökéltebb az osztályok harca, s a társadalom mentül inkább csak az osztályok közt való kompromisszumok fegyverszünetében juthat békességes és munkálkodó lélegzethez: annál inkább kell egy, egyetlen egy intézmény, mely valóban felette áll minden osztálynak, és saját érdekei számára mindegy, hogy ezek közül melyik a hatalmas, vagy melyiknek mennyiről kell, a másik kedvéért, engednie a hatalma teljességéből. A társadalom mentül inkább szétesik autonómiákra és szervezetekre, annál inkább kell egy valóságos és senkinek ki nem szolgáltatott hatalom valamennyi felett vagy valamennyi közt középütt. A demokrácia haladtával mentül inkább választással töltenek be minden hivatalt s így mindenkinek, aki hatalmas, mentül inkább a választói kegylesőjének kell lennie s a hatalom mentül bizonytalanabb, annál inkább kell egy hatalom, melynek nem kell ennyire alázkodnia, s mely, örökletes lévén, nincs kitéve a választás kegyelmének s ezzel a függetlenség korrupciójának. (Mint, teszem, a francia, az amerikai s a svájci elnök.) Lehetetlen észre nem venni, hogy a klasszikusan alkotmányos és népuralmas Angliában éppen a most meghalt Edvárd alatt a királyság tekintélye egyaránt nőtt a polgári liberalizmus, sőt a munkásdemokrácia előnyomulásával, mint ahogy, megfordítva, Poroszországban a feudális reakció előnyomulásával egyaránt csökken a porosz király hatalma és tekintélye, ugyanakkor, mikor a feudalizmus reakciója éppen abban áll, hogy nem enged a király abszolút jogaiból, s nem enged alkotmányosságot s parlamentarizmust kifejlődni. Legjobb volna persze, ha ezt az igen szükséges hivatalt valami igen tökéletes géppel lehetne betölteni, melynek pontos feladatvégzése s az, hogy kellő áhítat és tekintély vegye körül, nem függ attól, hogy még az örökletes királyságon belül is van zökkenő, mert az apa meghal s utána jő a fiú, s így az egyik király, mint a most meghalt Edvárd volt, e hivatalra tehetségeinél fogva is rászületett, a másik pedig ügyetlenebb, fejetlenebb vagy szeszélyesebb, mint aminő egy jó gép volna. Szerencsére a hivatalnak az emberére való hatásában is van valami gépiesség, automatikusság; akinek az isten hivatalt ád, észt is ád hozzá, s mióta, tíz-tizenöt év óta, igazán szükség kezd lenni királyokra, igazabban, mint valaha, azóta feltűnő sok a jó, az ügyes, a mesterségéhez kitűnően értő s nemzetét valóban kormányzó és vezérlő király. Királyok, akik évtizedeken át nem szerepeltek, most homloktérben állanak; megtagadnak, megadnak, vezetnek és megvetik sarkukat, olyan módon, mely tiszteletet kelt olyanokban is, akiknek minden okuk megvolna, hogy ettől ne legyenek elragadtatva. Nem becsülöm alá a most méltán siratott Edvárd okosságát, ügyességét s felsőséges tehetségét, de azt hiszem, hogy ha, ami könnyen megeshetett volna, harminc év előtt kerül trónra, nem lett volna, vagy nem lett volna mindjárt az a szeretett és nagy király, akivé azzal lett, hogy uralma éppen az utóbbi, a legsajátosabb körülményektől különös évtizedbe esett.