Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 8. szám · / · MÓRICZ ZSIGMOND: SÁRARANY

MÓRICZ ZSIGMOND: SÁRARANY
- REGÉNY -(Folytatás)
XIV.

Erzsi nem feküdt le, mikor haza jött, hanem hozzáfogott varrni, mihelyt a gyereket elaltatta. Amint telt az idő és Dani csak nem jött, sírdogálni kezdett. Sorra elismételte magában minden keserűségét és szíve szerint kisírta magát. Szinte megkönnyebbült a zokogástól és visszaemlékezett arra a fogadalmára, hogy bármit is mér rá a sors, zúgolódás nélkül fogja elviselni. Még vigasztalást is talált magának a bajban. Istenem, hiszen olyan régen nem volt már semmi igazi szenvedése, nem lehet büntetlenül maradnia azért, hogy ezeket a békés napokat is olyan bűnös könnyelműséggel engedte elmúlni. Csak most látta, milyen hiábavalóan szalasztotta el azokat a perceket, amelyekben az ura szívéhez közel férkőzhetett volna. Hiszen itt volt előtte az ember, puhán, jószívvel és erős bizonyságát adta annak, hogy igazán szereti a feleségét. Félesztendeje sehova sem ment, semmi olyat nem tett, ami ellen valami kifogása lehetett volna. De ő pogány volt hozzá, s nem hajolt, nem hajolt, pedig mégis csak az asszonynak kell a gyöngébbnek, a békülőnek lenni...

Erzsi most hogy nem volt a szeme előtt az ura, annyi, de annyi mentséget tudott a védelmére, amennyi kifogása volt ellene, mihelyt meglátta.

Amint patakzó könnyeit kissé felszárította, letette a varrást, amely úgyis hiába hevert az ölében és erősebb munkát talált, hirtelen elhatározással hozzáfogott kovászolni, reggel kenyeret süt...

Éjfélig eltöltötte az időt, akkor megijedt. Hol maradhat ilyen sokáig az ura.

Újra csak megvigasztalta magát. Olyan régen nem volt kinn az ember a házból, hogy akár a komákhoz ment, akár másuvá, tán a tanítóhoz, nem eresztik el.

Majd haza jön reggelre! S hozzá fogott egy kis kalácsnak való tésztát keverni a gyerekeknek. A nagy fatál tele volt híg tésztával, Erzsi meghintette a tetjét liszttel, keresztet vetett rá, aztán megmosta a kezét, lerakta maga elöl a kötényt, rendbeszedte magát. a tűzhelyen egy kis tüzet is rakott, mert igen hideg kezdett lenni, pedig kell a meleg a tésztának, meg a gyerekeknek.

Ezt is elvégezte, s mikor készen volt vele, újra felfakadt a szemében a könny, s újra átengedte magát a keserűségnek.

Ki tudja mióta sírt, sírdogált így, mikor csak hallja, hogy nyilik a kis kapu, nem sokára rá az ajtó s idegen léptek hallatszanak a pitvarban.

Fölegyenesedett ültében. Az első pillanatban zagyva ijedtség ült ki a szemébe, a következőben már tiszta volt előtte, hogy az urával történt valami.

A vér mind alá futott a szívébe.

A mire ma egész este nem gondolt, most egy szem rebbenés idő alatt tiszta bizonyossággal rémedt fel a lelkében.

Az ura összeakadt Gyurival, s baj lett belőle, a miatt a lyány miatt!

Még egy átok sem nőhetett ki a nyelvén, mikor nyílt az ajtó és előtte állott Gyuri.

Egy percig úgy néztek egymásra. Egyik sem tudott szót szólni. Egymásra néztek mint kísértet nézők. Mindeniknek rettentően el volt fúlva a torka.

Végre Gyuri erőre kapott s elébb lépett. Ez a mozdulat magához térítette Erzsit.

- Mit akarsz itt? - kiáltott rá a férfira s felállott.

- Mit? Veled akarok hálni!

Erzsi úgy megrémült, majd összeesett.

Gyuri előrelépett egy tapodtányit, de ott megállott s kidudorodó szemekkel nézett az asszonyra.

- Azt hát! - kiáltotta újra, - meg akarom már én is próbálni, hogy milyen az urad mestersége!... Hát csak Turi Daninak szabad minden? Hát csak ű gázolhat keresztül mindenkinek az asszonyán? Hadd tanulja meg ü is, mi a!

- Megbolondultál?

- Dehogy bolondultam! Inkább most jött meg az eszem!... Elnyertelek kártyán az uradtul, hát az enyém vagy.

- Hazudsz! - kiáltotta Erzsi.

- Én?

- Te hát! Akkor nem is jönnél a szemem elibe, mint egy bujnyik! Az nem igaz, az én uram nem tett fel engem egy kártyára!

- Hogy ismeri! - mondta Gyuri, - hogy ismeri! Jól van, nem tett fel a kártyára. Hanem mikor elnyerte mindenemet, az apai jussomat, a pénzemet, mikor kódussá tett, akkor megszökött!

- Asse igaz ám!

- Aszontam neki, hun a reváncs! De megszökött!

- Hazudsz!

- Aszontam neki tegye fel a mi a legkisebb, a legbecstelenebb a házába! - téged! - én meg felteszem neki, a mi a legkívánatosabb a bűnös lelkének, - azt a lyányt!

Erzsi sápadozva hallgatott.

- Hát osztán, hát osztán!

- Megszökött a bitang! Nincs bank! asszongya, nincs bank!

Erzsi leült és keresztet vetett.

- Mária, szűz anyám!...

- Csak imádkozz, jól imádkoztál! Hun az urad? Ha szeret, itthon a helye! Mi! Hun az urad? Jól megbecsül... No! Minek vagyok én itt? Hogy kerülök én ide? Én vagyok az urad?

Erzsi hallgatott, de szilárd lélekkel, már nem mondhatott neki rosszat ez az ember az uráról. Olyan méltóságos érzéssel volt eltelve, hogy az élet minden megváltását elfeledte azért az egy szóért, hogy nincs bank!

- De az enyém leszel ma! - folytatta lihegve az ember és erősen nézte az asszonyt, a ki gúnyosan méregette végig őt.

Hallgattak, gyötrelmes csöndben.

- Hun az urad jó asszony? - kezdte újra Takács Gyuri és szinte úgy komiszkodott vele, mintha rajta akarna bosszút állani az uráért, azért a nagy hitért, a mit az urára tékozolt, azért a nagy eltaszításért, a mivel az ő hosszú tűrő szerelmét fogadta. - Mond meg na, hun a híres! Há, ha tudnád! Megmondanád, ha tudnád! - És cudarkodva nézett a szegény asszonyra.

Erzsi konokul. szilajon nézett maga elé.

- Jó is vóna, azt tudni egy asszonynak, egy hűséges asszonynak, hogy hun jár az ura éjfél után két órakor. Ugyi nem tudod?

- De tudom! - kiáltotta Erzsi.

- No ki vele, ha tudod! Csak halljuk hogyha tudod! Mondd ki csak no, ne félj megmondom, jót gondolsz-e!

- Ott van a hun te szeretnél lenni, Isten gyávája. Azért jössz ide nekem fecsegni, mert tele van a májad irigységgel. Szégyen hogy egy Takács Gyuri egy olyan lánnyal se bír el. Fi, sírni jössz a kötőm mellé, panaszkodni, hogy az uram, ember léttére kedvesebb a lányoknál, mint egy ilyen vén legény. No hiszen majd megpirongatom az uramat, hogy máskor a kis öcsém lekváros kenyerét ne vegye el. Szégyelld magad, ilyen maflaszent, jobb lesz ha mégy az anyádhoz szopni, mit neked lyányok után járni! Hát van olyan lyány, a ki a te szódra füleljen!

Gyuri hunyorítva hallgatta a húga beszédét. Érezte a Takács fajta éles nyelvét s szinte tetszett neki. Nem haragudott meg érte, csaknem vidáman felelt rá.

- Elmehetek én már szopni az anyámhoz. Abba igazad van, úgy sincs más nekem a világon. Leszedte előlem Turi Dani a virágot, az én pénzemért vette meg, ne félj! A Takács-vagyonból telik ki neki az a csók, a mit most nyal fel... Tudod-e, hogy azt az egész birtokot, a mit tőlem elnyert, az apai jussomat, odaprezentelte az én truccomra Kis Borának, a Kis Pál lyányának!

- Mit beszélsz? Megőrültél! - sikoltott fel Erzsi. - A Takács-földeket merted elkártyázni!

- Te is csak most veszed észbe, mikor azt hallod, hogy nem a tied, hanem a másé...

- Persze hogy most! - nekem csak van tán jussom hozzá.

Gyuri elmosolyodva legyintett.

De az asszony szörnyen elkeseredett s könnyel csukló hangon veszekedett.

- Bitang vagy, kutya vagy, még te mertél rám szemet vetni, te senki, te semmi. Te Isten gyávája, te idétlen szülött. Te rontottad meg az életemet, mert te nélküled sose jutott volna az uramnak eszébe a mit tett máma. Ó te boldogtalan nyomorék, te világ zsiványa te!...

Gyurit már nem is mulattatta az Erzsi lármája, elkomorodott és bosszús mogorván vetett rá szigorú pillantásokat.

- Elhallgass már szerencsétlen. A helyett hogy a maga bajára gondolna, itt hiábavalóskodik! Én rám haragudsz?! az uradra, a ki most más lyány ágyába hever, arra nem?

- Semmi közöd hozzá! A magad dolgával gondolj! Én elvégzem a magamét.

- Na hát én is el a magamét! - kiáltotta Gyuri s hirtelen előre lépett, a gubát hátra vetette s az lecsúszott a válláról, ő pedig körülölelte Erzsit.

- Coki! - kiáltotta fojtva az asszony s minden erejét összeszedte, hogy kiszabadítsa magát.

- Ezért jöttem, - lihegte a férfi s rettenetesen ölelte, szorongatta az asszonyt és csókolta az arcát, a vállát, a ruháját, a hol érte.

Olyan hirtelen, olyan váratlan jött ez a rárohanás, hogy Erzsi elvesztette a fejét a meglepetéstől. Tehetetlennek érezte magát az erős férfi karja közt s az agyát elöntötte a vér a birokban.

- Majd megtanítalak én, - lihegte Gyuri az asszonynak a fülébe, - majd én segítek rajtad, ha a te szamár eszed nem engedi, hogy egyszer boldog légy az életben. Te őrült asszony, te marha asszony, az urad esztendőkön keresztül mindennap megcsal, te egyszer se ütet! Csak szenvedsz itt nekem, eszed magad? Hiszen lerothadt már a csontodról a hús, leszopta a bánat, a keserűség! Azt hiszed nem tudom, mennyit szenvedsz? mennyit sírsz, te boldogtalan, mi lett belőled? Mit csinált veled az a gaz ember? De még ő is megfizet érte, mert nem hal meg szépen, azt az egyet tudom, hogy nem viszi el ezt a kutya életet szárazon! Én ontom ki a bélit, én. De csak érted! Nem ma kellett volna ezt tennem veled, hanem régen, legalább három esztendeje... Minek adta az Úristen. hogy szeresselek, ha nem azért, hogy azt tegyem veled, a mit azzal kell tenni, a kit szeretünk. Úgy sincs már semmi keresni valóm ezen a világon, még annyit megteszek, hogy ma téged megszeretlek, holnap meg az uradat agyon verem. Mind a kettőt megadja nekem az én istenem, de csak egymás után. Az enyém leszel Erzsi egyszer ebbe az életbe. Csak rugódozz, csak rajta! Tudod, az a természetem, hogy annál tüzesebb vagyok, minél jobban ellenkezik az asszony. Na nem így vóna, hogy tudtam vón ennyi ideig utánad esenkedni? Mi!

Erzsi borzadozva hallgatott s jeges hullámok szaladgáltak végig, végig a testén. Valami ölő szerszám után keresett gondolatban, de emlékezett rá, hogy minden kést berakott este az asztal fiába. Ha most a kezébe kerül egy, úgy érezte, megtenné.

- Haha, - sustorogta Gyuri tovább az asszony fülébe, - elébb kellett vóna, mikor még szebb asszony voltál...

- Sssz! - szisszent fel az asszony és egyebet nem tehetve, teljes erővel beleharapott a férfi arcába, a hol érte, éppen az ajkához nyomta az a száját s Erzsi szinte elharapta a fél alsó ajkát.

Gyuri a fájdalomtól felordított s teljes erővel ellökte az asszonyt, hogy az hanyatt esett egy széken keresztül.

Ebben a percben velőtrázó sikoltást hallottak.

Erzsi felugrott, olyan szívósan, mint egy macska. A fia ott állott az ágyon s az őrület rettegésével, egész testében rázkódva, iszonyatosan nézett az anyja gyilkolására.

Gyuri egy mozdulatot tett, hogy azért is, ha az egész világ összeomlik is, megteszi azt, a mit akar, de Erzsi fürgébb volt, felkapta az asztalról a kis fateknőt s egy sikeres lendülettel belevágta a tésztát a férfi arcába.

A tészta mint valami maszk borította be az ember arcát, hogy az még lélegzethez sem tudott jutni, míg le nem vájta magáról a ragacsot. A teknő leesett a földre, az ember pedig némi tétova után halálos elkeseredéssel és szégyennel, tapogatva kereste s a mint megtalálta az ajtót, kitámolygott rajta.

Erzsi utána se nézett, rohant a fiához, de ez nem volt eszénél többé. Hanyatt bukott az ágyon s a teste vitustáncban rángatózott, a szeme felfordult s nemsokára egy kis hab bugyogott ki szegény eltorzult szája szélén.

- Mennybéli Úristen! - sikoltott az egekig az anya hangja, - drága fiam! kifogta a frász!

(Folytatása következik.)