Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 5. szám

BABITS MIHÁLY: KÉT NÖVÉR

Két nővér megy, ó Lélek, örökkön, az egyik előtted, a másik utánad:
az egyik a fekete Bánat, a másik a vérszinü Vágy.
S szól néha könyezve a Vágy: "Én vagyok a Bánat."
S szól néha nevetve a Bánat: "Én vagyok a Vágy."

Két komoly árvaleány, termetre meg arcra hasonlók,
tekintetük üldöz, nyugtot sohse hágy:
a holt Szerelem leányai ők, galambszinü hollók,
és kínál borral a Bánat, és kínál vérrel a Vágy.

A zord Szerelem leányai, hajdan lakodalmadnak koszorús nyoszolói
vezettek a méccsel a szoba felé, hol vetve menyasszonyi ágy
Anyagyilkos lányok majdan, a holt Szerelem gyilkosai és ugyanők boszulói
Százvágyu Bánat, százbánatu Vágy.

Egymást szeretik, soha el nem válnak, összefogódnak,
a Vágy foga éles, a Bánat ajjaka lágy,
Egymást szeretik testvériesen és véreden osztakozódnak
és csókol a Bánat, és harap a Vágy.

Fekete hunyorból van koszorújok, nagy árnyakat ingat a mécsük utánad
s jön egyre mögötted a fekete Bánat, előtted a vérszinü Vágy.
S szól néha könyezve a Vágy: "Én vagyok a Bánat".
S szól néha nevetve a Bánat: "Én vagyok a Vágy".