Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 4. szám · / · IGNOTUS: VÁLTOZATOK SZEMJÁTÉKRA

IGNOTUS: VÁLTOZATOK SZEMJÁTÉKRA [+ ]
RECITATIVO.

...Volt már találkozásom éjsötét
Leányszemekkel. Kis vadóc leány volt,
Félig gyerek, de már egészen asszony,
Ahogy testének pompája kifejlett
Szövetruhácskájából, a vasúton,
Hol ő, meg én, meg apja együtt néztük
A földek és tornyok váltakozását
Velencébe menet. Délről jöhettek
S a fél kalmár, fél paraszt nagykezű
Apát sehogyse tudtam szóba fogni.
Gyanakvó volt s féltette a leányt,
Kit én felfaltam szemmel, de aki
Reám nem nézett volna egy világért,
S mellettem űlve, (iskolás leány!)
Buzgón beírt jegyzőkönyvébe minden
Gyárat meg állomást meg úri kastélyt,
Mely mellett elmentünk és amit apja
Mind sorra néven nevezett neki.
Ám egyszer, mikor a jó férfiú
Az ablakon valamivel tovább
Talált kinézni, hogy megállapítsa
Lesz-e idén bor: a leány hamar
Friss levelet csapott fel jegyzetében
És erre nagy betükkel írta fel:
Albergo Cavalletto. Semmi többet
És most se nézve rám. De nékem a
Szívem feldobbant, és: isten megáldja
Kedves kezed és drága híradásod
Gondoltam, és beérve, odaszálltam
Az ódon fogadóba s odaszálltak
Valóban ők is. S másnap, mialatt
Az öreg elment üzlete után,
Én már bejártam s összejártam az
Okos, bámész és megzavart leánynyal
A templomokat, a képtárakat,
A szemöldöknyí hidakat, a kis
Tenyérnyi tereket, beszélve néki
Félig olaszul, félig franciául,
Küzködve s mégis patakzatosan:
Világokról, amikről nem tudott,
Szépségekről, amiket még nem ismert,
Érzésekről, amikkel még talán
Kis életében nem találkozott.
Talán - gondoltam. Ám harmadnapon,
Ebéd után, míg az öreg aludt
S a lyány besurrant hozzám, megbeszélni
Mikor szökünk le újra útjainkra:
Az ajtóban megállt, majd hozzám lépett
S: üljön le, szólt, s ne vessen meg, ha kérdek
Az úrtól valamit. Mit - angyalom?
Hát azt, hogy vajjon tetszem-é magának?
Tetszel, kis lyányom, hogyne tetszenél;
Szép vagy s okos vagy s nékem jól esik
Megsimogatnom kócos fejedet
S kemény kezecskédet kezembe fognom.
Hát hogyha jól esik, folytatta, akkor
Mondanék egyet. Nézze, jó uram:
Az életben, ki tudja, leszek-e
Mégegyszer úgy és olyan férfival,
Ahogy magával s amilyen maga,
Amily beszédű és gondolatú
És kézfogású és tekintetű -
Tegyen a kedvesévé!" Jéghideg volt
Keze, ahogy megfogtam s lázban égett
Szeme, ahogy felnéztem rá. S mi lesz,
És mit mond majd apád? kérdeztem én.
Apám? Tán megver, de nem üt agyon.
S mi lesz magaddal? Énvelem, uram?
A kétgyerekes özvegy asztalosnak,
Aki rámvár, majd így is jó leszek!
Szólt s rám nézett és leomlott ölembe
És átkarolt és forró ajakát
Rátapasztotta gyanakvó szememre -
S én e csókban megláttam igazát
S igazamat és minden szerelemnek
Mindeneket lebíró igazát.
Ha álom is: mégis csak ez az egy van,
Ami valóság és amihez képest
Minden egyéb még álmabb s szomorú
Lidércnyomás...

 

[+ ] * Az első közlemény - a téma és négy változat - a Nyugat múlt évi 7. számában jelent meg. Itt az ötödik, a kilencedik s a záró változatot adjuk.