Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 22. szám · / · Figyelő

Nagy Zoltán: Oláh Gábor: Petőfi képzelete

Furcsa könyv. Petőfi képzeletének jellemzése, képeinek, hasonlatainak rendszeres és kimerítő feldolgozása. Rengeteg munka tiszteletet parancsolóan néz ránk belőle és mégis úgy érezzük, hogy részben feldolgozatlan, nyers anyag halmaza. A rendszer szigorú, németes és tanáros (nekem szimpatikus) következetességgel van keresztül víve és mégis sok helyen úgy hat, mintha rendszertelen volna. A rendszere is furcsa. Tárgyuk szerint csoportosítja a Petőfi képeit. Ilyen fejezetcímek vannak benn: Az ember, Évszakok stb. Hát fontos az a képnél, hasonlatnál, hogy miről mondták? Esztétikailag elég fontos arra, hogy erre építsük a rendszert? Más baj is származik belőle: önmagának sokszoros ismétlése. Egy képcsoportnál kifejti a Petőfi képzeletét jellemző sajátságokat, csakhogy más példákra támaszkodva. Ezért válik unalmassá a közepén ez a különben érdekesen induló könyv. Szerencse, hogy az irodalmi hatások keresésénél új útra tér és újból fel tudja frissíteni hervadó érdeklődésünket. Egy előnye van csak ennek a csoportosításnak: így sikerül neki a Petőfi összes képeit bemutatni. De van-e szükség erre? Nem jobb gyűjteménye-e a költő képeinek maga a költemények összessége? Annyival is inkább, mert így, ahogy Oláh bemutatja őket, prózába átírva, szövegbe foglalva, sokat veszítenek színükből, intenzitásukból s ha valaki nem ismerné a költeményt, melyből vétettek, joggal csodálkozhatnék, hogy hát ez is kép, ez is fantázia?

És mindezek dacára értékes könyvet írt Oláh Gábor. Mert ezek itt mellékes kérdések, mikor arról van szó, hogy Petőfi képzeletét, tehát mondhatjuk egész költői munkásságát jellemezze. És itt erős a könyv. A Petőfi költői képét nagy és tiszta reliefben domborítja kis és más költők, különösen Arany, Vörösmarty, Vajda és Heine nem kevésbé erős jellemzésével szembe állítva, frappáns, szinte élő képét adja a költőnek. A képek és hasonlatok keletkezését, a költészet lélektanának ezt a legérdekesebb kérdését is érinti itt-ott és bár hézagosan és mellékesen, néhány kitűnő megfigyeléssel járul a kérdés adattárához. Ide tartozik a könyv Irodalmi hatások című része is, melyben a kép csírázásának irodalmi tényezőit, az olvasmányok hatását biztos szemmel mutatja ki, úgy, hogy talán ez a legsikerültebb, legtisztább, legbefejezettebb része a művének, amely egészben véve is gyarapodása szegény Petőfi-irodalmunknak. Érdemes elolvasni és megérdemli, hogy sokan elolvassák.